Őrség 1.: Őriszentpéter

Kimondhatatlan erő van abban, amikor ember és állat korlátok, félelem és bizalmatlanság nélkül képes egymás közelében lenni a természetben. Ilyenkor a túl civilizált utazó úgy érzi végre, hogy hazaérkezett, mert a parkok, a rezervátumok, a folyók nemcsak a benne élő állatoknak és növényeknek, de az ő életének forrásai is egyben.

Balogh Boglárka

Reggel még a mohácsi arborétumomban...

... délután már az őriszentpéteri erdőszéli lakban.

Csend, béke, nyugalom...

És csodák. Bárhova nézek, bárhova lépek.

Rét. A házikó mellett.

Kis vacsora.

Tökleves.

És mini tábortűz.

Köszönöm.

Keddi pillanatok

Gyerekként is imádtam a logikai készletet, tanítóként is preferálom: játszva tanít gondolkodni.

Hízelegni is tudni kell ;)

❤️

A várva várt...

Csodás az idei ősz. A suliudvaron is. Egész jól megszoktuk már egymást a gyerekekkel, a kollegákkal. És a tavalyi sulitól sem szakadtam el teljesen: írnak a gyerekek, kérdezik, milyen az új suli. Mesés csapat volt...

Ma kezdődött igazán a szívemben valami kettősség. Félig még itt vagyok, félig már ott. Ott, ahol tavaly ilyenkor voltam. Amiről akkor még nem tudtam, mi, milyen, aztán beleszerettem. Végérvényesen. Egy hetet töltöttem az Őrségben, és már a hazaúton visszavágytam. Másnap is. Egy hét múlva is. Mindig.

Idén lehetőséget kaptam rá, hogy visszamenjek. Ugyanoda. A kis mese házba, a cicákhoz, a nyugalomba a csöndbe. A tündéri igazgató és a tünemény kollegáim is azonnal beleegyeztek, helyettesítenek egy hétig. Mindennel előre készültem nekik, és már most hálásan köszönöm, hogy bevállalták ezt a hetet, ami nekik nagyon kemény lesz.

Szóval félig "ebben a világban" vagyok, félig már az Őrségben. Pontosan 365 nappal a tavalyi után újra ott lehetek. Ettől a lelkem már most csordultig van hálával. Aki nem járt még ott, gondolom, nem érti. Azelőtt én sem értettem mások Őrség-imádatát. Ma már nemcsak értem, leginkább érzem. Visszaszámolok, mint egy kisgyerek: már csak kettőt kell aludni, aztán indulás.

Összefoglaló: 40. hét

Összefoglalók 1-32. hét itt
33. hét itt
34. hét itt
35. hét itt
36. hét itt
37. hét itt
38. hét itt
39. hét itt

Ez a hét is gyorsan elszaladt. Intenzív volt, mint mostanában mindig. Nap mint nap sokat tanulok a magánéletemben is, a munkám kapcsán szintén. A gyerekektől is, a munkatársaimtól is. A suliban a szerda a leghúzósabb napom. A mostani amiatt is nehéz volt, hogy megint belefutottam olyasmibe, amit nem tudok megoldani. Nem kerültem magam alá, csupán kimerültségig elfáradtam. Az egyik kolleganőmmel ott maradtam az óráim után beszélgetni. Amiket mondott, mesélt, az nekem felért egy minimum egy éves pszichoterápiával. Ezért is csak hálás lehetek, habár ez a 16. munkahelyem, és az eddigieken is bőven volt mit tanulnom, itt valahogy minden mintha magától történne, kérnem sem kell. Nem tudom ezt pontosan megfogalmazni, hiszen eddig is volt, ahol szerettem dolgozni, de ez most itt más, egyértelműen pozitív értelemben. Nagyon jó érzés.

Az egészségem változatlan. Alhasi állandó fájdalom, hányinger, szédülés, étvágy és emésztés nulla. A heteimet úgy alakítom, hogy hétvégén legyen egy nap, amikor otthon vagyok, kénytelen vagyok hashajtani... De megint csak nem ragozom, most ez van.

A séta-futika maradt. Heti haladás: 47km, eddigi idei összes: 1414km.

Szombati pillanatok

Indulás anyuékhoz.

Betoppant M., kivittük Mamit a temetőbe.

Ajándék volt az idő és a mesés, meleg színek.

Papi sírján a kövek, amiket még M. és P. tett oda, ahányszor csak itt jártak, egyet-egyet.

Kőkút-forrás

Mamival

Három generáció: anyuka, nagymama, unoka.

Pénteki pillanatok

B. csodás műsorral készült a negyedikesekkel október 6-ra

Amikor a feladat nem feladatként, hanem játékként van jelen

Csodás, kreatív gyerekek csodás suliudvaron

Munkahely, ahova jó bemenni, ahol friss kávéval, mosollyal, pár jó szóval fogadnak, ahova szívesen bemegyek előbb és maradok tovább, ha kell, ahol örömmel ünnepeljük meg egymás születésnapját, ahol mindig van segítség, ahol, ha leesik, felvesszük, ha kiborul, feltöröljük...

"Sokszor azért nem tudjuk élvezni a jót, mert félünk, hogy bekövetkezhet valami rossz. Arra figyelj, amid van, ne arra, amid nincs." Pierre Franckh

Csütörtöki pillanatok

2. o. geomatria, testek, síkidomok

2. o. német gyakorlás

3-4. o. óra végi levezető

Séta a mesés időben

Szív vs ész

Vannak az életben, a munkámban helyzetek, amikre nem tudok megoldást. Nincs módszerem, ötletem, hogyan kezeljem. Ma is adódott egy, már többedszer megismétlődő szitu, a végkifejlet eddig sem volt értelmes, ma viszont alulmúltam önmagam. Megálltam pár percre és átfuttattam az agyamon a mai és az eddigi ilyen történéseket. Azonnal megvolt a megoldás: mivel a helyzeten nem fogok tudni változtatni, egyetlen dolgot tehetek -hangozzék bármilyen elcsépeltnek is-: meg kell változtatnom a dologhoz való hozzáállásomat. Ez nem egyszerű. Mert alapból szív-ember vagyok, azaz azt teszem, amit a szívem súg. Vannak viszont szituációk, amikor tudom, hogy nem a szívemre, hanem az eszemre kell hallgatnom. 

Volt az életemben egy olyan időszak, amikor iszonyatosan szerelmes voltam. Ez önmagában jó dolog, csakhogy olyas valakibe, akibe nem szabadott volna. Nagyon sok szempontból nem is szabadott volna belemennem abba a kapcsolatba, és az eszemmel ezt nagyon jól tudtam. De milyen a szerelem? ... És mi lett a vége? Húztam-halasztottam, csűrtem-csavartam, hatalmas harc dúlt a szívem és az eszem között, de aztán az eszemre hallgattam és döntöttem: kiléptem a kapcsolatból. Belehaltam? Igen. Szenvedtem? Rettenetesen. Megbántam? Nem. Életem egyetlen olyan döntése volt, amiben képes voltam az eszemre hallgatni. És a mai napig büszke vagyok ezért magamra.

A bejegyzés elején említett dologgal kapcsolatban is meghoztam a döntést: holnaptól máshogy állok a dologhoz. Fájni fog? Igen. Szenvedni fogok? Igen. Megéri majd? Tudom, hogy igen.

Mindenkinek két élete van. A második akkor kezdődik, amikor rájövünk, hogy csak egy van. 

Tom Hiddleston