2013. szeptember 4., szerda

Új fejezet 24. nap

Idén augusztus 12-én indult az Új fejezet. Eldöntöttem, megszereztem a kellő motivációt, meghatároztam a célokat. Megvolt az étkezési terv az első hétre, a második, a harmadik  és a negyedik hétre is. Ugyanígy az edzésterv is az első, a második, a harmadik és a negyedik hétre. És tartom is az étrendet, és megvannak az edzések is.
 
Az Új fejezet első szakaszát, a zsírtól való megszabadulást 60 napra terveztem (kb. október közepéig tart). Nem egyszerű, mert ugye két hetet Ausztriában dolgozom, két hetet vagyok itthon, most még egy kis csavar is van a dologban (mert egész júliusban kint voltam, és most egész szeptemberben itthon vagyok), de semmi nem lehetetlen. Előre tervezéssel, főzéssel, dobozolással/csomagolással a kinti két heteket is nagyon ügyesen meg lehet oldani. Közbejött egy váll sérülés is, de hamarosan már teljesen rendben lesz, addig is kis edzésterv módosítással mennek tovább az edzések is. Nem mondok le a súlyzós edzésekről, mert szeretném, ha a már meglévő izmaim a helyükön maradnának, és csak zsírból fogynék. Nagyon kevés van hátra, már ami a zsírcsökkentést illeti, ez egy meglehetősen nehéz szakasz, de dolgozom érte.
 
Az Új fejezet második szakasza egy 90 napos alakformáló rész lesz. Ha mákom van, jön majd velem szembe egy személyi edző, aki azt mondja: gyere, Boszi, mutassuk meg a világnak, mire megyünk ketten! :-) Ha nem jön, akkor belevágok egyedül.
 
Ma megint fél 6-kor ébredtem magamtól. Megírtam a motivációt a blogra, de nagyon fáradt voltam. Megettem a reggelimet, aztán visszafeküdtem aludni. Majdnem délig húztam a lóbőrt... Aztán ebéd, elpakolás, ablakpucolás, rendet raktam a speizban, kitisztítottam a lefolyókat, beszereztem a laktózmentes fehérjeport, megvettem a kocsiba az eü dobozt, még leugrottam húsért és tojásért.

Uzsonna után - másfél órával - jött az edzés:  

 
 

- bemelegítés
- 10 perc helyben futás
- combhajlítás 3x12
- combfeszítés 3x12
(szuperszettben)
- nyújtás
- (bokára feszített piros gumikötéllel) lépegetés oldalra 3x16
- kilépés jobb lábbal 3x16
- kilépés bal lábbal 3x16
- jobb lábemelés 3x16
- bal lábemelés 3x16
(folyamatosan)
- nyújtás
- (vállhoz tartott piros gumikötéllel) vállszéles guggolás 3x16
- kitörés jobb láb 2x16
- kitörés bal láb 2x16
(folyamatosan)
- nyújtás
- hasprés 3x20 (simán, térdemeléssel, nyújtott láb emeléssel)
- 10 perc helyben futás
- nyújtás
 
Majd vacsora.
 

Reggeli:
3 ek zabpehely tripla mennyiségű vízzel 2 percig mikróban főzve+2 adag csokis BioTech IWZ fehérje.

Ebéd:
150g (nyersen mért) pulykamell 20g póréhagymával és 70g csiperke gombával leheletnyi olajon sütve, 62g (nyersen mért) barna rizs, 150g (nyersen mért) főtt brokkoli.

Uzsonna:
150g tonhal (konzerv, saját lében, lé leöntve), 150g kápia paprika, 2 puffasztott rizs szelet.

Vacsora:
1 adag BioTech IWZ fehérjepor 3 dl vízzel.

1201 kcal, 158g F, 97g CH, 15g zsír     (55% F, 34% CH, 11% zsír)

Tervben volt vacsorára 150g hús és 150g brokkoli, de egyszerűen nem bírom már megenni (na ja, este fél 10 van...)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése