2016. augusztus 17., szerda

Szerda

(update 2016.08.22)




És az idő egészen délutánig ilyen volt: istentelen dörgéssel-villámlással leszakadt az ég, ömlött az eső majd' egy órán keresztül, aztán nyugalom, majd újra szakadó eső viharral.



Tíz óra körülre szép kis csapat lett bent, sokan menekültek be a vihar elől. És ma különösen beszélgetős kedvükben voltak az emberek. És lett két "fiam" is, a sztori hosszú, a lényeg: két tizenéves gyerkőc volt bent szinte egész műszak alatt az üzletben, jókat beszélgettünk (közben persze dolgoztam), sokat kérdeztek, Ráckeresztúrról jöttek. Csak fél hatkor sütött ki a nap, addigra a teraszt -ma már többedszerre- letörölgettem, tettem ki néhány asztalhoz párnákat is, az emberek pedig előbújtak a vihar elöli rejtekeikből és beültek kávézni, mintha addig az időjárásban semmi nem történt volna.


Hatkor hazajöttem, itthon ez-az, aztán este szóda a fiúkkal. Csak röviden, most ennyire futotta.

Jó éjt!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése