Szinte minden nap úgy gondolom este, hogy na, akkor most leülök blogot írni. Aztán vagy elmegy az idő, vagy túl fáradt vagyok. De legtöbbször képtelen vagyok megfogalmazni mindazt, amit szívesen rögzítenék az internetes naplómba. Így aztán nem születik újabb bejegyzés.
A tavalyi szeptemberi osztálytalálkozó után idén is összejövünk, holnap. A tavalyi találkozó óta rengeteg dolog történt velünk. Ha csak a veszteséget nézem: Meghalt anyu és mami, az ofőnk férje, egy osztálytársam felesége... Istenem, csak egyetlen év alatt... (Van sok minden más is, nem nekem a legnehezebb...)
Tavaly -nagyon jól emlékszem rá- autóval mentem. Anyu is jött, Hőgyészig. A tali után mentem érte, majd együtt jöttünk haza Mohácsra. Azon a talin mondtam a többieknek, hogy anyu nincs jól. Ezidőtájt már erősen szorgalmaztuk az orvos témát. Halálos beteg volt (akkor még nem tudtuk, de anyu érezhette, hogy valami nagyon-nagyon nem stimmel), de nem akart róla tudomást venni (pedig már akkor borzasztó fájdalmai voltak), mi pedig nem akartuk túlontúl agresszíven orvoshoz toloncolni. (Nem hiszem egyébként, hogy bármin változtatott volna.) Még mamikámhoz is elmentünk, vittünk neki virágot névnapjára. Két nappal ezelőtt pedig elvittem anyut Hőgyészre, élete utolsó osztálytalálkozójára.
Kicsit tartok magamtól, hogy sírni fogok, ha anyu esetleg szóba kerül, viszont mindenki ismerte őt, sokuknak óvodai dadusa volt a "Marika néni", a legtöbbjükkel vagy 47 éve ismerjük egymást, úgyhogy tudom, hogy otthon leszek köztük, és akár sírhatok is.
Idén taxival megyek, egy volt osztálytársunkkal, aki szintén Mohácson él, és akivel 1988 óta nem találkoztam. Még itt, Mohácson sem. Van ilyen. :)
Ma 30 fok volt, holnap 16 lesz. Legalább nem fogok izzadni, és felvehetem a szeretett pulcsijaimat holnaptól, a bakancsomat, és hétfőtől használhatom az ülésfűtést a kocsimban, ami a Mitsekben nem volt, de az újban az egyik legjobb dolognak tartom.
Tudnék még (lenne még mit) írni, de inkább elteszem magam holnapra.
Kép mamival, 2018-ból, Hőgyészen.
