2018. augusztus 11., szombat

Családi nap

Terveztük már a találkozást, de négyen négy felé jártunk-keltünk egész nyáron. Aztán végül összehoztuk. Egy nap. Ennyi jutott most. De ez a nap maga volt a teljesség, a szeretet. Amiben a hajszál vékony, minket téren és időn kívül összekötő szálacskák végre egy térben és egy időben, lelkileg és fizikailag is összekapcsolódhattak.

Este volt már, amikor megérkeztek Budapestről.


És másnap lett, amikor még még mindig csak ültünk, és beszélgettünk, sztoriztunk, nevettünk. Megnéztük az eddigi mohácsi nyaralások képeit, videóit. Rengeteg helyen jártunk, rengeteg élményt gyűjtöttünk, jó volt felidézni a régi nyarakat.

Gyorsan lett reggel.

A húgommal nagyon sok dologban hasonlítunk, és habár sok mindenben különbözik az életutunk, főleg idén roppant mód hasonló élethelyzeteket kell megoldanunk. Mindketten szeretünk mozogni, amíg én az edzőteremben szeretek sportolni és futni szeretek, ő a jóga szerelmese (és nem mellékesen gyermek jóga oktató is). Nálam sem hagyta ki a reggeli gyakorlatsort.


Meglepiként "szállodai reggelivel" készültem nekik. 


Séta a Duna-parton.



Ritkán találkozunk, de interneten, telefonon tartjuk a kapcsolatot. A húgom gyerekei csodálatosak. Még a kamaszkor ellenére is. 17 és 12 éve ismerem őket, 7 éve minden nyáron jönnek nyaralni. M., M., P., én, igazán ideális csapat. Mint egy család. Imádom a gyerekeket, velük lenni, beszélgetni, igazán jókat lehet velük csevegni. Mindenről. És jó testvérek. A tesós civakodások ellenére is. Kicsit a húgomat és magamat látom bennük. Mert mi is veszekedtünk, voltak nézeteltéréseink, de mindig, mindenben számíthattunk a másikra, és szerintem felnőtt korunkra ez még inkább jellemző. Igazán tüneményes két gyerek. Teljesen természetes velük lennem, mintha ezer éve ismerném őket. Pedig nagyon gyorsan változnak. És nőnek, mintha muszáj lenne. Már nem hozza P. Tapit, a plüss kutyust, M-nál sincs Födri (akinek "jehet az ojját födöjni"). Lassan a saját útjukat fogják járni, és remélem, ha egy kis időre el is távolodnak majd tőlem, egyszer visszatalálnak majd hozzám. 




Séta után ebéd a Bajorban, menüztünk.


M-nak kellett még CH, betértünk a Lipótiba.


A húgom paprazziskodott, azt mondta, ilyen képel úgy sincsenek rólam. :)



Volt még egy kis időnk, visszamentünk hozzám és folytattuk ott, ahol abbahagytuk: nyaralási képek, sztorik, múlt, jelen, jövő. 15.40-kor indult a buszuk. 15.40-kor, a sűrű integetések után a busz eltűnt Budapest felé a látómezőmből, de a mi öröktől létező, láthatatlan összetartozás- és szeretet-szálaink összekapcsolnak minket továbbra is. Ez mindig is így volt, most is így van, és mindig is így lesz. Amíg csak világ a világ. Sőt talán még azután is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése