Ugye a második ausztriai etapra már kész menütervvel jöttem ki. Persze a terv az terv, a holnapi kaját fel kellett cserélnem a maival, mert tegnap ugyan elindultunk a Billába laktózmentes cuccokért, de aztán a Ziegelteichnál kötöttünk ki, és E. elfáradt, inkább hazamentünk.
Ma a "Mici néni második élete", azaz a kinti életem legszuperebb délelőttje kerekedett. Jó volt a reggeli és bőséges, csodás, pihe-puha, hatalmas pelyhekben rázta Holle anyó a párnáit, egyedül mentem a Billába, kicsit tudtam nézelődni, havat lapátoltam, amit szeretek, mert addig is mozoghatok és kint lehetek, és tudtam, hogy
rakott zöldség lesz az ebéd.
A rakott zöldség semmiféle szenteknek nem akaródzott puhulni. Már fél órája a sütőben volt, de nem történt semmi. Tény és való: még sosem használtam légkeveréses sütőt, a saját (avagy albérleti) hagyományos gázoshoz vagyok szokva. Amikor kezdtem kétségbe esni, beállított E. két rokona látogatóba. Még jó, hogy vagy egy kerek órát itt voltak, ugyanis amikor távoztak, a rakottasom megsült!! :)
E. sosem evett még ilyet, rakott krumplit sem. Habár nem tudta elképzelni, mi lesz belőle, kíváncsian várta az ebédet. Hát, gyerekek, elkezdte lassan ízlelgetni, aztán olyan porszívózásba kezdett a villájával, hogy csak lestem. Nem szólt egyetlen egy szót sem, nem mesélte el Knittelfeld bombázását, nem mesélt rémhíreket, amiket a reggeli újságban olvasott, nem kapcsolta be a zenét, csak meredt a tányérjába és meglehetősen jóízűen lapátolta befelé a boszizöldséget. Egészen a legeslegutolsó morzsácskáig. Mondjuk nem csodálom, ez a kaja tényleg isteni! :)
