Tegnap este...
Én kora délután, húgomék kicsit később érkeztek. Beszélgetés, jelképes ajándékozás.
De elsősorban öröm. Amiért végül összejött, hogy összejöttünk.
Közös vacsora. "Nagy asztal". Boldogság.
Este forralt borozás és beszélgetés éjjelig.
Ma reggel...
Ritkán lóg ennyi kabát a fogason. :)
Nem egyszerre keltünk, így a reggeli is folyamatosan zajlott. Én "szállodásat" készítettem magamnak.
Késő délelőtt séta. Persze, hogy az úton is találtam cicát, és persze, hogy emberhez szokottat, bújósat. Meg is göngyörgettem. :)
Benéztünk a templomba is, mise volt.
Séta haza, aztán indulás az ebédért. Rendeltük, Csicsóból.
Amíg vártuk az ételt, mutattam a húgomnak, hogy szokott pózolni a fotókon.
És közben hálát adtam az égieknek, amiért napok óta 10/3-as fájdalommal, gyógyszerek nélkül, viszonylag jól elvagyok. (Azért látszik rajtam a hónapok óta tartó folyamatos belső kínzás...)
Az ebéd isteni volt. Most se ettem sokat, egyszerűen nem éri meg bezabálni, van elég bajom, nem hiányzik egy gyomorügyi rosszullét is.
(Ez a húgom fotója.)
Ebéd közben egyszer csak totál hirtelen felugrott a fájdalom 10/9-re. Nem tudtam, mit csináljak: ha szólok, hogy gond van, mindenki pánikba esik, ha nem szólok, akkor meg lehet, hogy én esek: le a székről. Mindig hullámzó ez a fájdalom, előfordul, hogy ha így "megszalad", kis idő múlva visszamegy, gyengül. Egy percet adtam magamnak, hogy addig várok. Csak ültem. Nem lett melegem (sőt: elkezdett rázni a hideg), nem vert a víz, nem szédültem a szokásosnál jobban, nem gyengültek el az izmaim, elbírtam a fejemet a nyakamon. Oké, ez nem lesz roham. Gyógyszer? Haza kell vezetnem. Ráadásul mínuszok röpködnek és esik a hó, nem árt, ha tudok figyelni. Vártam. A fájdalom maradt 10/9-es, de "amúgy" minden rendben volt. Közben rám írt M., hogy hazafelé ugorjak be a boltba, ő már 2. hete lázas, én meg szívesen segítek.
Időben indultam haza. Nagyon nehéz volt ott hagyni a családot. Ha nagyon ritkán találkozunk is, a szívemben mindig velem vannak. Ez egy roppant erős kötelék, nem is tudom szavakba önteni, mennyire szeretem őket. Szívből remélem, hogy lesz még alkalmunk találkozni, együtt lenni, mesélni, beszélgetni, nevetni, ölelni, szeretni.
Beugrottam a boltba is, aztán hazamentem és az első dolgom volt bedobni egy koktélt. Nem B52-t, hanem a fájdalomcsillapító-görcsoldó párost... Jó 3/4 óra múlva, 10/8-cal átvittem M-nak a bolti szerzeményt, kicsit beszélgettünk, főztem neki egy teát, aztán hazajöttem.
Melegítettem két korty forralt bort (ennyit szerintem elbír a gyógyszer), megiszom, aztán elteszem magam holnapra.
Közben a húgomék is jól hazaértek. Nyugodtan fogok elaludni.
