2014. február 22., szombat

118. nap: múlt, jelen és jövő

Múlt: Ha jól számolom, ez volt a 13. lakhelyem. Eddig. Üres a lakás, a sokadik albérletem. Szerettem itt lakni, három évet töltöttem itt a harminckilenc évemből. Szerettem, jó volt, de ez már a múlt. Még a húgomék alszanak itt kettőt a hétvégén, aztán márciustól új lakókat vár ez a kis lak.







Jelen: Anyu rengeteget segített a költözésben. Ő rettenet jól tud csomagolni, és nagyon jól bírja a munkát is. Nem is tudom, hogy köszönjem meg neki ezt a hihetetlenül sok segítséget. Végül is hárman (anyu, K., én) három nap alatt átköltöztettük a kis boszit a harmadik emeletről a másik harmadik emeletre. 

Ma reggel még a maradék cuccost átpakoltuk az új helyre, az egyelőre tárolandó dolgokat lehordtuk a kocsiba, K. még kivitte a maradék fölösleges holmit a szeméttelepre, előkészítettük a lakást (az albérletet) a húgoméknak a hétvégi szállásnak, mert hogy jön a két lurkóval a Busójárásra (amit már nagyon várok, régen találkoztunk, és amióta M. cukorbeteg lett, még nem voltak távol otthonról), aztán irány Hőgyész. Itt kipakoltuk a kocsit, a padlásra kerültek a holmik.

A reggeli még az albérletben volt: 40g zabkása vízzel főzve, 1 alma.


Tízórai: 2 kiwi.


Az ebéd már anyuéknál volt, a gondosan összekészített kajacsomagomból megcsináltam a tonhal salátát.


Mivel fél 12 helyett fél 1-re jött ki az ebéd -éhes is voltam már nagyon-, utána rögtön megettem az 1 órás kaját is: 1 almát és 10 mandulát. A kenyér a tonhal salihoz lett volna, most az is sorra került.


Uzsonna2: 1 szendvics.


A vacsimhoz főznöm kellett. Anyu adott a bio ételízesítőjéből, de közben találtam egy maggi ételízesítőt, természetesen elolvastam a címkéjét. Nyomokban még halat (!) is tartalmazhat, ezt nevezem! :)


Vacsora: zöldség krémleves, 1 szelet kenyér.


A +1-et nem bírom már megenni.

Ilyen fáradt vagyok. Azért egy mini mosolyt még kicsikartam magamból :)


Jövő: Nagyon kényelmes volt a héten bolti kenyeret enni, hiszen csak meg kellett venni és enni, de 1: semmi ízük, 2: nem szereti a gyomrom, a belezetem. Úgyhogy jövő héten szépen megsütöm a saját kis lenmag kenyeremet, attól még soha semmilyen panaszom nem volt. És finom is.

És innen már az új helyre megyek "haza". A 14. lakhelyemre :)

2014. február 21., péntek

117. nap

Na, a mai napon is megvolt a mászkálás és rengeteg emeletnyi lépcsőzés is. Persze súllyal. És olyan hulla lettem a nap végére, hogy ihaj!

A kaja is összevissza volt, ma aztán térben is és időben is. Két lakásban, itt-ott, szatyorból, dobozból, hidegen, melegen... De tartottam a tervet, no volt kis csúszás, de csak sorjában:

Reggeli (az albérletben): kókusz palacsinta (2 tojás, 2 ek kókuszreszelék), töltelék: eper szeletek.


Tízórai: fél banán, 2 kocka fekete csoki. A banánt pakolás közben, az albérletben tettem bele a' arcomba, a két kocka csoki fél 12-ig fogyott el, szatyorból, zacskóból, két részletben.

A pakolódás közben K-t és anyut ismét menüzni vittem, ma nem ittam kávét (mert majdnem annyiba kerül, mint egy menü...), néztem, ahogy a többiek esznek :-) Amikor végeztek, az új helyen, szerelés közben gyorsan bekanalaztam az előre megfőzött, dobozolt brokkoli krémlevesemet egy szeletke kenyérrel.


Az uzsonna reszelt alma lett volna lenmaggal, de nem volt idő pepecselni, így a 2. uzsi fél szendvicsét kaptam be egy szusszanásnyi szünetben, valamikor késő délután. A másik felét kicsit később ettem meg.

A vacsi már újra az albérletben volt, az ebéd jisoráz, azaz ugyanaz, újra, de most is nagggyon finom volt :-)


A +1 kajci bogyós gyümölcsöt ez után, pakolódás közben ettem meg.

Embertelenül fájnak a lábaim, úgy lábszár középtől a talpamig, tényleg rengeteget mentünk a három nap alatt. De gyakorlatilag még egyetlen forduló, és minden cuccom átköltöztetve :-)

Holnap igazi hétvége: két nap pihi. No, azért lesz ott még a nap elején dolog, de erről majd holnap.

Motiváció







Bölcs és motiváció

2014. február 20., csütörtök

116. nap

Költözés a köbön, második napja harmadik emeletről rendes súlyokkal le, a másik harmadik emeletre fel. Nem terveztem mára edzést, hiszen rengeteget lépcsőztem. Arra azért figyeltem, hogy legtöbbször kettesével lépjek fölfelé, ha már lépcsőzés, legyen kicsit komolyabb. A sok men(etel)éstől szerintem pár centivel alacsonyabb lettem ;-)

Az egész napi kajámat már reggel összekészítettem, és amint időm engedte, elfalatoztam.

Reggeli: kenyér, sajt, paprika, kávé (az albérletben, pakolás közben).


Tízórai: (3 részletben, 3 fordulós lépcsőzés közben) 1 alma, 2 kocka étcsoki.


Ebéd: (az új lakásban) smoothie.

Mivel K. és anyu "hagyományos" étrenden van, főzni viszont nem volt idő, elvittem őket egy menüre. Zöldségleves volt, rántott csirkemell, krumplipüré, savanyúság. Anyu levesének a felét megkaptam (tészta nélkül ettem).



Én egy kávét ittam.


Uzsonna1: (az új helyen) szendvics, 2 részletben.


Uzsonna2: (az albérletben) tonhal saláta.


Vacsora: smoothie.


+1: 1 adag fehérjeturmix.

A folyadék napok óta 2 liter víz.

Holnap még egy nagy hajrá a költözésben, aztán hétvége anyuéknál. Oda is viszünk egy tele autónyi "rakományt", ott kipakoljuk, aztán pihi vasárnap délutánig.

Még leturmixolom a megfőtt levest holnapra, aztán tusi, Háború és béke és szunya. 

Smoothie




Hozzávalók 2 adaghoz:

- 1 banán
- 140g eper
- 1 pohár laktózmentes natur joghurt
- 3 ek lenmag
- 1 ek méz

Összeturmixoljuk.

Higítható vízzel, (kókusz)tejjel.
Laktózmentes joghurt helyett használható cocomas is.

Nagyon lágy, nagyon finom ital!

1 adag tápértéke: 260 kcal, 8g F, 40g CH, 9g zsír

Motiváció

Belső csend

2014. február 19., szerda

115. nap

Edzés (reggel, korán)




1. bemelegítés

2. (60mp munka, 0 mp pihenő, 5 kör)
- felhúzás, bicepsz könyökhajlítással, oldalemelés szuperszettben
- fekvőtámaszból lábhúzás bal láb
- fekvőtámaszból lábhúzás jobb láb
- hasprés

3. nyújtás


Étek

Reggeli: 2 tojásfehérje, 50g brokkoli, 50g gomba, 50g vöröshagyma


 71 kcal, 10g F, 7g CH, 0g zsír

2. étkezés: 200g bogyós gyümölcs (végül kocsiban, költözés közben)

3. étkezés: 1 nagy szelet pizza

4. étkezés: 1 alma, 10 szem mandula (költözés közben)


5. étkezés: szendvics (szintén költözés közben)


6. étkezés: zöldség lé


7. étkezés: spenót saláta (hatalmas marék bébispenót, 100g bogyós gyümölcs, 1 ek balzsamecet)



Olyan 25 emeletnyi lépcsőzés volt ma, jó kis súlyokkal. Harmadikról le, harmadikra fel. Nem számoltam a fordulókat, harc folyt a levegőért, és patakokban folyt rólam (rólunk) az izzadság. És este még kipakoltuk és bedobozoltuk a speizot és a konyhát. Holnap egy újabb nagy roham, utána már "csak" apróságok lesznek vissza, és ugye minden áthordott dolog kicuccolása. :-)

Mára 400 kedvelője lett a Boszorkánykonyha Facebook oldalának. :-)


Azt hiszem, a holnapi edzésnek tökéletes lesz az újabb -vagy 30 emeletnyi- lépcsőzés a dobozokkal. :-)