Bölcs

Szombat

Közeleg az utazás napja és egyre idegesebb vagyok. Visszatért a zabszem a gyomor helyén érzés, a hevesen kalapáló szív. Képtelen vagyok koncentrálni. Reggel mostam, de elfelejtettem kiteregetni... Este megcsináltam, csak remélem, hogy megszáradnak a ruháim holnapra. Már majdnem fél 12 volt, amikor eszembe jutott, hogy valamit főznöm kellene E-nek a fél 12-es ebédre...

R: mint tegnap, 2 tojás, 2 szelet sonka, marék cheddar.

E: saláta tökmagolajjal, sült kolbászszeletek.

V: saláta tökmagolajjal, 1 tojás.

(800 kcal, 80% zsír, 18% F, 2 % CH)

Embertelenül fáradt és kimerült vagyok, és egyszerűen nem megy az alvás. Pedig alig tudom nyitva tartani a szemeimet. Mégis lélegezni akarok. És csak a szépet, a jót látni a múltból is, a jelenben is. Egyszer biztosan lesz ehhez majd erőm is.

Breathe

Tegnap, vagyis már ma, még hajnali háromkor ültem a kis asztalomnál és néztem ki a fejemből. Aztán bekászálódtam az ágyba és nagy nehezen valamikor elaludtam. És egyszer csak arra ébredtem, hogy köhögök. Iszonyatosan. Felültem, folyt az orrom, a könnyem, miközben fuldokoltam. Minden energiámat abba kellett fektetnem, hogy levegőt tudjak venni, nem volt egyszerű, mert a levegő csak kifelé áramlott, befelé nem nagyon ment semmi. Hosszú percekig tartott, aztán sikerült egy nagyot lélegeznem. Taknyom-nyálam-könnyem egybefolyt, és csak azt éreztem, hogy az élet élni akar. Hogy lélegeznem kell. Hogy élnem kell. Mert élni akarok.

Azóta ez a dal jár a fejemben, főleg a címe, az az egyetlen szó:

Bölcs

Péntek

Ennyit ettem egész nap, ami a két képen van. Meg egy nagy marék mandulát. Iszonyatosan kevésnek tűnik, bár tényleg nem vagyok éhes.

R: 2 tojás, 2 szelet sonka marék cheddarral sütve. 

E: kávé.

V: fél doboz tonhal, 5 oliva bogyó, marék cheddar, 5 szelet kolbász, saláta tökmagolajjal.

(968 kcal, 78% zsír, 20% fehérje, 2% CH)

Testmozgás: 1 óra fűnyírás, és:

E-nek nem volt kedve sétálni. Így elkéretőztem és elmentem én, egyedül. Kerek egy órát bóklásztam a városban, benéztem ide-oda. Jólesett embereket látni, más arcokat, szóba elegyedni egy-egy eladóval, levegőn lenni, érezni a nap melegét, használni a lábaimat...

Még fáradt vagyok, mert két hete nem alszom, keveset eszem, de ma már kezdtek kinyílni az érzékeim: hallom a madarak csicsergését, éreztem a bőrömön, hogy tűz a nap, érzem a sebet a talpamon, bedagadt a fogamtól az arcom, és végre a vacsoránál éreztem ízeket, nagyon finom ez a kolbász!

Egész nap telefonáltam Magyarországra albérlet ügyben. Még mindig minden nagyon bizonytalan, még mindig nem tudok aludni, enni, de az atomjaira való széthullás kellett ahhoz, hogy elkezdődjön a mindenféle kötések kialakítása és önmagam újraépítése. A szívem még mindig a megszokottnál hevesebben kalapál, de a kétségbeesést, a döbbenetet, a fájdalmat most már kiegészíti egy kis bizakodás és remény is. Még ha csak halvány is.

Két nap és utazom. Még sosem gondoltam ezelőtt arra, hogy bárcsak egy icipicit lassabban telne itt kint az idő...

Mert az élet megy tovább

Lassan két hét telt el az a bizonyos szombat, a bizonyos Szent Iván nap óta. Amit azóta eddig átéltem, az bizonyos szempontból a poklok pokla. Szombaton az üzenet C-től, hogy a megérzéseim tökéletesek. Hogy mindez egy éve kezdődött. "Alvás" a nappaliban, a földön. Vasárnap a holmim összepakolása, átcuccolása egy kölcsön tárolóba, közben összecsomagolás a kinti két osztrák hétre. "Alvás" egy parkolóban, a kocsimban. Hétfőn hajnalban utazás ki a munkahelyemre. Majd delíriumban töltött napok itt kint. Álmatlan nappalok és éjszakák. Csak a kín, a kétségbeesés, a harc önmagammal, az elmémmel, a kérdésekkel, a nem létező válaszokkal. Az iszonytató szívdobogás, a zubogó gondolatok. A könnyek, majd az órákon át tartó keserves zokogás. Szinte étel nélkül, teljesen legyengülve két napja már "csak" álmatlanul telnek az éjszakák. Fekszem az ágyban, nyitva a szemem és csak bámulok ki a fejemből. Jönnek a képek, a kérdések, a gondolatok, de elhessegetem őket. El-elpityeredem, de legtöbbször már ahhoz sincs erőm. 

Tegnap előtt hajnali egyig tettem ugyanezt. Aztán nagyon nehezen félretettem mindent, és csak az motoszkált a fejemben, hogy nem hagyhatom, hogy így maradjon. Hogy nem szabad, hogy így legyen. Hogy most aztán tényleg itt az ideje, hogy magamra gondoljak. Hogy azt tegyem, ami jó nekem, ami NEKEM jó. Felkeltem hát, és megtettem, amit már napok óta nem: beálltam a zuhany alá és hagytam, hogy zuhogjon rám a forró víz. Álltam ott és a fejem búbjától a talpamig csak a vizet akartam érezni, ahogy megállíthatatlanul végigfolyik rajtam. Becsuktam a szemem és csak a vízre koncentráltam. Nagyon sokáig. Majd megmostam a hajam, megszárítottam, kiegyenesítettem a hajvasalóval. Rendet raktam magam körül, tiszta hálóruhát húztam és visszafeküdtem. Nemcsak kívül, de belül is kicsit "megtisztultam".

Gondolatban elővettem egy tiszta papírlapot, lelki kezeimmel megfogtam egy ceruzát és elkezdtem jegyzetelni, mik azok a dolgok, amik JELENLEG a legfontosabbak, mellé pedig odaírtam, hogyan tudnám mindezt megvalósítani. Semmi lacafaca, semmi agyalás, csak tények. És prioritást állítottam fel. Első helyre került: szállást kell szereznem az otthoni két hétre. Megvolt a hogyan is. Viszont tudtam, hogy legalább egy-két órát aludnom kell előtte.

Sokan szidják az internetet és a mobiltelefont, én állíthatom: vannak helyzetek, amikor életmentő lehet. Tegnap reggel, amikor felkeltem, első dolgom volt, hogy bekapcsoltam a számítógépet. És üzenetet írtam mindenkinek, akit csak ismerek Mohácson. Azoknak is, akikkel csupán köszönő viszonyban vagyok, azoknak is, akiket csak látásból ismerek: mindenkit megkerestem, akit csak megtaláltam a Facebookon. Sőt azoknak is üzentem, akik ugyan nem mohácsiak, de lehetnek ottani ismerőseik. És láss csodát: nagyon sokan visszajeleztek. Szinte mindenki, akinek írtam. Olyanok is, akikkel eddig még soha egy szót sem váltottam. Sűrű munkanapom volt, este kerültem internet közelbe, és rengeteg üzenet várt. Szent Iván éjjele óta mindig is éreztem, hogy amellett, hogy iszonyatos dolog történt velem, a Mindenség mellettem van, jóságos és segítőkész. Csupán meg kellett szólítanom, pontosan tudnom kellett, mit akarok, és a kérésem már meghallgatásra is talált.

Ma reggelre elárasztottak az üzenetek. Szinte egész Mohács nekem keres albérletet. És hogy mennyire mellettem áll az Univerzum, nagyon jól észrevehető: ma E. megreggeliztetése, gyógyszerezése után kiment a kertbe, és gyakorlatilag szabad volt az egész délelőttöm. Jó: ránéztem öt percenként E-re, de közben tudtam intézni a dolgaimat. Sok telefonszámot kaptam, mindegyiket felhívtam, és gyakorlatilag kaptam egy "vészhelyzetes" szállás lehetőséget is, Mohácson, amit el is fogok fogadni, ha nem sikerül ez a három-négy nap alatt albérletet találnom. 

Hogy miért olyan fontos Mohács? Csodaszép város. Egészen különleges a fekvése, a stílusa. maga a Zöld Város a rengeteg hatalmás fával, a parkokkal, a beültetett virágládákkal. Tiszta. Keresztül-kasul behálózza bicikli út. Ott van a Duna. A komp. A piac, amit egyszerűen imádok. Közel van a határ, simán át lehet ruccanni Horvátországba. Fejlődő város, nincs olyan hónap, hogy ne újítanának, javítanának valamit. És eddig is csíptem a mohácsiakat, de most már tudom, ez később sem lesz másképp. Hát többek között ezért szeretnék még ott maradni. 

Hálás vagyok mindenkinek, aki megpróbál segíteni. És tudom, hogy lesz szállásom az otthoni két hétre, és ez nagyon-nagyon sokat jelent most. Hiszen ha egy "talpalattnyi föld" is csupán, mégis csak valamilyen fajta biztonság. Ha ennyire sok segítséggel sem találok Mohácson albérletet, akkor biztos leszek benne, hogy a sorsnak valahol máshol vannak tervei velem. Mert az élet így vagy úgy, de megy tovább.

Belső csend: Kompromisszumok

„Kompromisszumok nélkül nem lehet együtt élni egy másik emberrel. A társam nem az én hasonmásom. 

Az együttélésben a kompromisszum kölcsönös alkalmazkodást jelent. Lemondást némely saját vágyunkról, igényünkről a másik kedvéért. E nélkül nincs közös élet. 

A kérdés tehát nem az, hogy hozzunk-e kompromisszumokat, hanem az, hogy a kapcsolat megtartása megéri-e ezeket. Hol a határ?

Ott, hogy soha nem szabad olyan kompromisszumokat vállalni, amelyek létezésünk, személyiségünk gyökereit sértik meg. Van néhány olyan érzelmi, erkölcsi, meggyőződésbeli és életvezetési igény, amelynek gyökér szerepe van az életünkben: velük kapaszkodunk a szilárd talajba, rajtuk keresztül újul meg napról napra az életerőnk. Ezeket nem szabad bántani. A többi nem lényeges."

Popper Péter

kép

Csütörtök

R: kávé, 50g mandula.

E: fél doboz tonhal, 1 tojás, saláta tökmagolajjal, 50g mogyoró.

V: 1 tojás, 10 szelet kolbász 2 ek kókuszzsíron.

(1232 kcal, 75% zsír, 20% fehérje, 5% CH)

Testmozgás: 1 óra séta.

Bölcs

Szerda

 

R: kávé, mandula.
E: 2 tojás, sonka.
V: sült csirke, 1 tojás, spenót.

Testmozgás: 2 óra kertészkedés.

Bölcs

Belső csend: A túlélés művészete

Mindig kell valami, amibe kapaszkodhatsz.

Néha a saját életünk is képes elevenen felfalni minket. A gondolatok fogva tartanak, a tehetetlenség megbénít, a kilátástalanság körül ölel. Az élet megannyi szakaszból áll, elkerülhetetlenek a szakadékok, melyekbe észrevétlenül lökjük bele magunkat. Jöhet bármilyen szívfájdalom és bármilyen megoldhatatlannak látszó helyzet, meg kell tanulni túlélni.

Ok. Igenis minden okkal történik. Ugyan a saját életünkért csak és kizárólag mi vagyunk felelősek, de nem szabad elfelejteni, hogy minden, ami velünk történik,tanítani szeretne valamit. És az élet addig fogja elénk dobni a hasonló helyzeteket, amíg végre hajlandóak leszünk tanulni belőle. A túlélés is pontosan erről szól.

Elfogadás. Ha nem fogadod el, nem tudsz tovább lépni. Akkor csak harcolni fogsz a legyőzhetetlen ellen. El kell fogadnod a kialakult helyzetet és vele együtt elfogadni azt, hogy ennek is megvan az oka, amit lehet, csak sokkal később fogsz megtudni. Egy nagyon rossz helyzet lehet, megóv egy sokkal rosszabbtól. Nem tudhatod. De leginkább ne is akard tudni. Csak fogadd el. És fogadd el a saját döntéseidet. Te döntöttél, nem lehetsz dühös senki másra.

Meg kell találnod azt a dolgot, ami feltölt. Ami elrepít a negatív gondolatoktól. Meg kell találnod azt, amiért képes vagy odaadni az utolsó lélegzetedet, amibe képes vagy belehalni, ami egyet jelent a mindennel. Mert a nehéz pillanatokban erre is szükséged lesz. Bármennyire is szeretnéd könnytengerben úsztatni magadat, használnod kell ezt a mentőcsónakot.

Meg kell tanulnod elfogadni és meg kell tanulnod feltöltődni, az élet minden pillanata egy tanmese, minden a tanulásról és a tapasztalásról szól. Éppen ezért túl kell élned a lehetetlent. Hinned kell. Leginkább magadban és az értékeidben. Dobj ki mindent, amire nincsen szükséged. Helyet kell csinálnod az újnak. (forrás)

Megfontolásra

" ... Gondolj bele: kinek az érdeke az egészséged, a karcsúságod, hogy kevesebbet egyél és mégis jól lakj és ne kívánj meg 20 perc után valamit? A gyógyszertárnak? Akik abból élnek meg, hogy beteg vagy? Az orvos? Aki abból él, hogy beteg vagy és gyógyszereket ad el neked, mindenféle kivizsgálásokat ad, hogy kiműti a táplálkozás által kialakult gyulladásokat? Az élelmiszeripar? Aki abból él, hogy minél több ételt adjon el neked, hogy a terméke befalása után újat akarj? Láttál te már kekszet pl. ötcsomagos kiszerelésben? Gondolj bele, hogy pont a húsok, olajos magvak a legdrágább árucikkek. Véletlen egybeesés lenne? Mert szerintem nem. A szépségipar? Aki abból húz hasznot, ha kövér vagy és mindenféle fogyasztó vackot ad el neked, abból él, ha csúnya a hajad, és a kipattanásosodsz? Senkinek sem érdeke, hogy szép és egészséges legyél. Egyedül vagy ebben a nagyvilágban. Egyedül a te döntésed, hogy mit teszel a testeddel, hogy mit hiszel el. Én egy 20 éves lány vagyok és kellett hozzá egy bőrdaganat, egy koromfekete, duzzadó, gyulladt anyajegy, hogy rájöjjek, hogy valami nagyon nem kóser ebben a rendszerben ... "

Teljes cikk itt.
Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Motiváció és bölcs

Reggeles, megjegyzéses

Egy tegnapi megjegyzés kapcsán írom le a következőket.

Ami velem történik, az nem egy két-három szereplős történet. Nem egy egyszerű A együtt él B-vel, akit megcsal C-vel, ezért most B szenved sztori. Ennél sokkal több a szereplő, akik közül mind egytől egyig szenved. (Kivéve néhány régi szereplőt, akiknek sikerült kilépniük ebből a "bűvkörből".) A is. Ahol az összes szereplő egy csapásra rájön, hogy hibázott, így a sok szereplőtől, a sok helyszíntől, a hirtelen sok történéstől az eddig kimerevített film egyik pillanatról a másikra egy nyüzsgő, tevékeny mozgó kép lesz. Egy olyan mozi, amelyben a történet szálai a múlt felé futnak, és eddig úgy néz ki, egyetlen gyújtópontban egyesülnek, ami valamilyen módon A-val kapcsolatos. És nem másfél-két, hanem minimum negyven évre nyúlik vissza. És ami gyűrűzhetett volna tovább, ha Szent Iván napján nem kapok egy levelet C-től (amiért örökre hálás leszek), amiben nagyon röviden és velősen felvázolta, hogy a megérzéseimnek bizony konkrét alapja van.

Említettem egy korábbi bejegyzésben, hogy A másik Föld című filmmel hasonlatos ez az egész. Bizony nem is annyira B-ről és C-ről meg a többiekről, hanem A-ról szól az egész. Akit most "a sátán a belein keresztül kifordít", aki sok embernek fájdalmat okozott már, de aki elindult a másik Földre, hogy megtudja, mi is történt valójában. Vagy hogy egy maibb film példával éljek: A holnap határa Tomjaként kapott egyetlen egy lövést, hogy újra kezdhesse. (Tudom: ez így túl kusza, de egyelőre ez az egész helyzet is ilyen. Ha vége lesz, megírom az egészet. Lesz olyan jó, mint a két film, amiket említettem.)

Kedves megjegyzést író, egyébként maximálisan igazad van: mindig kettőn áll a vásár. Ha személyesen is ismernél, tudnád, hogy bármi történik is az életemben, az első dolog, hogy végiggondolom: mit/hol rontottam el. Mindegy, hogy ez a munkával vagy a magánélettel kapcsolatos. Átgondolom, mi az, amit rosszul láthatok, amit nem vehettem észre, amit tenni lehetne, kitől/hogyan lehetne véleményt, segítséget kérni, hogy jobb legyen, hogy más legyen. A jelen esetemben is megtettem. És -mivel évtizedes gyakorlatom van a dologban- nagyon hamar sikerült is tisztán meglátnom, mik azok a dolgok, amiken változtatnom kell. Hallgatnom kell a megérzéseimre. Lazábban kell vennem az életet. Nem szabad alárendelnem magam másnak. Nem kell állandóan megfelelnem. Pontosan tudnom kell, mit akarok. Ki kell állnom önmagamért. Nem szabad "túl jónak" lennem csak azért, hogy nyugi legyen: fel kell vállalnom a vélemény-ütköztetéseket. Őszintébbnek kell lennem magamhoz. És még sorolhatnám. Sok most említett dologban már rengeteget fejlődtem önmagamhoz képest, de van még feladat bőven.

Nagy szerencsém van abból a szempontból, hogy eddig sem egy elkényeztetett hercegnőként éltem egy rózsaszín vattacukor felhő csillámló, édes kellős közepében, hanem sok nagyon kemény dolog történt már az életemben. Szerencsés vagyok, mert ezeket mind egytől egyik sikerült szinte segítség nélkül áthidalnom, így volt alkalmam kicsit jobban megismernem önmagam és bizonyos "túlélési stratégiákat" kidolgoznom. Ezért tűnhetek erősnek. Ami tény: makacs egy nőszemély vagyok, ez is sokat tud segíteni abban, ha van egy célom. A mostani elsődleges célom: összeszedni magam és fedelet szervezni a fejem fölé, talajt a lábam alá. Aki ismer, tudja, hogy meg tudom csinálni. Én is tudom. És meg is csinálom.

(Minden egyes megjegyzésnek örülök, amit a blogra írtok. Sokat tanultam Tőletek belőlük eddig is. Köszönöm!)

Esti, megjegyzéses

Egy dolgot biztosan tudok: néha nagyon mélyre kell jutni ahhoz, hogy értékelni tudjuk az élet apró kis örömeit is. Néha a gödör legalját kell kaparnunk ahhoz, hogy rájöjjünk: innen lefelé már nincs tovább. Néha bele kell ragadnunk az ingoványba, hogy tudjuk, mit jelent szabadon lélegezni. Ha a mai reggel "otthon" ér, biztosan nem kelek fel az ágyból. Talán soha többé. De itt ért, a munkahelyemen, ahol nincs etyepetye meg üntyümpüntyüm, hanem meló van, munkaidő. Kikapartam hát magam az ágyból és végigcsináltam a napot. És rájöttem, hogy hálás vagyok ezért a napért, ezért a kegyeltlen reggelért, ezért az atomjaimra való széthullásért. Hálás vagyok érte, mert megértette velem, hogy ez a mélyek mélye, azaz hogy ennél rosszabb már nem lesz, innen csak felfelé vezet út. 

 

Kedd

Szent Iván éj óta a bejegyzéseim így készülnek: Leülök, bekapcsolom a gépet. Ott hagyom. Próbálom összeszedni a gondolataimat. Visszaülök. Nézek ki a fejemből. Eszembe jut valami értelmesnek tűnő, elkezdek gépelni. Kitörlöm. Nézek ki a fejemből. Ott hagyom a gépet. Megyek egy kört a szobában. Leülök megint. Gépelek, kitörlöm. Megyek. Ülök. Nézek. Törlök...

Szent Iván éj előtt még nem gondoltam volna, hogy felkap az élet hurrikánja, forgat, tép, dobál és egyik percről a másikra kiszakít abból, amit otthonnak, biztonságnak hittem. Nem gondoltam soha, hogy itt, a munkahelyem lesz a jelenlegi egyetlen biztos pont az életemben, ahol van szekrényem, ágyam, ahol a helyemen rajtam kívül senki más nem alszik, van poharam, törölközőm, helyem a reggeli asztalnál.

Szent Iván éjjele számomra még hosszabb volt az év leghosszabb nappalánál. Sőt az a nap azóta is tart, rám telepedett, körbezárt, nem enged. Kérdéseket tetet fel, miértekre keresteti a sokszor nem létező válaszokat, miközben fel-felnyitogatja a szemem, látni enged olyan múltbéli dolgokat, amiket eddig más szemüvegen keresztül néztem csak.

Szerettem volna túl lenni ezen az egészen hamar. Gyorsan letudni, aztán menni tovább. Volt egy-két halvány pillanat, amikor azt hittem, ez így is lesz, aztán csak még mélyebbre zuhantam. Mára elért az az állapot, amit nagyon finoman úgy tudnék megfogalmazni: atomjaimra estem szét. Rettenetesen keveset alszom, keveset és egyhangúan eszem, és azt is úgy kell magamba tuszkolnom. Ma már fekvő helyzetben is szédülök, hányingerem van, és a szemem alatt hatalmas, mély, sötét lila árkok keletkeztek. Képtelen vagyok koncentrálni, még mindig nem csomagoltam ki, de semmi értelme, hiszen öt nap múlva megyek "haza". Pedig nagyon jó volna összeszedni magam, hiszen az első három mohácsi napra van szállásom, de a cuccaim egy tárolóban; össze kell szednem, miket kell "hazavinnem", hiszen kellene fogkefe, fogkrém, törölköző, tiszta ruha, élelem... Reggelim lesz, aztán tudnom kellene, mit egyek a nap további részében. És hogy a három nap után hova, az egy igazán jó kérdés. Voltál már úgy, hogy nincs hova menned? Hogy nem tudod, hol alszol? Mindez azok után, hogy volt valakivel egy közös otthonod? ... Ha nem sikerül Mohácson albérletet találni, akkor életbe lép a második lehetőség (ahogy a húgom mondaná: a B terv), de ez iszonyat gyors szervezést igényel, mert nem a szomszédban van. Mindegy, a lényeg: nincs talaj a lábam alatt. Szinte szó szerint.

Szent Iván éj első néhány napján annyian megkerestek, írtak, ajánlottak szállást, segítséget, hogy szó szerint nem is tudtam mindenkinek válaszolni, fizikai képtelenség lett volna. Ahogy telnek a napok, megint tudatosodik bennem, hogy minden csoda három napig tart. Megritkultak a megkeresések, de ez természetes, hiszen mindenkinek megvan a saját élete, a saját keresztje. 

Hiszek benne, hogy



És abban is hiszek, valahol mélyen tudom, hogy mindez értem történik. És azt érzem, hogy az egész világmindenség valahol a segítségemre van. Hiszen az a bizonyos éj után rögtön jöttem ki dolgozni, ahol biztonságban vagyok, minden alapvető szükségletem biztosított. E. habár nagyon nincs jól, amikor csak szeretném, megengedi, hogy feljöjjek kicsit a szobámba. Sőt minden nap fél kilenckor már elbúcsúzom tőle este az eddigi kilenc óra helyett, és egy rossz szót sem szól. Sikerül ellátnom a munkámat szédülve, iszonyat gyengén is. Minden nap jön egy-egy kedves üzenet, egy-egy érdeklődés. Bevallom: jólesik. Kegyes hozzám az időjárás is: néhány nap tudtam kicsit napozni, viszont leginkább esős-hideg az idő, és én ezt szeretem...

Még nem tudom, hogyan, de össze kell szednem magam. Keményen. Otthon nagy fizikai és lelki megterhelés vár rám, cipekednem kell, cipelnem és elbírnom a zsákokat, a teli dobozokat és a sorsomat, talajt kell építenem a lábam alá.

Étek kedden:

R: kávé, 50g mandula.
E: spenót, csirke, saláta, 50g mandula.

V: 2 tojás, sonka.

Bölcs

Bölcs

Belső csend: Találkozások

Minden ember valamilyen céllal érkezik egy másik ember életébe.

Több milliárd ember él a Földön. És Te mégis pont ezekkel az emberekkel találkozol. Gondold csak végig, szerinted véletlen? Ugyan, hát hogyan is lehetne!

Van, akinek elég csak egyszer besétálnia, hogy lásd és tudd, mi dolgod van vele az életben. De másnak el kell sétálni ezerszer, míg egyáltalán az életed része lesz. Akár csak egy éjjelre, de lehet a halálod napjáig marad. Lehet, az ötödik ember, akit holnap látsz az utcán, fél év múlva melletted ébred. Vagy, akivel eddig csak maximum köszöntetek, hirtelen az egyik legfontosabb szereplő lesz az életedben.Mindennek és mindenkinek megvan a saját ideje. Annak is, hogy kiderüljön a találkozás oka. Ehhez sokszor rengeteg idő kell. De, amikor rájössz, azt is megtudod, miért pont akkor kellett megtudnod mindezt.

Te nem tudod, de az élet tudja, mikor és mennyit bírsz el valójában. Ennek megfelelően küldi a segítőidet az életedbe. Mert mindenki egy segítő. Mindenki, akivel kapcsolatba kerülsz, egy apró kis darabot hordoz belőled. És pont akkor jönnek, amikor ezt a darabot magadba kell illesztened. Akár a szívedbe, akár a lelkedbe, akár a testedbe. Ezért kell nyitottnak lenned és ezért kell menned. Ezért nem állhatsz egy helyben, hanem haladnod az úton nyitott szemmel. Mert az élet folyamatosan küldi az embereket, és Te ösztönösen tudni fogod, ki az, akivel dolgod van . Bíznod kell ebben az ösztönödben. Nem tudsz rosszul választani. Mert, ha az a választás éppen pokoli kínokhoz is vezet, Neked akkor éppen arra volt szükséged, de ezt majd csak később érted meg.

Minden ember okkal érkezik az életedbe. Fogadd el és fogadd be. Az idő majd úgyis megmutatja, ki milyen céllal érkezett. Te is okkal érkezel mások életébe, Te is mások darabjait hordozod saját magadban…

forrás