Egyensúlyban lenni. Ég és föld között megtalálni magadat. Az igazi egyensúlyt, amikor nem kell szeretni ahhoz másnak, hogy te szeresd önmagadat. Mikor nem akarsz már másnak megfelelni, csak önmagadat adni. Mikor visszatalálsz belső hangodhoz. Érezheted időnként, hogy felborult az egyensúly benned. Ettől még a világod egyensúlyban van, csak ki kell lépned önmagad által állított börtönből. Ha elég bátor vagy ahhoz, hogy elindulj, szembe is tudsz nézni korlátaiddal és elfogadni gyengéidet. Találkozol az úton tanárokkal és leckékkel, akik megtanítják felfedezni magadban azt az egyensúlyt, ami végig ott volt benned, csak nem hittél benne. (Cser Melinda)
A saját életemre gondolva hiszem azt, hogy szükség van az ellentétekre. Hogy meg kell tapasztalni a rosszat ahhoz, hogy értékelni tudjuk, mi a jó. Kell éhezni ahhoz, hogy becsülni tudjuk a napi étkünket, legyen az bármilyen egyszerű is. Kell a lelki mocsár, hogy a mindennapokban meglelhessük az apró szépségeket. Kell a rossz munkahely, hogy a következőben megláthasd a lehetőségeket. (...) És nem árt jól bevésni egyetlen szót: elmúlik. Mert legyen akármi bármilyen rossz, sötét, negatív, kevés, kicsi, fájó (...), elmúlik. Persze a jó is, de a rossz korszakokon könnyebb átmenni azzal a tudattal, hogy elmúlik.
Szintén a saját életemre gondolva mondom: a lét(ezés) egyensúlyra törekszik. Nagyon rossz után nagyon jó jön, eső után köpönyeg kisüt a nap, és nem sorolom a közhelyeket.
Határozottan érzem: az ember fejlődőképes. Én is. Igaz, hogy nekem mindenhez sok idő kell, de előbb-utóbb felfogom, lépek.
Olyan jó volt ma a gyerekekkel. Valahogy nagyon egy hullámhosszon voltunk. Sikerült őket rávenni, bevonni, elhitetni velük, hogy igenis tudják, hogy képesek rá, hogy ügyesek. Az elsősök nem akartak kimenni német óráról, mert még ezt játsszuk el, azt mondjuk el még egyszer... A negyedikben kérték, hadd tanuljanak verset szorgalomból... A másodikasok már tudják, hogy az a-t németül á-nak mondjuk, ügyesen ma mondatot olvastak. A-ra került a sor. Nagyon zavarban volt, majdnem sírt, úgy nézett a betűkre, mint aki még életében nem látott olyat. Mosoly, simi, ölelés, biztatás után aztán hibátlanul elolvasott mindent. Saját magán is meglepődve, boldog-könnyes, csillogó szemmel megszólal: Nem is tudtam, hogy tudok németül olvasni!
A hétfő a rövid napom. Lett volna még hivatalos-iskolai ügyintézés, de nem volt áram, így se számítógép, se nyomtató, se fénymásoló. Valahogy jól is jött ki, mert így hazajöttem, vagyis egyből a városba: NAV (igen, újra...), Kormányablak (erkölcsi kell a személyi anyagomba). A NAV-nál hamar sorra kerültem, a másik helyen rengeteget kellett várni, pedig egyáltalán nem voltak sokan. Mindegy, megvan.
Gyors ebéd: töltött palacsinta.
Aztán végre edzés, terem, láb nap. Szuper volt. (Itt írtam róla.) És nagyon jó volt végre a mostanában szokásosnál több km-t haladni egyszerre.
Ettől a héttől csak minden másnap lesz itthon iskolai munkával foglalkozás. A hétfő, szerda, péntek itthon munkamentes nap. Voltam munkamániás valaha, és érdekel a módszertan, a gyerekek világa, lehetne írni egy 3. és 4. osztályos német könyvet, szóval tudnék a témával jóval többet is foglalkozni, de nem szeretnék itthon is tanító néniként élni és csak a munkával foglalkozni. Ezért készültem előre. Tegnap már volt időm étrendet skiccelni, boltba menni, ma el tudtam menni a városba ügyintézni, megvolt az edzés (...). Az igazság úgyis odaát van, a baglyok pedig úgysem azok, amiknek látszanak. ;)
Vacsora: tonhal saláta, marék mandula.
Jó most ez a kis egyensúly belül. Tudom, hogy ez is változni fog, tudom, hogy elmúlik, de azt is tudom, hogy a változás után majd helyrebillen megint. Mindenkinek kívánom ezt az érzést.
