Szerda

Városban ügyintézés, túlélő csomag 1.: szezám snack, bolondozás, készülődés a pénteki, új melóra.

R: rántotta, sült gomba, krémsajt magokkal.

E: fasírt, brokkoli, sült répa+krumpli, saláta.

V: 2 vajas-paprikás kenyér, krémsajt, saláta.

Péntek (Bécs 14/1.)

Liebe Grüße aus Wien! :)

Tegnap felpróbáltam az utazós ruhámat, ma hajnali fél 4-kor felvettem, 8-kor pedig már itt voltam.

Az út gyors volt, csak nagyon kicsit sikerült szunyókálnom. De -és ez egyszerűen szuper- MEGVAN A hónapokkal ezelőtt a buszon felejtett KISPÁRNÁM!!!

A sofőrt ismertem, egyszer már utaztam vele haza. Amikor nem aludtam, beszélgettünk.

Bécs hatalmas, én a 21. kerületbe kerültem.

Ide:

Ő L., az ápoltam és a férje, O., aki szintén itt lakik. L. most öreg és beteg, de határozottan állítom, hogy most sokkal szebb nő! O. ilyen, mint a képen, kéményseprő volt.

Amikor kedden megtudtam, hogy van új helyem, tudtam, hogy nyugis lesz és jó. Eddig tényleg az. Egyetlen dologtól tartottam: hogy a beteg Alzheimer kóros lesz. Kitalálod, mi L. betegsége? Bizony, süllyedt. Két éve felfedezett, gyorsan romló. De eddig ő a legtündéribb alzheimeres, akit valaha láttam. Az időskori elbutulás teljesen eluralkodott már rajta, de még tud -a lakásban, kapaszkodással- egyedül járni. Ő már egy másik világban él, csak ma délelőtt, egy-két óra alatt olyan nyolcszor mutatkoztam be neki. De nyugodt, egyelőre semmi agresszivitás. Inkább olyan, mint egy súlyos depressziós. A férje egy órára egyedül hagyott minket, hát új a szitu, volt kis szívdobogás, de L. tündér. Mindenféléket látott és összefüggéstelenül beszélt, keresve a szavakat, aztán nem mindig tudta kimondani, amire meglett volna, elfelejtette. De megfogtam és megsimogattam a kezét és azt mondtam: minden rendben. És erre mindig megnyugodott. (Én már mondtam a családomnak, hogy ha Alzheimerem leszek, tegyenek otthonba vagy elfekvőbe. Én nem akarnám ekkora feladatnak/stressznek/fizikai, szellemi és érzelmi megpróbáltatásnak kitenni őket.)

A napirendem meglehetősen durva. Reggel fél 5-kor kezdek, aztán alhatok 7-ig, onnan indul a folyamatosabb napom. Ebéd délben-fél 1-kor, aztán pihenőm van 1-től 3-ig. Nagy szó, hogy oda megyek, ahova akarok, ki is mehetek! Már ma mentem is kis felderítő sétára:

Két percre a Duna-part.

Van itt látnivaló bőven. No nem Bécsből konkrétan, maga a város szíve icipicit arrébb van...

Ez a hátsó bejárat, ez az "enyém". Kaptam kulcsot, szabadon járhatok-kelhetek.

Ja, van egy kutyus is, Adriano. Kapásból összebarátkoztunk, aranyos kutyi. O. szeret fotózni, így talán nem lesz baj, ha én is sokat fotózok.

3-tól lent kell lennem, kávé, süti, aztán ami jön. 6-7-kor vacsora, L. elkészítése alváshoz, utána feljöhetek.

A lakásban iszonyatosan meleg van. Zokni nélkül voltam és a legvékonyabb cuccosomban, minden terasz ajtó nyitva, hát fázni nem fogok...

Az emeleten van egy szobám, kényelmes, van benne minden, ami kell.

A fürdőszoba lent van, sajnos közös. De van mindenféle fertőtlenítő szer, megoldom.

A szobámba egy irtó meredek lépcsőn felmászva jutok.

A nagy piros táskámat úgy tudtam felhozni, hogy a hátizsákba átpakoltam, ami belefért, három kanyarral volt fent a pakkom...

Vadi új helyzet.

A mozgást fogalmam nincs, hogy oldom meg. Reggel fél 5-kor lent kell lennem, tehát nem alhatok igazán hosszan. Vagy utána csinálom a mozgást (khmm, félálomban?), vagy délután, a pihenőidőmben. Az meg közvetlenül ebéd után van... Vagy este, ha végeztem. Hát nem túl ideális, késő van. No majd megoldom.

Így az első napon úgy néz ki, hogy a kaját valahogy meg tudom oldani. Tudják a lisztet-tejet. Ebédre O. hozott ma étteremből. natúr sült húst kaptam krumplisalátával. A salinak csak a felét ettem meg.

Vacsorára átjött L. fia és barátnője, ők a ház másik felében laknak. Ők készítettek vacsit, a képen látszik, hogy fejedelmi volt.

Tudnék még mesélni, de 3-kor keltem és fél 5-kor reggel ismét jelenésem van, okosabb, ha vízszintbe helyezem magam.

R: szezám snack
E: sült hús, krumplisaláta
V: lazac, mozzarella, articsóka, olíva bogyó, 2 lágy tojás.

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Csütörtök: holnaptól kezdődik az új munka, csomagolás, egyebek...

Az előző bejegyzésben írtam, hogy megkaptam az új munkát, amit holnap kezdek. Kedden, délután jött a telefon, így két napom maradt az előkészületekre. Tegnap megvolt a csomagolás nagy része, ma a befejezése, maradék ügyintézés, telefonok, rendbe tettem a lakást, ahogy minden elutazás előtt szoktam. Nem hagytam magamnak sok pihenőt, ez az étkezéseimen is meglátszik. Észre sem vettem, hogy ilyen keveset ettem, no és változatos sem volt, hiszen ilyenkor már megy az "együk ki a hűtőt" című népi műsor...

Reggeli: kávé, zsír.

Ebéd: rántotta, sült gomba, savanyú ubi, krémsajt, kenyérke.

Vacsora: rántotta, kék sajt, olíva bogyó, saláta.

Megérkezett az értesítés is az utazásról. Eddig hajnali 2.15-kor volt itt értem a busz, most 3.40-re kell készen lennem. És fele annyit fogok utazni. Yes!

Ha már Bécs a cél, ide teszem a héten fotózott fánkot, amit, ha ahhoz a polchoz érek a boltban, mindig meg szoktam szagolni. Imádom a fánkot is, csakhogy nem élek vele, de azért illatolni szabad! A mandulás kép: ha szeretnék majd mandulát venni, Ausztriában teszem. Ott ugyanis fele ennyibe kerül...

Csomagolás

Új hely, gyakorlatilag semmit nem tudok róla. Így két hétre minimalista csomagot állítottam össze. Kevés, de jól variálható ruhatár; a pipere cuccok áttéve kis kiszerelésű tárolókba, mini fogkrém, mini tükör (...). Megnéztem a várható időjárásról szóló jelentést: hideg lesz, sok csapadék. Így van sapka, meleg kabát, kardigán, pulóver, zárt cipő. Nem részletezem, ügyesen pakoltam, minden (!) befért a piros táskába, még a laptop is.

Igazi kihívást a kaja jelent. Nem tudom, lesz-e saját hűtőm vagy ha nem, használhatom-e a betegét. Így hűtős-fagyasztós dolgot nem viszek. Készültem azonban "túlélő csomaggal".

Sütöttem dupla adag szezám snacket.

Ami lesz nálam (egyáltalán nem ideális, de vész esetén nagyon jól jöhet): magok, töpörtyű, zsír, étcsoki. Került még a csomagba szezám- és lenmagliszt is.

Ma délután sütöttem egy adag kenyeret is. Először csak a felét akartam kivinni, de van egy olyan érzésem, hogy lesz hűtőm, akkor le tudom fagyasztani.

Mivel nem lesz túl hosszú az út, ha mákom van, alszom végig, csak pár szezámos rágcsát teszek úti kajának, szerintem nem leszek éhes. No meg vizet.

Akkor hát nincs más hátra, mint előre. Ha lesz netem, holnap már ismét Ausztriából jelentkezem :)

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Vagyok, ahol vagyok... Új munka "on"

Annyira félni, hogy meg se próbáld - ez az igazi veszteség. Elmondhatom, hogy sok hibát követtem el, de nem sajnálok semmit. Mert legalább nem azzal töltöttem az életem, hogy a pályán kívül álltam, és azon töprengtem, vajon milyen lehet az élet...

Sarah Dessen

Nem mondanám unalmasnak életem eddigi negyvenegy évét. Az elején átlagosnak tűnt, de én nem láttam annak. Mert annyi problémám volt, annyi gondot kreáltam magamnak, amivel egészen különlegesnek éreztem magam: különlegesen szerencsétlennek. Mindenki más szebb volt, okosabb; mindenkinek szuperebb családja volt, szebb ruhái, közelebb lakó nagymamája. Mindenki jobban tanult, mindenki mindent könnyebben viselt. Én voltam a legengedetlenebb, a legbutább, a legcsúnyább, a legkövérebb, a legtöbbet szenvedő. Ilyennek láttam magam.

Nem mondanám unalmasnak életem legutóbbi másfél-két évét sem. Mert nem volt az. Az addig bennem dolgozó mega dózisú negatívság és a háttérben csendben, szerényen, alig észrevehetően meghúzódó reményteliség komoly harcot vívtak egymással. Látszólag az első nyert. De legalábbis határozottan foglalta el lelkem térképének egyre nagyobb hányadát. Csakhogy Szent Ivánnál egy angyali sereg egyszerűen a mosolyával elfújta ezt a harcot és egyértelműen kinyilvánította: itt az ideje annak, hogy békét kössek magammal.

Addig a félelem az életem része volt. Magam voltam a megtestesült félelem. Féltem mindentől: hogy nem vagyok elég jó, hogy engem nem lehet szeretni, nem vagyok elég szép, elég okos... Ha valami jó, pozitív dolog történt, nem hittem el. Mert hát én nem vagyok olyan, akivel bármi jó, szép, kellemes megtörténhet. Őrült mókuskerék volt ez. Éreztem, hogy keresnem kell a kijáratot, hogy legalább lassítanom kell a kerék pörgésén, de magamtól valahogy nem hittem benne, hogy ez sikerülhet. A siker lehetőségétől is féltem.

Úgy gondolom, minden okkal történik. Az emberek változnak, ezért képes vagy megtanulni elengedni, a dolgok rossz irányba haladhatnak, ezért értékelni tudod, amikor jó felé mennek, elhiszed a hazugságokat, de egy idő után megtanulsz csak magadban bízni. És néha a jó dolgok szétesnek, hogy jobb dolgok születhessenek.

Marilyn Monroe

Az a bizonyos harc utáni angyali kinyilvánítás, miszerint békét kell kössek önmagammal, az a végső szó volt. Tudtam, éreztem, hogy ha akkor nem indulok el egy totálisan más irányba, akkor nem lesz holnap. Akkor vége. Feladom és eltűnök ebből az ajándékba kapott testből és földi létből. Először harcoltam, megpróbáltam elfogadni a régi önmagam, miközben tudtam: ez sehova nem vezet. Megnyílt a föld és beszáguldottam a pokol kapuján, speciális gravitációja húzott, egyre csak szippantott lefelé őrült tempójában és nem volt megállás. Amikor a bugyor legaljának mély ingoványa is teljesen ellepett, utolsó esélyként Dr S. segítő kezét fogtam meg, aki legelső lépésként nemhogy húzott volna kifelé, hanem teljes erőből lenyomott oda, ahonnan már nincs lejjebb. Pontosan ez volt az, amire szükségem volt. A tüdőm oxigénért kiáltozott már, hát vettem egy nagy levegőt, elrugaszkodtam a mélyből és lassan, de biztosan kiemeltem a fejemet a mocsárból.

Nem evezek az árral szemben. Mert nincs sok értelme. És érdekes módon azóta megtörténnek a dolgok. Főként a jók. Nem harcolok. Semmi értelme. Már nem akarok meggyőzni, rábeszélni, "megtéríteni", tanácsot adni (kivéve, ha kérik), megváltoztatni; nem akarok bizonyítani, még magamnak sem. Hosszú, nagyon hosszú és kegyetlenül fájdalmas út vezetett el idáig, amíg felismertem, hogy nem kell megfelelnem senkinek. Hogy egyedül az a fontos, hogy magamban hogyan rendezem el a dolgaimat. Hogy nem lehet senkit megmenteni, a saját félelmek feloldása mindenkinek a saját felismerése és útja. Ma már inkább hallgatok. Meghallgatok. Ítélkezés nélkül. És sokszor belső kuncogással. Mert sok emberben magamat látom és így azt is, hogy ott van a lehetőség a máshogy gondolkodásra, a változtatásra, csak annyira beleragadtak a saját harcukba, annyira keményen eveznek a folyón a sodrással szemben, hogy nem is veszik észre, ahogy anno én sem tettem, hogy attól, hogy ez a "szokás", attól, hogy így látták a szüleiktől, a nagyszüleiktől, még nem nyert értelmet. Annyi a titok, hogy el kell engedni az evezőt.

Tovább szőve a gondolatot: pontosan ott vagyok, ahol lennem kell.

Örülök, hogy itt tartok, ahol. Sok munkám van még magamon, de -mivel már jó az irány- ez szinte magától jön. És vele együtt az "eredmények" is. A nyugalom, a tökéletes, mély alvás, a pozitív történések az életemben. Hogy tökéletes-e az életem? Két válaszom van: fogalmam sincs és igen. Szerény véleményem szerint nincs olyan, hogy tökéletes. Avagy minden úgy tökéletes, ahogy van. Ha nem lenne még dolgom a földi létben, valószínű, hogy már nem lennék itt. De itt vagyok és ez jó.

2015. szeptember 27-én felmondtam a munkahelyemen. Volt előtte két-három nap, amíg a torkomban dobogott a szívem, amíg döntéshelyzetben voltam, amikor nem értettem, miért történik mindez, amikor mérlegeltem. Aztán feltettem a kérdést: maradni akarsz?, így akarod érezni magad?, ez az egyetlen lehetőséged van?. A válasz határozott nem volt. És vasárnap este teljes lelki nyugalomban közöltem a hírt a munkaadómmal. Hétfőn, amikor hazaértem, akkor pedig az itthoni főnökömmel. És jeleztem az igényemet egy másik munkára. És vártam, miközben éltem az életemet. Tíz nap múlva jött is a telefon az új lehetőséggel. Semmit nem tudtam az új helyről, csak annyit: úgy néz ki, 9-én, pénteken indulás. Szemernyi kétségem sem volt a felmondás helyességét illetően. A legkisebb kétely sem volt bennem azzal kapcsolatban, hogy a két hetes pihenőm után meglesz az új munka. Már előre hálás voltam a következő helyért. Volt bennem kis izgalom, idegesség, de nem vittem túlzásba. Hiszen hamarosan úgyis minden kiderül.

Az, hogy "vagyok, ahol vagyok és ez így van jól", nem azt jelenti, hogy nem érdekelt, milyen helyre kerülök. Ha az ember csak álmodozik valamiről, de nem tesz érte semmit, abból általában megmaradnak a rózsaszín álomképek. Az utazás előtti nap, azaz ma fogtam a telefont és felhívtam F-t, az itthoni "főnökömet". Volt is új infója számomra, még ha minimális is. Szóval: ez egy teljesen új hely, még sosem lakott náluk ápoló, én leszek az első. Egy néni lesz az ápolt, de van bácsi is. Elvileg enyém a felső szint. A helyszín Bécs. F. nagy franc(i), három éve is Bécsbe indultam, aztán Knittelfeldben kötöttem ki :) Mégis megnyugtató, hogy megtettem mindent azért, hogy megtudjam, hova kerülök. És megnyugtató, hogy -még ha fejre is állnék, akkor is csak- ennyi az infó. Pont. A többi holnap kiderül :)

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Humor

Bölcs

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha