A tanítás maga nem jelent gondot. Ami igazán nehéz: tudomásul venni a gyerekek sorsát. Rengeteg gyereket tanítottam már a kábé 15 év alatt, rengeteg családot megismertem. Ma népismereten a családdal foglalkoztunk. Felkészültem, fénymásolatok megvannak, olló, ragasztó előkészítve, ráhangolódás, minden oké. Aztán a nagy döbbenet. Mert két gyerkőc nem anyaotthonban, hanem lakóotthonban él.
- Apukád neve?
- Nem tudom.
(A másik gyerek:) - Nem írom le. Nem akarom leírni. Alkoholista állat, piszkavassal vert minket. Örülök, hogy csak láthatáskor látom.
...
- Nem tudom, hogy hívják anyu anyukáját.
- Meg tudod valakitől kérdezni hétvégén?
- Nem.
- (?) Anyukád hol van?
- x-on.
- És apukád?
- Azt nem tudom.
...
Lakóotthon. Itt nincsenek szülők...
A dologból az lett, hogy bíróságról meséltek, gyámügyről, örökbefogadási lehetőségről. Kicsik, de egész jól tisztában vannak a dolgokkal. És a lehetőségeikkel. Meséltek, én meresztettem a szemeimet és minden lelkierőmet össze kellett szednem, hogy ne sírjam el magam. Család nélkül. Anya nélkül. Testvérek nélkül. Apa nélkül. Támasz, kapaszkodó, biztonság nélkül. Idegen helyen, nem az elsőn. Idegenekkel élnek. Egyedül...
Hazafelé, a kocsiban aztán elsírtam magam. Hamar letöröltem a könnyeimet, mert meg kellett állnom tankolni. Ott találkoztam egy ismerőssel. Aki történetesen édesapa. Nem volt bájcsevej, mert rögtön rám zúdította a kétségbeesését.
A fiáról mesélt, az osztályról, az iskoláról. Hogy itt valami nagyon nagy baj van, mert a gyerekek kezelhetetlenek, lesz@rják az iskolát, a tanulást, a szüleiket. A gazdag gyerek után mennek, aki mindent megkap és mindene meg is van, és ha a másik nem olyan márkás cuccokban jár, nincs lerágott almacsutkás mobilja, akkor kiközösítik. Éjfélig a FB-on lógnak, nem mennek egymáshoz, csak a netet nyomják, így beszélgetnek. Kétségbe van esve, nem tudja, mit csinálhatna.
Érdekes, pont 1-2 napja néztem egy filmet, ami szinte pontosan ugyanaz, mint a fenti sztori. Lekapcsolódás. Hat sorson keresztül bemutatva, mire képes a túlzott internethasználat, a FB mindenhatósága, a virtuális világ, amiben bárkik lehetünk, ahol bármit megtehetünk. Úgy, hogy közben elmegy mellettünk a valódi élet, hogy szülőknek fogalmuk sincs, kik a gyerekeik, mi történik velük. Hiszen otthon vannak, nyomják a billentyűket, nem eshet bajuk...
A héten erről, az internetről, a FB-ról beszélgettünk erkölcstanon. Nem ez volt a tananyag, nincs is benne, de fontosnak tartom. Pedig akkor még nem láttam a filmet és nem beszéltem az aggódó ismerősömmel.
Semmit nem tartunk elég fontosnak egészen addig, amíg bele nem kerülünk az adott szituációba. Vagy amíg késő nem lesz.
