Szóval júli 14-én ismeretlen eredetű, iszonyatos görcs, mentő, kórház, mindez Kalocsán. Saját felelősségre nem maradtam bent, megígértem, hogy itthon kivizsgáltatom magam. Nem az ígéret, hanem magam miatt és azért, mert a görcs ijesztő volt és nem tudom, kibírnám-e még egyszer, megyek is sorban. Nőgyógyászat negatív, urológia negatív, fogászat negatív, most a gasztroenterológia vonalon menetelek. Múlt héten vérvétel. A lelet szuper, 2 csillag (hemoglobin 0.2-del magasabb, MCV 1-gyel magasabb a megengedettnél), két mínusz (amiláz és karbamid alacsony), a többi ideális. Az immunológiai rész lelet 5 hét múlva lesz meg.
Mára volt időpontom CT-re (hasi, kis medencei). Mivel munkaidőben kellett mennem, megbeszéltük T-val, hogy bemegy helyettem az első két órára, én meg a CT-ről egyenesen sietek a dolgozóba. Gondoltam: 1 perc alatt megvan a vizsgálat, aztán már mehetek is. M. jött velem, voltak páran a váróban, kontrasztanyagot ittak, nézték az órát. Még kérdeztem is, vajon milyen íze lehet, bár annyira nem érdekelt, hiszen én úgyis gyorsan végzek. Amikor felvették az adatokat és aláírtam a beleegyező nyilatkozatot, várni kellett. Oké. Majd kijött a nővér, hozott egy kancsót, poharat: ezt igyam meg 20 perc alatt, aztán kopogjak be. Hű, hát jó. Víz íze van egyébként, le is döntöttem. Kopogtam, jó, várjak. Sorra jöttek ki az emberek, kanüllel. Szegények- gondoltam-, biztos komoly bajuk van. Behívtak. Belső terem, tök modern CT gép, kedves hölgy. Így feküdjek, blabla. Fekszem. Kényelmes, tiszta. És ekkor a hölgy elkezdi paskolni a könyökhajlataimat, kézfejeimet.
"Ugye nem azért csinálja, mert meg fog bökni?"- kérdeztem kétségbeesetten és már be is pánikoltam. "Hát az érfestő anyagot valahol be kell juttatni!" Anyám, hát ilyen nincs! Riadózott az agyam, hogy de hát múlt héten böktek, voltam vérvételen, és különben is, erről nem volt szó, ezt senki nem mondta! (Iszonyatosan félek a tűtől, a világból ki tudnának kergetni még a gondolatával is.) Aztán -és ezt ki is mondtam hangosan is- "eldöntöttem, hogy nem hisztizek. Nekem is jobb, a nővérkének is. Még jó, hogy nem néztem előre a neten utána, mert az baromság". (Ugyanis beparázok és el sem megyek a vizsgálatra.) Szóval kaptam egy kanült, bele egy sóoldatot. Majd vizsgálati utasítások, gépbeálltás, és ekkor már nem volt para, csináltam, amit mondanak. A vizsgálat után maradt a kanül, még fél órát kellett vele várni kint az esetleges mellékhatások megjelenése miatt. Kaptam rá vattabucit, hogy ne is lássam a kék kupakos szúrós izét. Aztán vissza, kanülkiszedés. A lelet után hétfőn érdeklődhetek.
Mondanom sem kell, hogy az óráimnak vége volt, amíg a kórházban voltam. Közben persze jeleztem, hogy nem fogok menni. Kellemetlen, de ezen sem agyalok, mert fölösleges: nem lógtam, tudták, hol vagyok, és mindenki elhiheti: szívesebben tanítottam volna, semmint tűt szúrjanak belém... De több mint 40 év (!) kellett ahhoz, hogy felfogjam: az egészségem fontosabb a munkánál. Sokkal. És ha -szerencsétlen módon- munkaidőben kapok időpontot orvoshoz, el fogok menni. (Ugye nálunk nem fizetnek helyettesítést, ezért kellemetlen, viszont első nap én is felajánlottam a kollegáknak, hogy bármi közbejön nekik, bármikor helyettesítem őket.)
Ott a teremben, amikor már bent volt a kanül, felnéztem "az égre", és magamban azt mondtam: "Jól van, Kisöreg, rendesen megvicceltél azzal, hogy nem szóltál a tűről. Na, majd este beszélgetünk.". Persze azonnal tudtam, hogy óriási segítség volt mindez: hogy fogalmam sem volt a CT-vizsgálat menetéről, így aztán nem izgultam, nem idegeskedtem fölöslegesen. Ráadásul csodálatos kórházi dolgozók kezei közé kerültem (megint), rend volt, tisztaság, kedvesek voltak, nyugtatóak, mosolygósak, precízek, informatívak.
Esténként tényleg beszélgetek "az Öreggel". Lassan 30 éves rítus, hogy alvás előtt olvasok, aztán elmondok egy Miatyánkot, egy Üdvözlégyet és egy Esti imát. Olyan másfél-két éve pedig megbeszélem az Univerzummal/Istennel/Sorssal (...) a dolgokat. Megköszönöm, ami jó volt a napban, és ilyen mindig (!) van, bőséggel, így legtöbbször bele is alszom a kis minden esti hálaadásomba. Tudom, hogy ma is így lesz. :)
