2025. október 24., péntek

Hosszú hétvége/2.

1. nap itt

2. nap:

Reggeli.



(A régi önmagamhoz képest, amikor vagy 3-szor mentem vissza telepakolni a tányéromat, ez igen szerény teljesítmény. Ahhoz képest viszont, hogy két hete még ennek a töredékét sem tudtam megenni, határozott fejlődés.)

Séta.



Fre kávé. 


Érdekesség: iiimádtam mindig a kávét, a freikávét is. Amióta gond volt a vesémmel, minimális kávét iszom, még a freiben is limonádét rendeltem inkább...

Az 50. szülinapomra kaptam a kolléganőimtől könyvutalványt. Mivel "szembejött" Siófokon egy bolt, hát az utalványok végére jártam. (A Buda könyvet el is kezdtem olvasni, az 50. oldalig jutottam a hétvégén.)


Sétahajózás.










Ebédet nem ettünk. Én megéheztem félután 4 körül, ettem egy húslevest (mennyei volt).



Estefelé.




Vacsora.


Lógó üveg.



Olvasás, alvás.

 

2025. október 23., csütörtök

Hosszú hétvége/1.

M. ötlete: menjünk el a hosszú hétvégén Siófokra. Talált egy last minute foglalást. Indulás október 23-án, csütörtökön.

Balatoni lány vagyok, Siófokon születtem. Amíg Tamásiban laktam, csak felültem a buszra és egy óra múlva már fürödhettem a Balcsiban. 

Őszi hűvösben érkeztünk. 



Vacsora: spagetti carbonara.


Lógó üveg. Ez a hely neve.



Maminak voltak ilyen székei, amik Hőgyészről elkerültek anyuhoz Mohácsra.


Viszonylag korai alvás. (Én nagyon elfáradtam, én vezettem.)



2025. október 22., szerda

Cuki

Ének óra. Hej, tulipán, tulipán, teljes szegfű, szarkaláb...

- Teljes szegfű, szarkalány.

- Teljes szegfű, szalmabáb.

(Megeszem őket.) 

2025. október 21., kedd

Kedd

Kaptam:




("Imádom, Zalántól van Timinek.")

Emellett sok ölelés és mosoly jutott.

Huh, ez volt az egyik rövid napom, reggel 7-től délután negyed 4-ig... De millió aprósággal haladtam, kiosztottam sok csillagot és ötöst, munka után itthon felkészültem holnapra, tusoltam és hajat mostam. Bekapcsoltam most a lépésszámlálót kíváncsiságból, ezt az üzenetet mutatta:


Hja, hamarosan töltőre teszem magam, azaz alszom... Egyébként 2.8 km-t mutat a lépésszámláló (nem volt egész nap nálam a telefon).

.......

Ma egy éve kelt át a szivárványhídon R. :(

2025. október 20., hétfő

Hétfő

Kaptam, az új suliból. (Meg sok ölelést is. Meg matricát, csak nem volt időm lefotózni.)


Reggel 7-től fél 4-ig folyamatos munka 2 iskolában, majdnem 100 gyerekkel.

Hazavezetés. (Nehéz, mert az új gyógyszer szörnyen elnyom.)

Vacsora. (M. isteni Jókai-bablevest főzött.)

Este fél 7, még mindig dolgozom, KÉPTELENSÉG beleférni a 8 órába. (Ja, de, ha leadom az anyagot és kész.)


Kajakészítés holnapra, zabkása szőlővel, M. levese.


Amikor berakom a hűtőbe, akkor látom, hogy de hát van ott egy tegnap készített adag holnapra..... Sebaj, majd elfogy az is...


Este majdnem fél 8. Megírom a blog-bejegyzést, aztán nekiállok a mai Krétának. Suliidőben egyszerűen nem jutok oda...

Hétfő. Csak hétfő. "Csak" 6 órám volt (a napközivel), B-on 3 összevont óra,úgyhogy mára 8-9 órára készültem... Á, aki nem csinálta/csinálja, elképzeni sem tudja. (Észrevettem, hogy annyira kell koncentrálnom npkközben arra, hogy lélegezzek, hogy elfelejtek mosolyogni... Holnap a légzés mellett erre is szeretnék figyelni.)

2025. október 19., vasárnap

Péntek, szombat, vasárnap

Péntek

Kaptam:





Alig tudtam hazavezetni, annyira elnyomott az új fájdalomcsillapító. Kellett aludnom egy órát, de még utána is kóvályogtam. A delest és aztán az estit sem mertem bevenni.

Két hetente el tudok jönni korán pénteken, ha adódik valami. Az egyik kollégenőmnek van ilyenkor az 1. napközije, nekem a 2. Zs. ajánlotta fel, hogy ha bevállalom a dupla napközit, akkor ő is, és így két hetente kerül ránk a sor. Ma éppen jól jött, esküvőre voltunk hivatalosak...


... aztán lakodalomba.


Hajnalban értem haza.

Szombat

Kb 10-ig aludtam. Aztán a szokásos rutin: gyógytorna, Progastro... Visszafeküdtem, fél 4-kor keltem délután, akkor ettem (lagzis csomagolt kajci). 


Bevettem egy fájdalomcsillapítót, mert kellett. Még 4 óra múlva is irtó álmos voltam tőle, este 8-kor nem bírtam tovább, elmentem aludni, pedig VIP tiszteletjeggyel hivatalosak voltunk a Sportcsarnokba retro Dj partyra. Reggel 7-ig folyamatosan aludtam.

Vasárnap

Szokásos reggeli rutin: gyógytorna, Progastro, sok víz. (Szörnyen szomjas voltam, reggel úgy ébredtem, hogy cserepes a szám. Nyitott ablaknál alszom, a páratartalom 33% volt reggel, erre valamit ki kell találnom, mert ez nagyon alacsony.)

Dobozolással kezdtem. Mivel tényleg nincs rendesen idő napközben enni, valami gyorsat és viszonylag gyorsan ehetőt gondoltam ki:


Reggeli: rántotta, zöldség, kenyér. (Ezt meg tudom enni tanítás előtt a tanáriban.)

Tízórai: egy müzliszelet. (A szatyromban.)

Ebéd: főtt tojás, sajt, zöldség, kenyér. (Ez jobb lett volna szendvicsnek, de a kenyér még fagyott volt, a tojás meleg, így csak betettem dobozba.)

Vacsora: tonhal saláta a terv.

Ebédre M. hívott meg Belvárdra. Nem fotóztam, de minden isteni finom volt.

Ebéd után jó másfél óra alvás.

Délután házimunka, most, este készülés a következő sulihétre.

Roppant húzós, kemény volt az első munkahét 5 hónap szobafogság után, rettenetesen elfáradtam.

Hamarosan tusi és alvás.

2025. október 16., csütörtök

szerda, csütörtök

Szerda-neurológia. Alcím: a gyógyszergyárak álma vagyok...

Juj, késő van, jaj, nagyon fáradt vagyok...

Neurológia. Kaptam gyógyszert, más fajta fájdalomcsillapítót... Hogy ne alakuljon ki krónikus fájdalom-szindróma... És menjek tovább reumatológiára is. A gyógyszer mellé gerinctorna. Életem végéig.

Délután fogadóóra B-on. Mentem. 

Eddig jutottam tegnap a bejegyzéssel.

Csütörtök

Megint elaludtam. M. ébresztett negyed nyolckor...

Kaptam:





Irtóztatóan fárad vagyok. Hiába "csak" este fél 8, ebből nagyon gyorsan alvás lesz.

2025. október 14., kedd

Kedd- ciki és cuki

Ciki: reggel nyitogatom a szemem: furcsán világos van. 6-kor tegnap sötét volt. Ránézek az órára: 7.05, elaludtam. Addig babrálhattam előző este az ébresztő beállítását, amíg végül kikapcsoltam. Mert nem szólt. Igaz, hogy tegnap mindent odakészítettem, amire szükség volt, csak én olyan vagyok, aki fél óráig kóvályog a lakásban, amire felfogja, hogy ja, reggel van, ja, munkába kell menni, és csak ekkor állok neki fogat mosni, egyebek. Hát ma nagyon gyorsan felöltöztem, mini smink, kaja a hűtőből a szatyorba, közben ittam a vizet, mosdó kétszer, szatyrok vállra, le a parkolóba és uzsgyi, azért csak 25 km (Sze-ben kezdtem ma), csak útépítés van, gyerünk. Amikor beültem a kocsiba, akkor konstatáltam: a gyógytorna elmaradt. Simán éreztem. Vettem egy nagy levegőt: oké, akkor most indítok. Most kitolatok. És így a suliig. Nem késtem el (csak nem szeretek beesni, ott is kell(ene) legalább fél óra, amíg "megérkezem".

A 3. szünetben kellett ma átautóznom B-ra. Erre ma (és pénteken) 10 percem van. Fizikai képtelenség. Így nem agonizálok rajta. És azon is utoljára, hogy így "kések"  a következő óráról. Nem az én saram.

A vízivást-mosdót tudtam tartani, az étkezés ma is botrányos volt (reggeli fele délben, ebédre délután az ebédem fele, amikor hazajöttem (fél 4), akkor ettem meg itthon a tízórait és a maradék fél ebédet, a vacsi tonhal sali helyett ma M. rántott húsának a fele került beburkolásra).

Idén nincs könnyű gyerekcsapat (nyolc db osztályt, majdnem 100 gyereket tanítok idén), de van egy, ahol végleg véget ér a "tudományom". És ezen sem rágódom, bár a napi energiám 80-90%-át az az egy óra elszívja (!). Ehhez képest B-on én nyaralok az órákon (pedig ott összevontan tanítok). Konkrétan ma itthon, suli után 4-től 7-ig csak ültem és néztem ki a fejemből...

Cuki:


Timi néni, ez a tiéd:


Ének órán: Magának de szép hangja van!

És az idei új suliban reggel egy kislány ölelésre tárt karral, széles mosollyal, a nevemet skandálva szaladt elém.

2025. október 13., hétfő

Hétfő- munkakezdés

Négy hónap inaktivitás, fájdalomcunami, szobafogság után ma volt az első munkanapom. Ráadásul félig új munkahelyen. Sok éve tanítok B-on, tavaly Sza-ra kellett áttanítanom, idén Sze-be. Sokat paráztam az utóbbi napokban a kezdés miatt. Ennyi csend, befelé fordulás, akkor pihenek le, ha szükségem van rá után sok-sok ember, zaj, időpontok, csengetés és sok minden máshoz alkalmazkodás mellett azért megint csak új iskola, kollégák, új gyerekek, más szokásrend (...). De amennyire izgultam, olyan simán lement a nap. (És csak a telefonom maradt itthon.) Mondjuk amikor a 3. szünetben autóztam át B-ról Sze-be, már ájulásig fáradt voltam, de hát tudtam előre, hogy az első hét nem lesz fáklyás menet, energetikailag biztosan nem. A régi suliban ismertem a kis elsősökön kívül mindenkit, bár a kicsikkel is találkoztam tavaly az oviban, a suliban is az Iskolanyitogató foglalkozásokon. A gyerekek nem változtak. Nagyon vártak, jöttek, ölelgettek, kérdeztek, meséltek. Az új suliban is meglepően kíváncsian várt sok gyerkőc, sok csillogó szempárt láttam, többen jöttek, kérdeztek, meséltek (hihetetlenül közvetlenek a mai gyerekek).

Annyi kedvességet, szeretetet, odafigyelést, segítséget, támogatást kaptam ma, hogy az valami csuda.

A betegsége(i)m azért megtanított(ak) néhány dologra. 

Reggel első dolgom volt a gyógytorna. Mert kell és pont. 

Megettem időben a reggelimet. A tízóraira csak délben került sor. Az ebédre 1 körül, a felét tudtam megenni (az ovis mennyiségű babfőzelékemnek, viszont itthon fél 5-kor megettem uzsonnára a maradékot, és vacsoráztam is, a tervezett tonhal salátát). 

Reggel lement fél liter víz, a munkahelyen majdnem másfél liter, és 2 óránként elmentem mosdóba (az orvosom azt mondta, ha ez megy, az oké). Este még fél liter.

Igyekeztem nem aggódni a közeljövőn, a következő órák, percek miatt. Reggel, indulás előtt mondtam magamnak: most öltözöl. Aztán vezetés közben, ha eszembe jutott, hogy mindjárt odaérek és kezdődik: most vezetek. És így ment egész nap.

Kegggyetlenül elfáradtam. A blogot nem ilyen későn, hanem részletekben írtam, csak most fejeztem be.

Kellemes pihenést, jó éjt mindenkinek!

A vacsorám 


2025. október 12., vasárnap

Vasárnap- dobozolás 4 napra

Reggel időben ébredés. Mosógép indítás. Bolt. Kipakolás. Mini reggeli, gyógyszerek. Teregetés. És akkor kezdtem:


Utánaolvastam a blogban: május 12-én dobozoltam utoljára. 5 hónapja. És 4 hónapja vagyok itthon "szobafogságban". De egyszer el kell kezdeni, így először elkészült a reggeli:


Amíg sült egy-egy adag kenyér, előkészülődtem a főzelékekhez. És mindent, amire már nem volt szükség, azonnal a mosogatógépbe pakoltam. Nyolckor kezdtem, délre elkészültem 4 napi menüvel.


Reggelik: bundáskenyér, paprika.

Tízórai: gyümölcs, mag-mix. (Csak a hétfői gyümit tettem dobozba, a többibe majd az adott napon kerül bele.)

Ebéd: 2x babfőzelék vele főtt kolbásszal, 2x csicseri főzelék, ehhez majd tojás készül.

Vacsora: tonhal saláta a terv, ehhez megfőztem a tojást.

(A tízórait minden nap a másik suliban ehetem felváltva, kivéve pénteken, akkor a tízórai szünetben kell átautóznom egyik suliból a másikba...

Mivel rögtön holnap 8-tól 15.20-ig órám van, tettem be müzliszeletet, hátha megéhezem délutánra.)

Át kellett kicsit rendeznem a hűtőt, hogy beférjen (ezek az én dobozaim, természetesen M-nak is főztem, azok külön dobozokban vannak, kék fedéllel).


Megjegyzés. Amikor megjöttem reggel a boltból és kipakoltam, olllyan melegem volt, hogy az valami brutál. Mértem lázat is, de nem volt (szerencsére). Nem hőhullám volt ez, hanem egy délig tartó hőhullámcsúcs, nyitott ablaknál folyt rólam a víz. Másik megjegyzés. Amikor elkészültem, ájulásig fáradt voltam. Ebédre egy mini merőkanál paradicsomlevest és másfél túrós palacsintát voltam képes beburkolni. De utána kénytelen voltam lefeküdni aludni, és durmoltam is másfél órát. (Nem tudom, mi lesz velem holnap 15.20-ig + adminisztráció + hazavezetés.)

Még minden más apróságot elő kell készítenem holnapra (pl. fájdalomcsillapító, víz, tolltartó(k)...), azt hiszem, ma sem kell majd altató.

 

2025. október 11., szombat

Péntek, szombat

Pénteken húzós nap volt. Reggel 8-ra vittem M-t kötözésre (nem gipszelték a törött kisujját, hanem sínbe tették, a törés mellett seb is van az ujjon, ezért kell kötözni), aztán gyógyszertár, háziorvos és Tankerület kétszer (nem stimmelt a táppénzes papírom), fogorvos: kiderült, hogy későbbre van időpontom. Úgyhogy később fogorvos újra, kaptam antibiotikumot, így gyógyszertár újra. M-t hazahoztam, én még visszamentem a papírboltba egy határidőnaplóért, mert muszáj a suliban mindent felírnom. Éreztem én már a nap folyamán, hogy olyan furán-nehezen vagyok. Köhögök pár napja és néha fújom az orrom. Persze belázasodtam. Betoltam egy Neocitránt és aludtam 2-től este 6-ig. Este egy újabb adag Neo, aludtam 10-től reggel fél 8-ig.

Ma (szombat) már nem volt lázam, azért reggel ment még egy Neocitrán és este is lehúzok egyet a biztonság kedvéért.

A gyomrom olyan mértékben rossz, hogy alig tudok enni. Hogy valamit jóízűen el tudnék fogyasztani, az mostanában nem játszik. Talán a szőlő az, amit szemezgetve viszonylag szívesen megeszek.

Megy reggelente a Progastro, azért az antibiotikum elé megiszok egy Normaflore-t, de február óta több antibiotikumot kaptam, mint 50 év alatt bármikor összesen, emellett ennyi fájdalomcsillapítót az endós utolsó évemben ettem. Az étvágytalanság-ételundor előnye: fogytam két kilót. Ilyenkor hálás vagyok, hogy híztam, és nem a normál súlyomból ugrott le ez a kettő. Már csütörtökön összeírtam, mit fogok dobozolni a munkanapokra, de azt hiszem, nem kell túlbonyolítanom, fölösleges főzni azért, hogy majd kiöntsem, kitalálok valami egyszerűbbet, amit talán képes leszek megenni.

Anyunak tegnap volt a születésnapja. A hetvenkettedik. És már a második nélküle. 


És nem sírtam. M-val még beszélgettünk is róla. Gyújtottam gyertyát a teraszon és magamban boldog születésnapot kívántam neki. (És most sem sírok, amikor ezt gépelem. Bármilyen hihetetlen, de a szomatodrámán egy részben sikerült tisztáznom magamban anyu halálát.)

Anyuval kapcsolatban mindig eszembe jut mami is.

Mentem ki a konyhába, ránéztem a konyhaasztalra. A bal oldal "M-é", a jobb az "enyém". Látszik a káosz a jobb oldalon. Mert sok dologba belekezdek, de egyiket sem fejezem be. Így minden csak gyűlik, hogy "majd", "majd holnap", stb. Itt jön a képbe mami. Ő mindig elkezdte leszedni az asztalt ebéd után, amint végeztünk. Én lassan szoktam enni, előlem is mindig el akarta venni a tányért, úgy kellett neki szólni, hogy "Mami, én ezt még megenném!" 😆 Amint kiléptünk nála a verandából, rögtön pakolt, rendet rakott, mosogatott. És akkor ránéztem a konyhaasztalra. Jesszus, mami, már mondanád, hogy "Timcsikém!", és szomorúan összecsapnád a két tenyeredet.


Így hát fogtam magam és 5 perc alatt rendet vágtam. Igen: 5 perc alatt...


(Ami fontos -víz, gyógyszerek, a "mindenes" kosár-, maradt. De mennyivel másabb az összkép.)

És ez 5 perc volt. A kupi hetek óta gyűlt. Van mit tanulnom. (Például nem halogatni.)

Két napja parázok a sulikezdés miatt. Hiszed vagy nem, a legtöbbször úgy érzem: nem vagyok képes tanítani, nem tudok emberek között lenni, képtelen vagyok kiszolgálni a rendszert, ezer sebből vérzik... Aztán ma megbeszéltem magammal: amit tudok, megteszek (a gyerekekért), a többi nem az én saram. (Sajnos nem írhatok konkrétumokat, a Státusztörvény aláírásával -ma sem vagyok büszke rá- beleegyeztem abba, hogy tilos a munkámról negatívan nyilatkoznom.) A gyerekekre kíváncsi vagyok. Majdnem 80 új picit fogok megismerni (mert idén Sze-ben is tanítok), ez mindig izgalmas (és kihívás). 

Vese-ügyileg 95%-ban rendben vagyok.

A mozgásbeszűkülés jó 80%-kal jobb. Életmentő a gyógytorna, komolyan mondom: egy csoda.

Most viszont későre jár, tusolnom kell még, aztán alvás. Holnapután munka.


2025. október 10., péntek

Van benne valami...

Tudod, miért vagy állandóan beteg? Nem, nem azért, mert a gyerek hazahozza. Hanem azért, mert soha nem jó az, ami van. Télen a tavaszt várod, tavasszal a nyarat, nyáron a kellemes őszi időt, az őszbe telet csempészel. Reggel az estét sürgetnéd, este a hétvégét, hétvégén a szabadságodat tervezed.
Esőben miért nem hó, ha havazik, miért olvad, ha süt a nap, miért nem melegebben, ha túl meleg, miért nem esik. Kapcsolatban családról álmodsz, családban csendről, egyedülállóként kapcsolatról. A munkahelyedről hazagondolsz, otthonról dolgozol, nézed a filmet, de füleled a mosógépet, mindennel foglalkozol, csak az egyetlen létezővel nem: az itt és mosttal.
Tudod, miért vagy állandóan beteg? Mert nem jókat és nem jókor eszel. Vagy sanyargatod magad az étellel, vagy túljutalmazod. Elfelejted az étkezést, vagy máson se jár az eszed. Az élvezeteset keresed a hasznos helyett. Nem a szükségeset, hanem a trendit. Nem a táplálót, hanem a finomat.
Tudod, miért vagy sokszor beteg? Mert nem tanultad meg, hogy a szeretet nem egyenlő a sajnálattal, sem a figyelemmel. Mert nem tanultad meg, hogy sem betegséggel, sem máshogyan sem kell felhívnod magadra a figyelmet. Mert nem tanultad meg, hogy lehetsz nyugodtan egészséges, kiegyensúlyozott, boldog és nyugodt.
Tudod, miért vagy sokszor beteg? Mert nem figyelsz a lelkedre. Üvölt szegény, hogy állj már meg, vagy pont, hogy indulj végre. Könyörög egy másik irányért, ritmusért, rálátásért. Nem tudsz nyugodt lelkiismerettel pihenni, ezért csinálsz egy torokfájást. Nem tudsz bűntudat nélkül lazítani, ezért beáll a derekad. Azt hiszed, mindent egyedül kell megoldanod, merevvé válik a nyakad. Azt hiszed, rohannod kell, megroggyan a csípőd, hogy lépni sem tudsz. Túlzottan alámész a hatalomnak, begyullad a térded. Nem mersz nemet mondani, elmegy a hangod, vagy megfájdul a füled.
Tudod, miért vagy sokszor beteg? Mert nem figyelsz. Nem figyelsz magadra, a belső hangodra, az étkezésedre, a tanulságra, a jelenre. Mert tombol az egód. Mert ragaszkodsz. Valamihez, bármihez, mindenhez.
Mert nem figyelsz arra, hogy változtatnod kell. Mert nem mersz ismerkedni magaddal.
Pedig megéri, mert csodákat találhatsz. - -
Kőváry Anett

Van benne valami...



2025. október 9., csütörtök

Csütörtök

Kemény ez a "visszagyorsulás". Ma délelőtt főzés, pakolászás. (És egyre rosszabb: nem esik jól semmi. Semmi nem esik jól. Szinte ételundorom van. Szörnyen rossz a gyomrom. Éhes vagyok, de ha kajára nézek vagy gondolok, hányingerem van...) Ebéd után M-val város, ügyintézés mindkettőnknek. Pl. M-nak táppénzre iratkozás, nekem táppénz lezárás. Nekem időpont kérés neurológiára (vicces ez a rendszer, szakorvos kell, aki MR-t tud elrendelni, de mivel a leghamarabb ide van esély bekerülni, ezért kaptam beutalót a neurológiára. Ami elsőre (a beutaló) nem sikerült, újat kellett kérni a háziorvostól. Elsején próbáltam először időpontot kérni, nem jött össze (egyszerűen nem kaptam...), ma a másik hölgyhöz mentem az ablaknál, kérte, hogy üljek le, intézkedik (táppénzen vagyok, így 2 héten belül kötelesek ellátni), érdekes módon kaptam jövő szerdára időpontot. Bolt, gyógyszertár, egyebek. 

Annyira fáradt vagyok...

Csinálom még a gyógytornát. Mivel ma sokat mászkáltunk a városban, nem volt külön séta. De kora este lementem, levittem az üres üvegeket a gyűjtőbe (pont itt van a házunk sarkánál), mert muszáj volt kicsit mozogni. (A majd' 70 lépcső azért nem kis edzés egy hónapokig szobafogságosnak.)

Nagyon fáradt vagyok.