2021. január 3., vasárnap

2020/53. heti összefoglaló (2021. január 3.)

Ha a naptárat nézem, ez még 2020. utolsó hete, mert hogy a naptár csak január első hétfőjétől, azaz holnaptól (január 4.) számolja 2021-ben az első hetet. Mivel az utolsó 2020-as napon megírtam a zárszót, és már 3 nap eltelt az új évből, csak erről a 3 napról szól ez a bejegyzés, és nem is eresztem bő lére (szeretem a csendet).

Január elsején dobozoltam két napra.


Életemben először sikerült a sült csirke puhára, omlósra. Vállveregetés. Cserébe a rizs inkább hasonlított tejberizsre vagy valami pürére, olyan "maccsos" lett (viszont isteni finom volt). Röhögés. (Főztem M-nak is, aki beteg.)

Szombaton házimunka volt. (És M-nak bevásárlás, gyógyszertár, anyunak vásárlás.) És egy hivatalos ügy délután.

Szombaton indult Pahla új, egy hónapos torna sorozata, el is kezdtem. (Ezen a youtube-os linken vannak a videók.)


Vasárnap (ma) korai kelés, vezetés anyuékhoz, délután haza, gyors lépcsőház takarítás, át M-hoz, haza, mosás, teregetés, és lassan ágyikó, mert holnap munka.

Írtam korábban, hogy karácsonykor idén sem volt zabálás, egyszerűen nincs rá igényem. És írtam, hogy -szintén túlzásokba esés nélkül- ettem egy-egy sütit, sült krumplit, pogácsát. A mérleg 2 kilóval "szaladt meg". Az év két utolsó napjára már dobozoltam, és mára már vissza is állt a mérleg a karácsony előtti számra.


Idénre egyáltalán nem tervezem 2021 km lefutását. Azért jegyzem a megtett kilométereket, aztán majd meglátjuk.

Idei: 13 km.

Akkor hát holnaptól indul a 2021-es év 1. hete. Hajrá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése