Pár napja kezdődött. A mosoly. Ül az arcomon. Ha véletlenül nem, belül folytatódik. Annyira kitölt, hogy már úgy érzem, kerekedik tőle a hasam és olyan vagyok, mint Buddha. Mint Buddha a képeken, szobrokon. Nem is annyira a nevető, hanem inkább a mosolygó.
Teljesen mindegy, mit csinálok, ugyanez van munka közben, ha pakolok, ha takarítok, vécépucoláskor is. És sokszor átmegyek a nevető Buddhába, mint például ma reggel. Épp vezettem a munkahelyemre és egyetlen nekem tetsző rádió adót sem találtam. Amikor végre meghallottam egy ismerős, énekelhető számot, megszűnt az adás. Ez már önmagában vicces volt. Kicsit később újra próbálkoztam, megint eredménytelenül. Ekkor hagytam, hadd szóljon egy szám, ami egyáltalán nem az én stílusom, de amikor már ezredszer mondják el benne -és én vagy huszadszor mondom velük-, hogy putjorhendzápindier, na akkor már hangosan hahotáztam.
Amikor hazafelé vezettem, két dolog járt a fejemben. Az egyik, hogy a full nyomott időtől ne aludjak el, nyitva tudjam tartani a szemeimet, amíg hazaérek, a másik pedig, hogy milyen szerencsés vagyok és áldott. Mindez nem új felismerésként tört rám, hanem egy visszhang volt bennem a fentebb említett belső mosolyra. Egy nyugodt, teljes, békés, melengető, végtelen(ül jó) érzés. (Ez nem azt jelenti, hogy minden úgy van, ahogy szeretném, de a legtöbb nehézségre sikerül a mosollyal reagálnom.)
Mivel tegnap a suliban felejtettem a mappámat, benne minden jegyzetemmel, a kajatervvel is, a mai menü rögtönzött lett. Reggel nem voltam éhes, csak egy fél keto kávét ittam, késztettem két szendvicset és egy keto kávé alapot, ezt vittem munkába és olyan fél 11 körül, amikor megéheztem, ettem meg. Ebéd nem volt, délután legeltem némi málnát E. kolleganőm kertjében. És kaptam is.
R: fél keto kávé
E: 2 szendvics, keto kávé, málna
V: lángos cukkiniből
Mozgás: mocorgó + 6-7 km
Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha
