Vasárnap

Tegnapi ebéd (25 perc alatt).

És ahogy mostanában érzem magam:

És csináltam egy hülyeséget. Ha ma vagy holnap nem jelentkezem, akkor tényleg nagy hülyeség volt...

Péntek

Nehéz napom volt ma fizikailag is és lelkileg is. (Még mindig nem alszom jól, ha végig is alszom az éjszakát, úgy ébredek reggel, mint aki egész nap szenet hordott...) 

Időben ébredtem, de olyan fél kilencig csak voltam.

Aztán reggeli után nekiláttam a házimunkának. Mert bár kicsi a lakás, rengeteg a tennivaló, ha bárhol elkezdem, meglátom, hogy jaj, ezeket a virágokat meg kell locsolni, de akkor már letörlöm a polcot, de juj, ezt a szőnyeget is ki kell rázni, de ha már a teraszon vagyok, megrendezem a virágokat, de a ruhák is megszáradtak, leszedem..., és nincs vége. A spájzot is megrendeztem kicsit, aztán a tusolót vízkőtlenítettem (Mohácson botrányosan kemény a víz, nagyon kemény meló egy tusoló takarítás is...). 

Közben el-elpityeredtem magam. Ma különösen nagyon hiányzik anyu. Nem tudom megmagyarázni, miért. 

Hajat is mostam, a dombori Duna-víz után nem ártott. (Megjegyzés. Van több hajápoló a neten. Nekem roppant (!!!!!!) száraz a hajam, millió (!) hajcuccot kipróbáltam, egyelőre semmi (!!) nem teszi nem szárazzá. Szóval a netről még tavaly rendeltem egy szupernek tűnő sampon-balzsamot: persze semmit nem csinált a hajammal. Két hete megrendeltem -akciós volt- azt a bizonyos rózsaszín dobozost (aki netezik, tuti, hogy találkozott vele). Csak azért, mert amikor B-nél voltam év elején, elhozta a sajátját, azzal csinálta a hajamat és viszonylag jó volt. Most már többször használtam: hát ettől sem lesz nem száraz a hajam. (El fogom használni persze. Nem lesz nehéz, mert -szerencsére- sok hajam van, rengeteg sampon és balzsam kell rá.) A múltkor voltam az Eco family-ban rágóért, és láttam, hogy a hajolaj, amit használok (és ez eddig a legjobb) egy termékcsalád része. Ráadásul nem is drága, így vettem egy sampont és egy hamvasító sampont. Ma ezzel mostam hajat és lám!, sokkal puhább és fényesebb a sörényem, mint eddig bármitől. (Ez még korántsem az, amilyet szeretnék, de eddig a legjobb.))

Aztán úgy elfáradtam, hogy le kellett dőljek... Elég volt húsz perc ahhoz, hogy fel tudjak kelni, de az kellett. Még nem volt dél...

Amint végeztem az ebéddel (cukkini lecsó bulgurral tegnapról), írt anyu lakásának az új tulaja az átíratások miatt, úgyhogy nyomtattam, kitöltöttem, scanneltem, küldtem. Már annyira tele mindenem ezekkel a hivatalos ügyekkel, hogy közben majdnem sírva fakadtam. Aztán eszembe jutott anyu, aki konkrétan ugyanezt csinálta a hőgyészi ház eladásakor, és emlékszem rá: majdnem ráment idegileg (aztán ugye tudjuk, hogy lett egy másodlagos tumora...), és azt mondtam: Anyu, én nem akarok úgy járni, mint te, én nem akarok rámenni erre, szerintem nem éri meg. Vettem néhány nagy levegőt és "elengedtem" a dolgot.

Amikor végeztem, elkezdett csörögni a telefonom, és majdnem este nyolcig folyamatosan beszéltem a Mitsekről (mert még megvan). 

Így nem volt időm elpakolni a konyhaasztalról a cuccomat, ami pedig tervben volt.

(Közben M. csomagjáért is lementem V-hoz, aki átvette.)

Ma összefutottam A-val. Kérdezte, hogy bírom. Hirtelen nem tudtam, mire gondol, aztán mondta, hogy mennyi minden történik mostanában velem. Megsimogatta a karomat, akkor fogtam fel, mire gondol.

Hát igen... Anyu ápolása, a túloldalra kísérése, aztán rá négy hónapra mami halála, anyu lakásának kiürítése, kiárusítása, eladása... (mellette munka...) azért tényleg nem semmi... Mindezt nem lehet két perc alatt meg nem történtté tenni, feldolgozni. 

És közben zajlik az élet...

Csütörtök

Nagyüzem volt ma. Délelőtti bolt után főzőcske. Nagy adag lecsó. Ebből vettem ki magamnak és lett kolbászos -cukkinis lecsó (M. ezt nem szereti), M-nak is lett lett 2 adag, a maradékot pedig letettem üvegben télire (kettő lett). Készült még bulgur és cukkini krémleves.

Ebéd:

Szerda

Végigaludtam az éjszakát. Reggel piac, aztán bóbicálás délig... Délután Dombori. Igazán kellemes volt.

 

A kör bezárult

Drága anyukám!

Ma bezárult a kör. Délelőtt utoljára mentem fel a lakásodba. Csak pár dolog maradt ott.

A hőmérő, amit Hőgyészről hoztál el a bejárati ajtó mellől.

Szintén onnan került ide ez is.

És az angyal. 

Nem volt bennem semmi érzelgősség. Inkább egyfajta, a felismerésből adódó döbbenet, amiért már nem KELL felmenni, és amiatt, hogy már nem is LEHET. Ma délután ugyanis aláírtuk az adásvételi szerződést és megtörtént a kulcsátadás.

Ügyes vagy, hiszen a húgomnak is jönnie kellett, összehoztál minket megint.

És köszönöm, hogy ha ily módon is, de megismerhettem V-t, az ingatlanost. Mintha mindig is ismertem volna.

Nagyon aranyos fiatal pár fog ott lakni, tudom, hogy neked is szimpatikusak, látlak, ahogy mosolyogsz, örülsz nekik, és legszívesebben megölelgetnéd őket. Kívánom, hogy jusson nekik abból a mérhetetlen szeretetből, ami benned megvolt.

Itthon aztán mécsest gyújtottam neked. És egy füstölőt minden élő és már a túloldalon lévő szerettemért, rokonomért és ismerősömért.

Hétvége vége

Borzasztó gyorsa eltelt a hétvége. Ma reggeli után visszamentem a szobába, ledőltem, és azt éreztem: na mostantól tudnék pihenni, igazán kikapcsolni. De csomagolni kellett és kicsekkolni.

Hőgyésznek vettem az irányt (nagyon közel van), bementem keresztanyumhoz. (Megint isteni ebéddel várt, és két zacskó paradicsommal és két zacskó sütivel indultam tőle haza, itt is nagyon köszönöm!) Nem mentem most át Tamásiba a temetőbe és Hőgyészen sem voltam, mert a húgomék tegnap csináltak nagy túrát és voltak mindenkinél.

Pénteken, odafelé csak Pécsig háromszor jelezte az autó, hogy fáradt vagyok, tartsak pihenőt. Amióta nálam van, ez az egy piros veszélyjelzés villog benne, szinte folyamatosan... Érdekes: hazafelé egyszer sem villant fel. Ezek szerint még egy gép által is érzékelhető, hogy azért nagyon jót tett a hétvége.

Hazaérve bankos levél várt és írt a húgom írt, hogy emlékeztessen közüzemi meghatalmazások nyomtatására. Hja: visszacsobbantam a hétköznapokba...

Holnap megint nagy nap lesz. Utoljára megyek fel anyu lakásába, délután megyünk aláírni az adásvételi szerződést.

Hirtelen hétvége 2. nap

A teraszról a reggeli nap.

Reggeli a teraszon.

Ahogy felnéztem, láttam a Holdat. És tudtam, hogy mami ott van, azon túl.

A reggeli után belevetettem magam a wellness és a strand világába.

Van egy ugyanilyen kép, amin M. és anyu sétál ebben a medencében. 

Most leginkább én bitoroltam. Ez a legmelegebb termálvíz itt, minden porcikám hálás volt érte.

A telefont először le sem vittem. Csak délután jöttem fel érte a szobába. Hogy lefotózzam a tó-kört.

Ekkorra (du. 3) lett borzalmasan meleg. Már a hideg vizes medence sem adott enyhülést, így feljöttem a szobába, fürödtem, hajat mostam és mentem vacsorázni. 

Ma inkább húsos volt a választék, nem szeretem. De örültem, mert igazán nem voltam éhes. 

Tárkonyos ragu leves.

Tarhonya (imádom!), szarvaspörkölt.

Mákos guba. Gyümölcs.

Fagyi (egyébként jégkrém). 

Most pedig alvás.

Hirtelen hétvége

Borzasztóan fáradt vagyok. Sokkal-sokkal fáradtabb, mint eddig éreztem. Tegnap is nagyon későn mentem aludni. Hajnalban, hirtelen ötlettől vezérelve foglaltam magamnak szállást Gunarasra. Szeretem ezt a szállodát, szerettem volna még idén nyáron eljutni ide még egyszer, robog az idő, hamarosan munka, M. dolgozik, akkor nyomás.

Jól ideértem. Jól vizsgázott az új kocsi is (4.6-os fogyasztással érkeztem.)

Rögtön átöltöztem, befeküdtem a dzsakudziba és meg sem mozdultam másfél óráig. Aztán felmentem a szobába, letusoltam, és elaludtam. Negyed hétkor ébredtem. Összeszedtem magam, lementem vacsorázni.

Nem tudtam végigenni a menüsort. Minden eszméletlen finom volt.

Húsleves.

Fokhagymás vajon párolt harcsa, baconös burgonyapüré, mandulás brokkoli.

Rántott padlizsán, gomba, patiszon.

Sertéssült boros meggymártás, pirított dara.

Két falat-süti, mini fagyi.

Este fél nyolc. Hűsöltem egyet az étterem teraszán, most felmegyek a szobába és szerintem alszom.

 

Húsz perces ebéd: olaszos tészta

Azt használtam, ami volt itthon.

A tésztát feltettem főni.

Közben egy kisebb tálban összekevertem kb 3-4 ek olívaolajat, 2-3 ek balzsamecetet, 2 nagy gerezd apróra darabolt fokhagymát, sót, borsot.

A nagyobb tálba (amibe a tészta is belefér) feldaraboltam egy csomag mozzarellát, egy nagy marék bazsalikom levelet, 2 paradicsomot.

Miután leszűrtem a tésztát, beleöntöttem a bazsalikomos tálba. Ráöntöttem az olajos keveréket, összeforgattam, kész.

Szerda

Reggel kaptam M-tól. (Piacon volt.)

M. rengeteget dolgozik mostanában (is, amolyan mo-i színvonalú busszal: nincs levegő, nincs klíma a cserebuszon, az övé alkatrészre várva a szereldében...), az én napjaim is roppant zsúfoltak, mára nem terveztünk semmit. Reggeli után M. ötlete: csináljunk olyat, amúgy nem, menjünk freiezni és bellozzózni. Így mentünk Pécsre.

Pestos-fenyőmagos tésztát ettem, matcha-tonikot ittam.

Indiai ízvilágú zöldségragu

Gyors vacsora.

Alapanyagokból, amik voltak itthon:

- 1 közepes cukkini

- 1 közepes vöröshagyma

- 1 közepes sonkahagyma

- 1 nagy gerezd fokhagyma

- 2 paprika

- 1 kis üveg házi paradicsomlé

- 1 ek garam masala

- 1 ek sambhar masala

- vegeta

- só

- bors

- olaj

- 3 ek 20%-os főzőtejszín

- sajt

Az olajon dinsztelni kezdtem a laza szeletekre vágott hagymát, és ahogy megpucolódott a többi szerepló, úgy adogattam szépen sorban őket a hagymához, ezeket sem daraboltam apróra (mind keresztanyumtól :) ). Kicsit pirultak, utána ráöntöttem a paradicsomlevet (ezt még anyu tette el 2019-ben), jöhettek a fűszerek. (A masalákat neten is, pl. a Krisna-völgy webshopban is meg lehet venni.) Amikor összerottyant, kapott még annyi vizet, hogy ne lepje el teljesen. Készre főztem (hamar megy). Levettem a tűzről, botmixerrel pépesítettem. Belefolyattam a tejszínt, kavartam rajta egyet (közben megfőztem a tésztát, elkészítettem a salátát) és tálaltam. A tetejére reszelt sajtot szórtam volna, de mivel elfogyott, kapott egy kis kék sajt morzsalékot.

Határok

Reggel nyolctól este nyolcig ügyintézés. 

Július 22. van, egy hónap múlva már dolgozom. Eddig kettő, azaz kettő nap volt, amikor -már annyira fáradt voltam, hogy- csak punnyadtam egész nap.

Nem kattogok az elintézendőkön, ezt dobta a gép, meglesz minden.

Viszont rengeteget tanultam ebből is. Például azt, hogy kell, hogy legyenek határaim. Ezeket keményen meg kell húzni.

Jelek, angyalok

Anyu idén vízkeresztkor ért át a szivárvány túloldalára. Az odaútja roppant intenzív volt, embertelenül fájdalmas. Még teljesen a tudatánál volt, amikor azt mondta: Ferivel beszéltem (ő a testvére, két éve halt meg), csinál nekem helyet. Amikor aztán a szivárványhíd felénél tartott, elkezdett Ferivel ténylegesen beszélgetni. Egy bizonyos pontra nézett ilyenkor a plafon irányába, mosolygott, és halkan, alig hallhatóan, suttogva beszélgettek. Anyu arca ilyenkor földöntúli boldogságtól sugárzott. Saját szememmel és fülemmel tapasztaltam meg, amit a haldoklók túlvilági ismerőseikkel/rokonaikkal való beszélgetéseiről olvastam. Sokszor hosszú ideig mutogatott, integetett, sutyorgott a túloldalon lévőkkel, máskor csak megszólalt -ugyanazt a pontot nézve-: Jaj, de szép! -vagy- Már látom!.

Amikor anyu elment, többen mondták, hogy figyeljem a jeleket. Mert biztosan onnan fentről is valamilyen szinten segít, gondoskodik rólam. Akkor, a végtelen bánatomban nem foglalkoztam ezzel, hiszen anyu meghalt, nincs többé, és nem is lesz. Aztán elkezdtem megtapasztalni, láttam, éreztem a "jeleket". 

(Nem könnyű írni ezt a bejegyzést, le-legurul egy-egy könnycsepp, ilyenkor homályosan látok, hibásan gépelek, javítani kell...)

Eddig nem volt virág a lakásunkban, mert bár próbálkoztunk, semmi nem maradt meg. Aztán anyutól áthoztam öt cserepest. Az egyik tönkrement. Kettő sínylődött. Kérdeztem A. kolleganőmet, aki virág-guru -is-, mit csinálok rosszul, ő azt mondta: ez a virág mindent kibír. Most hétfőig vagdostam róla a száradó leveleket. Aztán azon a napon leültem magammal és eldöntöttem, hogy a lakáseladásban nem vagyok hajlandó tönkremenni. A virág egyszer csak nem száradt tovább, ma reggel láttam: hozott két új kis hajtást. A negyediket kiraktam a teraszra: még nem élvezi, de él, hajt, növekszik. Az ötödik, egy gyompálma hihetetlenül hajt, lassan kinövi a lakást. (Bennük is érzem anyu jelenlétét. Anyu eszméletlenül értett a virágok nyelvén, bárhol laktunk/lakott, rengeteg virága volt, szebbnél szebbek.)

Pár napja került ki a lakásának a hirdetése. Az ingatlanügynök pénteken (tegnapelőtt) mutatta meg a vevőjelölteknek. És szombat reggel hívott: megveszik a lakást, akár aznap lefoglalózzák.

Minden vevőjelölt megvette volna. V-nak (az ingatlanosnak) az a család volt a legszimpatikusabb, akik végül megveszik. Rajtuk érezte azt, hogy egy hullámhosszon vannak anyu, az általa képviselt értékek rezgéseivel.

Vannak, akik nem hisznek abban, ami a szemnek láthatatlan. Abban sem, hogy érkezhetnek "odaátról" jelek. Akik azt mondják, mindez csak véletlen. Nem szeretnék meggyőzni senkit a saját igazamról. Csak a tapasztalataimat tudom leírni a blog-naplómba.

Július 2-án fotóztam ezt a képet anyunál.

Ezt július 15-én.

Az angyalt egy újságpapír darab alatt találtam, amikor ingyen elvihetőre meghirdettem anyu maradék dolgait, és mindent el is vittek. Ezután pakoltam össze a maradék kis szemetet, akkor találtam az angyalkát. Anyu-jelnek vélem. Kértem, segítsen, hogy gyorsan sikerüljön eladni a lakást.

V. mesélte, hogy amikor a lakást lefoglalózó család jött megnézni anyu kis lakját, az anyuka kérte, hadd maradjon náluk az angyalka. Na, itt elsírtam magam. És amikor tegnap átmentem a lakásba a foglalózásra, az anyuka tőlem is rögtön, amint beléptek, azt kérte, maradjon az angyal. Mert neki van a mamájától egy ugyanilyen.

A foglalózás után pedig a fiatalember, ak a lakást használja majd, azt mondta, megígérik, hogy amennyire csak tudnak, vigyáznak majd a lakásra.

...

Ma reggel felébredtem, tettem-vettem, reggeliztem, aztán hirtelen úgy döntöttem: elmegyek Tamásiba. Megcsinálom a sírt, meg legalább az új kocsival is gyakorlatozok. Előtte még kocsit mosta, beugrottam a boltba.

Tegnap erősen érett bennem a gondolat, hogy ha találkozom X-szel, megkérdezek tőle valamit. Hát ma találkoztunk, de persze már nem emlékeztem rá, hogy bármit is kérdezni szerettem volna tőle. Erre X egyszer csak elkezd mesélni valamit. Mi volt a sztori? A válasz a fel nem tett kérdésemre...

...

Történt ma ijesztő dolog is. Odaértem a tamási temetőhöz. Ahol már milliószor voltam. Elindultam a szokásos útvonalon a sírhoz. A járda után, a keresztnél -szokás szerint- mentem tovább. Két-három lépés után megálltam. Körülnéztem. És nem tudtam, hol vagyok. Csak sírokat láttam magam körül, de bármerre fordultam, semmi nem volt ismerős. Olyan érzés volt, mintha egy buborékban lettem volna, körülöttem szürke sírkövek kb egy 3 méteres sugárban, de a buborék görbülete mögött már semmit nem láttam. Előreléptem hármat a következő sírsorig, de amikor ott megálltam és körülnéztem, ugyanúgy bezárult a buborék. Őszintén kétségbeestem, mert félelmetes volt, hogy a tamási temetőben, egy nagyon jól ismert helyen elvesztem. Hevesen dobogott a szívem, csak forogtam körbe az ismeretlen buborékban. Mondtam magamnak: Timi, ne csináld, képtelenség, hogy nem találod meg anyuék sírját! Nézz körül megint, indulj el! Bolyongtam még kicsit, aztán megláttam végre a sírt. Kivételesen nem anyu és apu jutott először eszembe, hanem mami. És a demencia...

Hazafelé Hőgyészen is bementem a temetőbe. És ha ez nem velem történik, tutira nem hiszem el: nem találtam meg mamiék sírját, nem kanyarodtam be a kis bejárónál, hanem továbbmentem eggyel... Ott, Hőgyészen nem volt ez a történés olyan ijesztő, mint Tamásiban, csak maga a tudat, hogy egy napon kétszer is megtörtént....... Gyertyát gyújtottam, ahol szoktam. (Gyönyörűen rendezettek a sírok, M. csinálja őket, én itt is köszönöm neki.)

Tamásiban beugrottam unokanővéremékhez, Hőgyészen keresztanyumhoz. Ma is kaptam nála ebédet, és bár éhes nem igazán voltam, ettem, isteni zöldséglevest és cukkinilecsót, itt is köszönöm!

Nem szeretem a művirágot, de mégis azt vittem anyuéknak, mert ez bírja víz nélkül és a tűző napot is.

Kigazoltam, letakarítottam a sírt (a papi készítette cirokseprűvel) és örülök, hogy mindkét angyal (és minden más is) megvan.

Hazafelé beugrottam egy sorsjegyért, aminek visszanyertem az árát.

„Minden jelent valamit. A legkisebb jelekkel is üzenhetnek nekünk, onnan túlról, kis jelekkel nagy dolgokat.

Ez egy nagy író észrevétele, aki nem hitt a túlvilágban – s ugyanakkor talán mégis? Mindegy, hogy ki mit mond magáról, mert így érzi, így gondolja, így írja… de valahol belül, ahová nem lát, és nem hall, mégis azt mondja benne valaki, hogy ,Minden másképp van, mint ahogy véled!’

Igen, jeleket kapunk! Nemcsak odaátról, innen is.

Kis jeleket, amik nagy dolgot jelentenek. És akinek érzékeny a lelke és éles a szeme, az észreveszi. És megérti.

Ezek a jelek azért vannak, hogy készülj. Ne érjen a nagy ügy váratlanul. Se a jó, se a rossz. Az előjelek valóban észrevétlenek. Főleg, amik ,’onnan túlról’ jönnek. De mégis jelentenek valamit. Minden jelent valamit. Az is, ha véletlenül felütsz egy könyvet, és elolvasol benne egy sort. Lehet, hogy üzenet. Neked szól. Ahogy ez az írásom is… Ki tudja?"

 Müller Péter

Rezonancia

Tegnap este is sokáig fent voltam. Csak úgy bolyongtam, olvastam. És járt az agyam. Összeszedtem fejben, másnap majd mit csinálok, hova megyek. Nem volt kevés dolog, de tudtam: minden belefér, mindent meg tudok csinálni.

Ma reggel azzal az érzéssel ébredtem, ami teljes mértékben a tegnap estivel rezonált: az előző életem után képesnek éreztem magam arra, hogy visszajöjjek és megtegyem, amiket meg kell tennem.

(Egy a gond csupán: amióta felébredtem, itt ülök, és a reggelin kívül még semmi "értelmeset" nem csináltam.)

Napi gondolatok

kép

Körülbelül egy éve kezdődött. A testem-lelkem-szellemem háromszöge toporzékolni kezdett és elkezdett távolodni a kinti világtól. Fél éve a világ két legtávolabbi, ellentétes pontjára került a bűvös háromszög és a valóság. Háttal álltak egymásnak, egy ideig tudomást sem véve a másikról. Hónapok teltek el, amire lassan, óvatosan megmozdultak és elkezdtek egymás felé fordulni. Egy újabb történés megint kicsit visszafordította őket. Kétségbeesetten próbáltam közelíteni a kettőt, de amellett, hogy végtelen energiát pazaroltam erre, eredményt nem hozott.

A külső világomat igyekeztem minden erőmmel rendbe tenni. Pakoltam, szelektáltam, kidobtam, elajándékoztam, eladtam, másik helyet kerestem neki, arrébb tettem, levittem, felhoztam (...). Ez megint csak hatalmas energiát igényelt. Nem is vagyok kész, de pár napja történt bennem valami. Egy sugallat volt, egy felismerés: a külső dolgok elrendezésével nem lesz rend a fejemben, sem a lelkemben. Az energiáimat máshol kell használnom. Nem kívül, hanem belül. Itt kell a rend először, ide kell energiát invesztálnom, és remélhetőleg a belső változást követi majd a külső is.

Nem tudatosan történt: néhány napja észrevettem, hogy az emberek, akikkel kapcsolatba kerülök, tükröt tartanak. Konkrétan látom bennük magamat, a lényem, a tulajdonságaim egy-egy szeletét. Tanítanak. Azóta már tudatosan figyelem ezt a jelenséget, és ha valakit ilyennek vagy olyannak látok, megfigyelem az ilyent és olyant magamban, és átgondolom, hogy mit lehet ezzel kezdeni, kell-e változnom, változtatnom ebben és ebben. A fontos dolgokban nem halogatok. (A legtöbb halogatható pedig általában nem fontos. ;) )

A külvilág persze ettől nem szűnt meg létezni. Van is tenni-, intézni való, szépen sorban haladok velük. A listán szereplő tételeknél az adott napon megkérdezem magamtól: Határidős? Fontos MA intézni? Öt év múlva számítani fog, ha nem csinálom meg? Átruházható valakire? Az én felelősségem?

Bármilyen furcsa: a lelki-szellemi, gondolkodásbeli dolgokban vagyok képes a leggyorsabban váltani, változtatni. A testi (nekem) sokkal nehezebb, bár abban is realizálódnak már kisebb előrelépések. Ha az idegrendszeremet csak egy kicsit is low vagy off üzemmódba állítom, az mindenféle más helyen, szituációban kamatozik.

Van egy olyan érzésem, hogy a mágikus háromszög csiszolásával szinte mindegy, merre található a külvilág. Még az is kiderülhet, hogy az sem különálló egységként létezik, hanem bennem.