Érdemes volt korán kelni. Ez az egyik kedvencem az Asylumból. Meglepően jól ment, bár most mindenem le akar szakadni. Felváltva használtam súlyzótárcsát és gumikötelet, mivel nincs egykezes súlyzóm. De ebből is látszik, hogy nem kifogásokat kell keresni, hanem csinálni, a saját lehetőségeinkhez mérten. És én már tudom, hogy nincs lehetetlen, sőt azt is, hogy a befektetett kemény munkának bizony meglesz a gyümölcse! Dig deep! :)
Egy blog egy boszorkányról és konyháról, életről és módról, izomról és építésről, zsírról és csökkentésről. Magamnak: mementónak, és mert szeretek naplót írni, fotózni; másoknak: örömre, ötletnek, olvasgatásra.
2012. november 27., kedd
2012. november 26., hétfő
40/29. nap
Edzés
Asylum 4. kör 30/1. Speed and agility
Hát elkezdtem, újra. Belecsaptam a lecsóba, nem vártam dec. 1-jéig. Isteni volt ez az edzés újra, bár a 3. percben majd kiszakadt a tüdőm és azt hittem, betonból vannak a lábaim. Aztán belejöttem. Imádom Shaun T-t, egyszerűen hihetetlenül jó és motiváló edző, és már bizonyította, hogy ez az edzés nálam igencsak hatásos. A rengeteg in-and-outot is nagyon jól bírtam, remélem, az alsó szomszédom is :)
Hát elkezdtem, újra. Belecsaptam a lecsóba, nem vártam dec. 1-jéig. Isteni volt ez az edzés újra, bár a 3. percben majd kiszakadt a tüdőm és azt hittem, betonból vannak a lábaim. Aztán belejöttem. Imádom Shaun T-t, egyszerűen hihetetlenül jó és motiváló edző, és már bizonyította, hogy ez az edzés nálam igencsak hatásos. A rengeteg in-and-outot is nagyon jól bírtam, remélem, az alsó szomszédom is :)Megjegyzéses

Oké.
Volt gyomorrontás, lábadozás, ez és az.
A tervezett 40 napot így kissé elcsesztem elszúrtam, de hát mit sírjak rajta, visszacsinálni úgysem tudom.
Viszont eldöntöttem: nem várok december 1-jéig az Asylum 4. körével. Mert ez volt az az edzés, ami a nyáron (az étkezési terv kőkemény betartásával) a legnagyszerűbb eredményeket hozta mind minusz kilókban, mind minusz centikben, mind pl. a hasam zsírtalanodásában, tónusosabbá válásában.
Tehát Asylum 4. kör kezdése: ma! :)
Addig is decemberben összeszedem az infókat, edzéstervet, kaja-javaslatokat az izmosításra vonatkozóan, és januárban indulhat az utam második fele: tónusosabbá tenni a testemet.
Recept: Chiamisu
Majdnem "szia, Misu" ;-)
Na szóval. Találtam reggel a hétvégi csomagomban egy agyonaszott, száradófélben lévő császárzsemlét. Ki nem dobom, hát mi legyen vele... Szörnyen hamis tiramisu jutott eszembe, és először kétségbeestem: se mascarpone vagy ilyesmi, a túró sajnos kilőve, mihez kezdjek akkor? Hűtő kinyit: van még laktózmentes natur joghurt! Juppi! és már meg is született a fejemben a megoldás.
1 szikkadt (lapos, nyomoronc) császárzsemlét hosszúkás falatokra téptem. Egy réteget egy tál aljára tettem, leöntöttem 2-3 evőkanál (édesített) kávéval. Egy tálkában összekevertem fél pohár natur joghurtot 10 g chia maggal, egy csepp folyékony édesítőszerrel, állni hagytam. Majd a kávés zsemle tetejére egy réteg chiajogi került, arra ismét egy réteg zsemle, rá a kávé. Chiás joghurttal zárult a rétegezés. A süti tetejét megszórtam zsírszegény kakaóporral. (Kép, ha kész lesz.)
Motiváció
Mivel szombaton buliban voltam, és igencsak elszoktam az éjszakázástól, még ma is olyan vagyok, mint akit fejbe vágtak. Sajnos úgy is nézek ki, de jelen esetben ez most mellékes. :-)
Megvolt az ebéd, kreálok snacket is, az jó lesz uzsira vagy edzés utánra, ugyanis edzés lesz. Annak ellenére, hogy punyi vagyok, és annak ellenére, hogy begyulladt egy fogam gyökere. Annyira nem fáj, hogy fájdalomcsillapítót vegyek be, és amint tudok, megyek is vele orvoshoz.
Rám most nagyon nagy hatással van E. egy volt osztálytársam, akit évtizedek óta nem láttam, és az osztálytalálkozóra minusz 50 kilóval jött. Iszonyat nagy munka, őrült nagy eredmény. E. mesélte, hogy évekig napi másfél órát szobabiciklizett a kajára figyelés mellett, hát akkor én ma is kibírom azt a majdnem egy órácskát!
Rohan az idő, de még mindig van 7 hónap a bikiniszezonig. Azaz ez a 7 hónap szörnyen gyorsan el fog robogni, nem ülhetek a hátsómon, hogy ugyan, hiszen van MÉG 7 hónap. Már csak 7 hónap van vissza, és megígértem magamnak, hogy többé nem fogok feszengeni a strandon!
Ha lemegy az ebéd, jöhet az edzés! :)
Heti menüterv
Az utóbbi hetek kaotizmusából kiindulva ez tényleg csak terv.
A makrókat igyekszem begépelni, a hét felére már kiszámolva.
|
|
H
|
K
|
SZE
|
CS
|
P
|
SZO
|
V
|
|
R
|
KUKORICA-
PEHELY, TEJ
|
GRAPEFRUIT,
TOJÁS,
PIRÍTÓS
|
KUKORICA-
PEHELY, TEJ
|
ZABKÁSA,
GYÜMÖLCS
|
ZABKÁSA
|
MANDULÁS
ZABKÁSA
|
GRAPEFRUIT,
LEKVÁROS-
MAGVAS
KENYÉR
TOJÁS
|
|
T
|
ALMA,
NARANCS, DIÁKCSEMEGE
|
RÉPA, SAJT,
MANDULA,
MAZSOLA
|
MANDULA,
MAZSOLA
|
MÜZLISZELET,
ALMA
|
ALMA, KUKORICA-
PEHELY, TEJ
|
MOGYORÓ-
KRÉMES
SZENDVICS
|
MANDULA,
GYÜMÖLCS
|
|
E
|
HÚSLEVES,
KRUMPLI-
PÜRÉ,
SÜLT
CSIRKE,
SALÁTA
|
ZÖLDSÉGES
TÉSZTA,
KEKSZ SNACK
|
BANÁNTURMIX
|
ARILEPÉNY
|
TONHALAS TÉSZTA
|
FŰSZERES-
CSIRKE,
ILLATOS
PILÁF
|
MINESTRONE, ARILEPÉNY
|
|
U
|
NATUR JOGHURT,
RÉPA
|
PUFI SNACK
|
ARILEPÉNY
|
SAJT, ALMA
|
ALMA-RÉPA
SALÁTA
|
TONHAL
SALÁTA
|
KEKSZ SNACK
|
|
V
|
FOGYIMORZSA
|
TURMIX
|
SÜLT HÚS,
SALÁTA
|
SÜLT HAL,
RIZS,
SALÁTA
|
FOKHAGYMÁS BRUSCHETTA
|
MINESTRONE,
SALÁTA
|
ZÖLDSÉGES
SPAGETTI
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2012. november 25., vasárnap
40/28. nap
Reggeli:-
Tízórai (ugyanis eddig aludtam): 1 császárzsemle, kis kolbász, paprika, tea.
Ebéd: húsleves (tészta nélkül), saláta, sült csirke, krumplipüré, párolt gomba.
Anyu mindig ilyen szépen kidíszíti a salátát :)
Uzsonna: marék mandula, mazsola
Vacsora: turmix.
Tízórai (ugyanis eddig aludtam): 1 császárzsemle, kis kolbász, paprika, tea.
Ebéd: húsleves (tészta nélkül), saláta, sült csirke, krumplipüré, párolt gomba.
Anyu mindig ilyen szépen kidíszíti a salátát :)
Uzsonna: marék mandula, mazsola
Vacsora: turmix.
Osztálytalálkozó
Tegnap volt a 20 éves érettségi találkozónk. Egy osztályfőnöki óra után vacsoráztunk (én külön kértem, csak húst és salátát), aztán még nagyon sokáig beszélgettünk.
Nagyon jól éreztem magam, nagyon jó volt látni azokat is, akikkel 20 éve találkoztam utoljára, azokat is, akikkel olyan 5-10 éve.
És van egy osztálytársam, aki 50 (!!!) kilót fogyott, hát, E., itt is kalapomat emelem előtted, és nagyon örülök, hogy elhatároztad magad és megcsináltad, istenien nézel ki és igazi PÉLDAKÉP vagy!!!
Nagyon jó kis este volt, nem is emlékszem rá, mikor nevettem utoljára ilyen hatalmasakat!
40/27. nap
Edzés: reggel (itt írtam róla)
Reggeli: Kakaós quinoa
50 g quinoa, 1 adag csokis fehérjepor.
Tízórai: 1 alma, 1 narancs, 1 banán.
Ebéd: Nagyon kevés sárgaborsó leves rántás és tészta nélkül, kis zöldséges rizs, 2 fasírt.
Uzsonna: -
Vacsora: Osztálytalálkozón: 2 adag cigánypecsenye, egy nagy tál saláta.
Reggeli: Kakaós quinoa
50 g quinoa, 1 adag csokis fehérjepor.
Tízórai: 1 alma, 1 narancs, 1 banán.
Ebéd: Nagyon kevés sárgaborsó leves rántás és tészta nélkül, kis zöldséges rizs, 2 fasírt.
Uzsonna: -
Vacsora: Osztálytalálkozón: 2 adag cigánypecsenye, egy nagy tál saláta.
2012. november 24., szombat
Edzés
4 kör, 40 mp munka, a gyakorlatok és a körök között nem tartottam szünetet, csak annyit, amíg beírtam a naplóba az eredményt.- bemelegítés
- fellépés padra bal lábbal
- fellépés padra jobb lábbal
- oldalemelés súlyzóval
- ugrókötél
- előre emelés súlyzóval
- ugrókötél.
1. márciusban 71, ma 76
2. márciusban 72, ma 76
3. márciusban 1.5-1.5 kilós súllyal 72, ma 3-3 kilós súllyal 75
4. márciusban 320, ma 3595. márciusban 1.5-1.5 kilós súllyal 75, ma 3-3 kilós súllyal 75
6. márciusban 319, ma 358.
2012. november 23., péntek
Motiváció
Igen, lassan este 9. Nem, nem állok neki most edzeni, hiszen reggel edzettem. Ezer még a dolog, holnap utazom, este érettségi találkozó, de megnéztem a következő edzést, amit nagyon szerettem tavasszal, így holnap reggel kicsit korábban kelek, hogy megcsinálhassam. Ehhez már most előkészülök fejben, mert reggel nem lesz rá idő.
Mindig szem előtt tartom a célomat. Kell az a bícsbádi, és a fél úttal már megvagyok. Mindezt persze igazán csak akkor hiszem el, ha látok egy képet magamról. Egy nem hájas csajról. Vagy amikor próbálgatom a ruháimat, és mindegyik nagy rám. Nem hőstett ez, sokan megcsinálják, sokan nálam sokkal nagyobb súlyról indulva, és sokkal ügyesebben. Nem hasonlítom magam hozzájuk, viszont iszonyatosn inspirálnak. Rájuk gondolva indulok neki holnap a dolognak. :)
...
Holnap...
Holnap érettségi találkozó. Húsz éves... :)
És jön a nők örök dilemmája: nincs mit felvennem? Nem egészen, bár a dolog nagyrészt stimmel.
És jön a nők örök dilemmája: nincs mit felvennem? Nem egészen, bár a dolog nagyrészt stimmel.
Ugyanis eddig sem volt túl sok ruhám, azok is javarészt inkább kényelmesek mint elegánsak. Csakhogy a nagyrészt kényelmes ruháim 100 %-ából kifogytam, és ugye elhatároztam, hogy idén már minek vegyek új göncöket, ha egyszer eleve még kicsit fogyni fogok, aztán jön a bícsbádi.
Így, mivel egy normális cipőm van, azt veszem fel, mivel egyedül a farmerem jó rám, abban megyek, egy felsőt pedig holnap beszűkíttetek a nagymamámmal, és az lesz rajtam. A hajam pedig:
:)))
Reggeli, tízórai, ebéd
Hát, a hét utolsó munkanapja olyanra sikeredett, hogy reggel merő kapkodás volt minden, aztán a munkahelyen arra sem volt időm, hogy normálisan megegyem a tízóraimat, csak be-bekaptam egy-egy falatot, és ez nem jó, mert nem éreztem, hogy eszem, és éhes is maradtam...
Reggeli:
Tízórai: 1 banán volt és 10 g mazsola, 10 g mandula
Ebéd:
És még főzök 20 g zabkását egy adag fehérjeporral.
Edzés
Edzés 8 körben, 40 mp munka, 20 mp pihenő, de a pihenőket mindig lerövidítettem.
1. márciusban 84, ma 128.
2. márciusban 107, ma 138.
3. márciusban is, ma is 8x1 perc.
- bemelegítés,
- guggoló támaszból fekvőtámasz,
- felülés
- taposás (ez 60 mp),
- nyújtás.
1. márciusban 84, ma 128.
2. márciusban 107, ma 138.
3. márciusban is, ma is 8x1 perc.
Motiváció
Reggel fél 6. Még csendesek az utcák, egy-két autós siet valahová, és indulnak az első buszjáratok. A néhány gyalogos és biciklis csendesen burkolózik a kabátjába és fázósan húzza magára a sapkát, majd kezüket a zsebükbe dugva igyekeznek tovább. Ősz van hiszen, november. A ház is csendes még, aki teheti, alszik, párszor villan csak fel a lépcsőházi világítás fénye.
Utolsó munkanap reggele a héten. Egy jó kis füldugós alvás után ébredezik a szervezetem. Ránéztem az étkezési naplóra, nincs extra előkészítenivaló mára. Megittam már egy bögre teát, edzésnapló idekészítve, gyakorlatsor memorizálva. Várok még egy kicsit, amíg teljesen felébredek, aztán indulhat a banzáj.
Tegnap rákukkantottam az előtte-utána képes mappámra. És pl. a hasas képemnél elképedtem azon, hogy mennyire sokat változtam.
A hátam is alakul, ez is hihetetlen.
Jó saját bizonyítékokat is látni arról, hogy a befektetett munkának igenis van eredménye.
Úgyhogy nem is húzom tovább az időt: megcsinálom a mai adagot is.
Még 7 hónap júniusig :)
2012. november 22., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




























