Szenteste, karácsony

24-én pakolás, fadíszítés, kicsit anyunál. Pálinkáztunk(is).

Estére a fa is elkészült.

Anyu nálunk volt vacsorán. Halászlevet ettünk T. jóvoltából, isteni forralt bort ittunk M-nak köszönhetően.

A süti dédanyai örökség tálon.

Karácsony első napján itthon, kicsit K-éknél, majd anyunál. Ebédre M. rácpontyát ettük, hát kalapemelős. Estig anyunál voltunk. Segédkeztem neki kicsit a holnapi főzés előkészületeiben. Holnap ugyanis nagy asztal lesz, anyunál, Mohácson. Már nagyon várom. :)

(A fánk kicsit más nézőpontokból.:)

Szép ünnepet kívánok mindenkinek.

 

Péntek, december 23.

13 helyen voltam ma, tettem, vettem, intéztem, hoztam, vittem, beszereztem, pótoltam, változtattam, helyettesítettem, kérdeztem (...). Közben a hajam is "befestődött" végre (már majd' két centis lenövésem volt), anyu haját is megmostam, ajándékot adtam át, felcipeltem, kicipeltem, lecipeltem, indultam, parkoltam, továbbmentem, parkoltam (...). Abban, hogy ennyi helyen voltam, az volt a jó (amellett, hogy haladtam), hogy találkoztam rég látott ismerősökkel is és nagyon jó volt látni őket és váltani pár szót. De amire mindent letudtam, azt mondtam: én soha többé egyetlen boltba be nem teszem a lábam.

Reggelire a szokásos tökmagkrémes kenyér volt paradicsommal. 

Ebédre anyu főzött nekem tojáslevest. (Isteni volt.) A vacsora is tojásleves volt. (Ezen el tudnék élni, pedig olyan 40 éves koromig utáltam.)

Hajszárítás közben lecseréltem a gyári háttérképet egy cukimukiságra. (Imádom a cicákat. :) )

Elég későn értem haza anyutól. Ki-, el-, fel-, lepakoltam, aztán fél kilenc után álltam neki a krumplisalátának...

És nem és nem, még mindig semmi, de semmi karácsonyi hangulatom. Valahogy nem akar jönni. Csak fáradt vagyok. Ahhoz képest, hogy tegnapra és mára azt terveztem, hogy pizsiben maradok és ki sem kelek az ágyból, rendesen nem volt egy perc nyugi sem. No de ez van.

Na megnézem, kihűlt-e a krumpli a teraszon, aztán uzsgyi tovább.

 

Kedd, szerda

Kedden műsorra próba, aztán díszítés. (Cuccok felhordása a suliból a kultúrházba, díszítés, elpakolás.)

Aztán otthon második műszak.

Szerdán próba, asztalelőkészítés kis büféhez, gyerekek haza, felnőttek vissza a suliba. Ja, reggel ruhakészítés estére.

Délben ebéd. (Nem ajándék, magunknak szervezett, önköltséges.) A. megvette a halat, Cs-ék megfőzték, süütit, innivalót is a kollegák hoztak, a teríték A-é, otthonról. Hogy legalább egy óra legyen a tanévben, amikor leülünk, együtt, eszünk egy jót és kicsit beszélgetünk.

Minden isssteni volt!

Majd vissza a kultúrba, tea és forralt bor főzés, kalácsszeletelés, tálalás, utolsó műsoregyeztetés, vendégfogadás, műsor.

Amikor mindenki jóllakott, beszélgetett, díszletbontás, összepakolás, a cucc megint be a kocsikba, vissza a sulihoz, bepakolás.

Aztán haza.

 

Cuki(k)

 - Ha rossz lapot küldtek, meg kifogy a tinta a fénymásolóból, szólni kell a tanTerületnek, hogy adjanak másikat!

- Mikor tanuljuk a dupla utas á-t? (Umlautos á helyett- a szerkesztő.)

Hétfő

 Anyu hat hete lakik Mohácson. Nekem már nem furcsa, és nagyon örülök, hogy szinte minden nap láthatom. Neki még szörnyen furcsa és roppant nehéz is (bár sosem panaszkodik). A lakás sincs még száz százalékban elpakolva, időbe telik majd, amire mindennek meglesz az igazi helye, de minden nagyon jól alakul. Szinte senkit nem ismer itt, de a környéket már kezdi felfedezni. A hőgyészieknek is hiányzik, és neki is az ottaniak, a szomszédok, az ismerősök, akik csak úgy beköszöntek vagy benéztek. Az még nekem is furcsa, hogy nem megyünk Hőgyészre. Az igazán fura az lesz, amikor már nem lesz a hőgyészi ház, nem mehetünk be. Engem 48 év köt oda, anyut 54... A faluhoz anyut 69...

Ez lesz anyu első karácsonya "egyedül", és az első mohácsi karácsony. Tervben vagy egy "kicsit nagy asztal", majd meglátjuk, hogyan sikerül összehozni. Anyu mindenesetre már készül. Mamikám receptes füzetéből süt.

Mindannyiunknak ez lesz az első karácsonya mami nélkül. Persze meglátogatjuk majd, de ki tudja, nem szippantja-e magába addigra teljesen a saját valósága... Mintha tegnap lett volna, amikor tavaly még ő is ott ült a "nagy asztalnál"...

Hétvége

Szombat reggel csak attól, hogy nem -hajnalban- órára kellett kelni, szinte energikusan indult a napom. Ilyen egy éve nem fordult elő. Rengeteg mindent tevékenykedtem a nap folyamán, ki is purcantam estére.

Azt álmodtam, hogy egy pirosas "fénylény" jött felém, majd "belehaladt" a jobb szemembe. Aztán közvetlenül ezután egy ugyanilyen fehér. Amikor felébredtem, képes voltam jól látni szemüveg nélkül. Amikor aztán tényleg felébredtem, egy darabig tényleg láttam szemüveg nélkül (ekkor jutott eszembe az álmom)...

Apropó szem. Pár napja M. szólt, hogy nagyon piros a jobb szemem. Látszik, mennyit nézek tükörbe, mert -mivel nem fájt- ezt észre sem vettem. Azóta is piros, tényleg csúnya. Nem fáj, inkább "nyomás-érzés" van, a látásban nem akadályoz. Valószínű, hogy gyulladás lehet vagy belemehetett valami, mert második napja reggel rendesen csipás az a szemem.

(Tegnap este egy fél tenyérnyi kiütés-folt az arcomon... Nem csodálom, hogy tiltakozik a szervezetem, ideje lenne odafigyelni magamra...)

Ma (vasárnap) sem órára keltem, ez megint jólesett. De még mindig annyi a tennivaló, hogy gyorsan neki is álltam: megsütöttem a mézeskalácsot. Most anyu receptje szerint, mivel én nem szeretem, lehet benne sima liszt is, méz is, cukor is. :) Most nem vettem elő a mérleget, saccperkábé alapon öntöttem a tálba a hozzávalókat, de így is jól sikerült. (Ha vékonyabbra nyújtom, lehetett volna szebb is, no de egyáltalán nem törekdtem a tökéletesre.)

Csak ezután (már fél 10-kor) reggeliztem.

Ezer dolgot csináltam még (pakolás, átrendezés, racionalizálás, készült újabb adag tökmagkrém, voltam anyunál is), estére persze megint jól elfáradtam.

Ég az összes gyertya. De nekem még mindig semmi, de semmi karácsonyi hangulatom.

Kemény három sulinap jön...

Szerda, csütörtök

Fogalmazás: önálló leírás készítése. Az egyiktől -bocs- felfordult a gyomrom. (A gyerekek szabadon választhattak, miről írják.) Milyen a jövő iskolája? Hát a gyerekek szétverik egymást, a tanárt is megverik... És akkor ne mondd el a véleményed, mert megsérted a gyerek személyiségi jogait...

Barkácsoltunk is. Például 3D-s házat...

... és teás bögrét is.

Amíg dolgoztak és német téli dalokat énekeltünk, főztem nekik teát. (Az órát megelőző teljes szünetem ráment arra, hogy erre összeszedjem a dolgokat. Saját tea -kaptam-, saját cukor -a kávézókból mindig elhoztam-gyűjtöttem). Gyerek kérdez: Citrom nincs?!. Megkérem őket: mindenki csak max 2 cukrot vegyen, mert egyszerűen nincs több. Jönnek ketten is, hogy nekik nem jutott cukor. Hát ja, ha valaki nem tud 2-ig számolni és többet vesz... De ne mondjak véleményt, mert megsértem a személyiségi jogokat...

Tegnap délután Frei. :) Itt is köszönöm.

Ma -sok más mellett- ott állok egy gyerek mögött, aki egyszer csak lendíti a lábát és csak úgy belerúg egy társába. Mert neki épp úgy szottyant kedve. "Megbántam" a büntit (nálunk minden gyereknek van egy indián figurája, fején tollas fejdísz, egy toll repül le "rosszaságért", de ugye minden gyerek angyal, csak én vagyok hülye (mindenért), már várom, hogy holnap milyen becsmérlést kapok úgy általában azért, mert tanító vagyok és létezem..., jót nem tudok tenni...), de mindent egyszerűen nem tudok szó nélkül hagyni. Biztosan megsértettem a gyerek személyiségi jogait...

Tényleg nem szeretek a munkámról írni, mert lassan 99%-ban fegyelmezés és 1%-ban tanítás. Még kapok öleléseket a kicsiktől, jólesik, ha azt hallom, várják a német órát vagy hogy ez nagyon jó óra volt, de ezek a napi kis pillanatok eltörpülnek a folyamatos, idegtépő fegyelmezés, megbeszélés, nyomozás (ki volt, ki kezdte, ki mit látott...) mellett és amellett, hogy vannak gyerekek, akiktől napi szinten kapjuk az "utasításokat" arról, hogy mi a dolgunk, hogy hogyan kellene tanítani, hogy mi a gyerekek csicskái vagyunk (nem sorolom...). Végtelenül belefásult, csalódott vagyok, szörnyen belefáradtam........

Kis sztori a végére.

Én is voltam gyerek. Van egy húgom. Anyunak 8 órás munkája volt, apu buszsofőrként szinte sosem volt otthon, de soha, egyetlen egyszer nem mentünk iskolába reggelizés nélkül. Soha nem vittek kocsival minket suliba (sőt nem is kísértek, egyedül mentünk). Kulcsos gyerekek voltunk, a kulcsra magunk vigyáztunk a suliban. És minden (!) cuccunkra ráírta anyu a nevünket, a ruháinkba 1. és 2. osztályabn (ahogy előtte az oviban is) belehímezte a jelünket, később a monogramunkat.

Adott ma anyu lemosó rongynak való régi ezt-azt. A tekis törölközőt azonnal megismertem: az enyém volt, amikor kicsi voltam. És: benne a hímzett TT monogram. (Nekünk a suliba saját tisztasági felszerelést kellett vinnünk, saját törcsit, saját szappant.)

Advent? Karácsony? Egyszerűen nem érzem, hogy itt van, hogy közeledik...

 

Kedd

Kb 10 éve (talán több is) Mikulás voltam. :)

És találkozhattam az igazi, a lappföldi Mikulással, Joulupukkival is.

Ma kemény sulinap volt (kétszer voltam egyszerre 3 osztállyal). Aztán E-on ügyintézés egyebek mellett. Tankolás (nem véleményezek), és anyut meghívtam egy kávéra. A (minden)napi sok negatívum mellé nagyon jólesett, hogy kevés tejjel kértem a koffmentes kapucsínót, és külön kancsócskában kaptam a habos tejet, hogy magam készíthessem el.

Aztán újabb időpontfoglalás. Mert ha egy dolgot sikerül elintézni, jön helyette minimum kettő újabb megoldásra váró probléma...

Botrányosan fáradt vagyok. Emellett nagyon keveset alszom: az elalvás szinte mindig hosszú órákba telik, mert képtelen vagyok leállítani az agyamat. Reggel aztán alig tudok életet lehelni magamba, és egész nap bárhol, bármikor el tudnék aludni. Gondolom én. Mert most már olyan mértékben túlpörgetett állapotban leledzem, hogy lassan nagyon jó volna tudatosan "visszalassítanom" magam, mielőtt rossz vége lesz.

Vasárnap

Advent harmadik vasárnapja van. A gyertyákat csak este gyújtottam meg itthon, amikor hét után hazaértem.

Mert ma is munka volt, adventi vásár, ahol a sulinak is van mindig bódéja.

A mosoly mögött iszonyatos fáradtság és lefagyott lábak... A bokáig érő kabi jól vizsgázott, tényleg csak a lábujjaim fáztak (de azok nagyon).

Anyu is jött, még nem volt itt adventi vásározni. Nagyon hangulatos egyébként, sok-sok házi süti, tea és forralt bor, fasírt-vacsora, az udvaron lobogó tűz...

Ma is iszok egy neocitránt, az előző két esti jót tett. Lenne mit tenni itthon még, de holnaptól újra munka, megint kemény hét lesz (holnap pl. nyílt nap a leendő elsősöknek és szüleiknek, nekem az összevont 1.-4. osztállyal németen), és ennek sosincs vége. Bár lehet, hogy mégis. Mert ha még egy nap olyan sulinap lesz, mint a pénteki volt, amire a bolondokháza már naggyon lájtos kifejezés, akkor egészség- és idegrendszermegóvási elővigyázatosságból felmondok...

 

Szombat

Egy elhagy(at)ott kert...

Egy üres ház...

És mamikám. Egy elhagyatott, üres vákuumban.

Minimális kapcsolatban a mi valóságunkkal. Végtelen szomorúságban, mert anyu megint meghalt. De most tényleg "kilehelte a lelkét". Kegyetlen látni ebben az állapotban. Ma nagyon nem volt jól. Amikor eljöttünk, integetett és sírt. Nem tudta elhinni, hogy anyu él...

Hoztunk a hőgyészi házból dolgokat. El is pakoltuk Mohácson az új helyükre. 

Ma is nagyon elfáradtam. Nem csodálom, hogy tegnap már fájt a torkom, ma már párat köhögtem is és tüsszögtem. A suliban is hideg van, hónapok óta semmit nem pihentem, és ugye ha én nem teszek magamért, akkor a szervezetem elintézi magának a lassítást. Pedig még holnap is munka (igen: vasárnap), adventi vásár, a sulinak is lesz bódéja, gyűjtünk az iskolásainknak... Csak halványan merem remélni, hogy jönnek szülők is segíteni, hiszen nem magamnak gyűjtök, hanem az ő gyerekeiknek programokhoz, kirándulásra... 

Hétfőn nyílt nap, és nem folytatom, pihenés majd talán a sárga föld alatt...

 

Szerda

Már suhognak az angyalszárnyak...

... nem a Mikulás csomagja, hanem az én "telekocsim"- most a suliba cuccoltam.

Nem tudom elmondani, mennyire fáradt vagyok. Tegnap suhant át az agyamon, hogy szerintem pár pillanat és összeesek, és akkor remélem, mindenki átlép rajtam és hagynak kimúlni. Nem túlzás egyetlen szó sem. Egyrészt azért, mert tényleg nem tudom, meddig lehet ezt a felfokozott, szélsebes tempót bírni. Másrészt pedig azért, mert amit tapasztalok az emberekkel kapcsolatban, az már több mint elszomorító. Ömlik a negativitás, a gyűlölködés, a másikba belekötés, a kritika, a megkérdőjelezés és kérdőre vonás, a kioktatás, a lekicsinylés, a dögöljön meg a szomszéd tehene is, a káromkodás, a mocskolódás, a türelmetlenség, az ego, a felsőbbrendűség (... ... ...). Minden szinten. Nagyon nehezen viselem. És igazából tehetetlennek érzem magam ellene. Talán, ha kőből lenne a szívem, vagy nem lenne lelkem, könnyebb lenne. 

Ma munka után elintéztem valamit, aztán anyut vittem nagy bevásárlásra. Ötkor értünk vissza. Akkor jöttem haza, rögtön nekiláttam a főzésnek: tökmagkrém készült, krumplifőzelék tükörtojással (M-nak is, anyunak is). Amire elkészültem és rendbe raktam a konyhát, majdnem 8 óra lett. Ezer tennivaló lenne még, de levegőt alig kapok. Fél óra múlva lejár a mosogatógép, nem tudom, képes leszek-e ébren maradni, amíg lejár a program...

Anyu holnap megy az éves onkokontroll első vizsgálatára. Két és fél éve műtötték, azóta eddig minden rendben volt. Nagyon szorítok a mostani eredményeiért is.

 

Hétfő

Reggel 6.50-től suli. S habár ma ez a módi (vissza a sötét középkorba?)...

... papíron rendben vagyok, és igyekszem megteremteni azt a légkört, amiben a gyerekek kicsit gyereknek érezhetik magukat a lehetőségekhez képest. ;)

Mára kaptunk időpontot a Mikulástól, így ma délután jött el a mi csupa jó, szófogadó gyerekeinkhez.

Napközi után benzinvadászat. Kis Mol: üres. Shell: üres. Nagy Mol: hatalmas, kígyózó sorok: szuper, akkor itt letáborozok. Nem kevés időbe telt már csak bekanyarodni is a kúthoz, de ott jó sort fogtam ki (mivel gázolaj nem volt, a dízelesek mind kiálltak), viszonylag hamar meg tudtam itatni az igencsak szomjas kis autómat.

Felugrottam anyuhoz onnan, mosdó, aztán indultunk Pécsre. Mára volt időpontom mammográfiára.

Alig voltak (hja, 17.30-as időpont), szinte azonnal behívtak. Az asszisztens hölggyel valahogy elkezdtünk beszélgetni, össze is tegeződtünk és megvitattuk a világ dolgait. Leletre nem kell várni, mert nincs orvos, nincs leletező, a felhőben lesz 4-5 hét múlva... Ha gond van, majd levelezünk... Mentem a vizsgálat után vissza a recepcióra időpontot kérni a következő éves kontrollhoz (eddig mindig így kellett, mivel halmozottan jelen van az emlődaganat a családban), de már nem adnak, csak akkor, ha a leleten szerepelni fog, hogy indokolt...

Hulla vagyok. És még csak hétfő van...

 

Világunk

Ma én voltam a Mikulás fogadó bizottsága. Amíg vártam, lassan sétáltam fel-le, közben élveztem az ajándék napsütést és a kis csodákban gyönyörködtem. Megálltam egy pillanatra, hogy lefotózzam ezt a szép falurészletet. Az exponáláskor egy veréb röppent fel a kopár fa egyik ágáról csiripelve. A következő minutában egy holló közeledett felém. Bírósági idézést hozott: a fényképezéssel megsértettem a veréb személyiségi jogait.

Szombat

 

Anyunál. Lassan az utolsó komolyabb simítások, hogy aztán a helyére kerülhessen minden. Húgom és L., M. (a hajnalos műszak után, anyu és én. Mindannyian szó szerint hulla fáradtan. Az ebédet M. főzte tegnap (hálás köszönet érte), anyu kipróbálta az új sütőjét egy isteni sütivel, én csak egy gyümölcs salátát készítettem. Nagyon-nagyon jó együtt lenni, segíteni, de szuperebb lenne úgy, hogy van energiánk örülni egymásnak. 

Csütörtök

Kb. 250 km vezetés. És várakozás. Most épp egy bírósági tárgyalóterem előtt. (Nem mellékesen végtelen fáradtság. Testileg, lelkileg, szellemileg egyaránt.)

 

Hétfő

Ma végül összehoztam (nem az eredeti terv szerint).

 

Dobozolás

Reggeli: tökmagkrémes pirítós, paradicsom.

Ebéd: zöldbabfőzelék, rántott sajt/tülörtojás, illetve Buddha-tál: indiai zöldségragu, saláta, tonhal, tükörtojás, rizs.

Tízórai: körte, mogyoró.

A vacsora majd alakul.