Sokszor eszembe jut ez a jelenet. Mintha csak egy filmet néznék. Eszembe jut és elnevetem magam.
2008 augusztusát írtuk. Olaszországban dolgoztam éppen akkor, egy szálloda konyháján voltam mosogató, kisegítő, salátakészítő, szaunatakarító és vasárnaponként szobalány. Márciustól novemberig szólt a szerződésem, de augusztusban kisírtam két hét szabadságot. Az idő otthon gyorsan letelt, vissza kellett utaznom. Egy kint élő ismerősöm öreg Mercivel és egy utassal jött értem, aztán útközben felszedtünk még két útitársat. Közöttük nyomorogtam végig a majd tizennégy órás utat.
Reggel fél hét volt, mire kiértünk. Fél nyolcra dolgozni kellett mennem. Annyira fáradt voltam, hogy az összeesés határát súroltam, minden porcikám, sőt minden egyes sejtem a vízszintes testhelyzetet és a totális kikapcsolást áhította, de nem lehetett. Nyolckor már a szaunában kellett takarítanom. Fölcipeltem hát a cuccomat a szobámba, és elindultam dolgozni.
Ha munka, akkor munka. Oké. A jacuzzival kezdtem.
Ez az a pezsgővizes kád, amit ki kellett súrolnom. A vizet talán két havonta cserélték csak, így mindig tele volt. Aznap is. És hogy a víz ne hűljön ki, éjszakára két, félkör alakú, vastag, nehéz hungarocell szerű izével fedték le. Aznap reggel a főnök elfelejtette levenni a fedőt, kénytelen voltam nekigyürkőzni. A jobb oldalit nagy nyögések, erölködések, tántorgások kíséretében sikerült a bal oldalira ráfordítanom. És ez volt a dolog legegyszerűbb része. Ugyanis a cuccost úgy kellett takarítani, hogy a vízbe nem léphettem, hanem az ablak és a fal alatti kábé öt centis kis peremen négykézláb egynsúlyozva kellett a vízfelszín és a kád találkozásánál összegyűlt koszt a kádról szivaccsal ledörzsölnöm. A szép az volt a mutatványban, hogy ráadásul csak az egyik kezemmel támaszkodhattam-kapaszkodhattam, mert a másikkal ugye dolgoznom kellett.
Nekigyürkőztem hát, megsúroltam az első negyedet. Gatya feltűr, cipő levesz, jobb oldalon mászás a peremre. Szuper. Alig láttam ki a fejemből, a víz csak csobogott, én pedig csak dörzsöltem a kádat, dörzsöltem... És a következő pillanatban egy más világban találtam magam. Megcsúszott a támaszkodó kezem, és egy másodperc alatt a vízben, a fedő alatt találtam magam. Igyekeztem gyorsan felfogni, mi történt, mert levegőt nem kaptam. Nagy nehezen kievickéltem a fedő alól, kidugtam a fejem a vízből, vettem egy nagy levegőt, aztán elkezdtem hahotázni. Úgy éreztem magam, mint aki átment a csillagkapun. De legalábbis úgy, mint az öreg teknős, aki több órás óceánban úszás után végre kiér a partra és kidugja a fejét a vízből. Kikászálódtam, nagy nehezen, maradék erőmmel arra koncentrálva, nehogy megint beleessek, kihalásztam a kád fenekéről a lemerült szemüvegemet, és nevettem még egy hatalmasat: a magyar, hulla fáradt kislány ott áll Olaszországban, egy dél-tiroli szálloda jacuzzija mellett, és a teljes ruházatából, orrából, füléből, hajából ömlik a víz. Csak egyetlen, nagyon röpke pillanatra fordult meg a fejemben, hogy a nem éppen kedves, nem éppen emberséges főnököm 2 perc 27 másodperc múlva meg fog ölni. Alig látva a fáradtságtól, meglehetősen feltűnő, vizes ökolábnyomokat hagyva a szálloda folyosóján magam után 2 perc 27 másodperc múlva cowboy-filmbeli vagányokat megszégyenítő fapofával a főnököm elé álltam a szálloda konyhájában:
- Beleestem a jacuzziba. Öt perc és jövök.
Ennyit mondtam, halálmegvető nyugalommal és bátorsággal sarkon fordultam, és továbbra is víztündérként jeleket hagyva magam után elindultam a szobám felé.
