2013. május 11., szombat

2013/20. heti étrend - tejmentes, és teljesen újdonságos

 
 
Ez egy t e r v.
  • A juharszirup kúra óta egyre inkább előjön, amit már korábban is megfigyeltem: reggelente nem vagyok éhes, délben-egy óra körül van először kedvem az evéshez, és este vagyok a legéhesebb. Így aztán -hallgatva a testemre- ennek alapján készült a menü összeállítása.
  • A visszaépítő étrendben is a délelőttök gyümölcs- és zöldséglevezéssel teltek, és nagyon bevált. Ezt meghagytam a hét szinte minden napjára.
  • Kínoztam már magam 3 óránkénti kis étkezéses evéssel is, de nem vált be: folyamatosan éhes voltam, az esték pedig kínkeservvel és gyomorkorgással zárultak. Beterveztem egy késő esti étkezést is.
  • Az utóbbi időben rettenet kevés levest ettem, pedig szeretem. Öt napra terveztem levest is.
  • Szeretem a gyümölcsöket. Tervben van.
  • Imádok magvakat rágcsálni. Beterveztem.
  • Van néhány dolog a speizomban, amiket már legszívesebben nem vagy szörnyen ritkán ennék (U1 tészta, müzli, müzliszelet...), de nem szeretném kidobni, így igyekszem okosan az étrendembe illesztve minél előbb elfogyasztani ezeket. Ezért terveztem erre a hétre háromszor is tésztát.
  • A sokmagvas, lenmag és kókusz kenyér mind saját sütésű.
  • A sajt kemény sajt, ritkán félkemény.
  • A rizs barna rizs.
  • A narancsos sárgarépa dzsem és a hagyma lekvár is saját gyártmányom.
  • A szószok Cocomas-ból fognak készülni.
  • A krémlevesekhez továbbra sem használok keményítőt, önmagukkal, turmixolással sűrítem be.
  • A mákos muffint is én sütöttem.
  • A zöldség- és gyümölcsturmixok összetétele attól függ majd, milyen alapanyagot sikerül majd beszereznem hozzá. Ugyanez érvényes a salátákra is.
  • Nem terveztem mennyiséget a hétre: mivel kiemelt feladat a lassú evés és az alapos rágás, nem hiszem, hogy túl sokat fogok enni az adott ételből.
  • A héten nem fogom magamba kényszeríteni a 3-4 liter vizet. Annyit fogok inni (vizet, teát), amennyi jólesik.
  • Mivel kávézom, napi 1 biztosan elfogy, ezt nem terveztem külön. Eritrittel fogom édesíteni és kókusztejet löttyintek hozzá (ugye tejmentes a hét).
  • Nem számolok előre kalóriát és makrókat, maximum a nap végén.
  • A 90/45. napon lesz mérés és centizés.


Méregtelenítés utáni 1. hét:
tejtermékek kiiktatása
(sajtpróba)
05.13-
(Ausztria)
H
90/36.
(utazás)
K
90/37.
SZE
90638.
CS
90/39.
P
90/40.
SZO
90/41.
V
90/42.
Reggel
sokmagvas kenyér,
narancs, mandula
zöldség-
turmix
mákos muffin
gyümölcs-turmix
zöldség-turmix
zöldséges rántotta
lenmag kenyér, hagyma lekvár, narancs
Délben
sajtos tészta
saláta szezámmaggal, balzsamecettel, sárgarépával
 
tonhal saláta
spárga krémleves,
 
gombás tésztasaláta
spárga krémleves
 
saláta sajttal, pirított kenyér-kockákkal
fokhagymás-olivás tészta
sült hal, fokhagyma szósz, saláta, rizs
Délután
aszalt gyümölcs
kókusz kenyér
narancsos sárgarépa dzsem
banán, mandula
mákos muffin, alma
sárgarépa, uborka
diák-csemege
gyümölcs, sajt
Este
sült hal, párolt zöldség, rizs
brokkoli krémleves,
kolbász, lenmag kenyér, zöldség
brokkoli krémleves,
sült csirke, zöldséges rizs, curry szósz,
saláta
sült hal, párolt zöldbab,
sárgarépa püré
rántotta,
lenmag kenyér, kolbász, zöldség
zöldség krémleves,
tonhal saláta
zöldség krémleves
tojáspörkölt, párolt zöldség
Késő este
alma, mandula
narancs, tökmag
sokmagvas kenyér kockák
diák-csemege
mandula, mazsola
narancs, sokmagvas kenyér
kocka
fél banán,
magok
Edzés
-
1.
2.
-
-
3.
4.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése