A blogírásnak vannak bizonyos "szabályai", és ha hiszed, ha nem, létezik blogmarketing is. Javaslatok, hogyan lehet népszerűbbé tenni egy blogot, egy-egy bejegyzést. Még pénzt is lehet keresni a blogírással, de nem megyek bele a részletekbe, bárki utánanézhet a "nagy titkoknak" az interneten. Nem magamutogatásként, nem pénzkereseti céllal jött nálam ez az egész.
Bátorításra, bíztatásra, rábeszélésre kezdtem el a naplómat elektronikus formában írni. Hiszen magam voltam a tó, szerettem a kis szürke életem biztonságát, amit nem hagytam megzavarni. Úgy kapaszkodtam a kis világomba, mintha az életem múlna azon, hogy maradjon minden ugyanúgy, ugyanolyan. Őszintén bevallom: nem hittem, hogy bárkit is érdekelni fog az én kis egyszerű világom, a semmi extra receptek, Steffi, a kis csodaserpenyőm, Lulu, a mérlegem; a szimpla kis életem az albérletemben... Álmomban sem gondoltam volna, hogy napi szinten olvasni fogják a bejegyzéseimet, sőt hogy több százan teszik majd ezt. Hogy lesznek, akik megfőzik, amiket kreálok, hogy lesznek, akik hozzászólást írnak. Márpedig olvastok, használjátok a recepteket, megjegyzéseket írtok, és nagyon sokan fordultok hozzám kérdésekkel, tanácsért, bátorításért, motivációért.
Ha anno megmaradok annak az idilli kis tónak, megőrzöm ugyan a saját kis biztonságomat, de nem lehetnék részese egy csomó fantasztikusan jó dolognak.
Azzal, hogy 2008-ban hoztam egy egyszerű döntést, méghozzá azt, hogy én bizony lefogyok és emberi kinézetem lesz, kiléptem ugyan a saját magamnak kreált biztosból, viszont elindítottam a fodrozódást: az események, a változások valahogy egymásból következtek, elindítottak egy úton, aminek még koránt sincs vége. Ez az egyszerű "kattanás" adta, hogy elkezdtem kutatni az egészségesebb étrendek után, hogy elkezdtem mozogni. Ahogy egyre többet foglalkoztam a dologgal, egyre inkább hobbimmá vált a téma. Minél jobban szerettem ezzel foglalkozni, annál több, hasonló gondolkodású emberrel ismerkedtem meg. Amikor -2012. július 13-án- elindult a blog, egy újabb ajtó nyílt meg előttem: rájöttem, hogy tudok főzni, sőt hogy szeretek is, méghozzá kreatívan főzni. Kitalálni dolgokat, lefotózni, megosztani másokkal: ez nagyon szuper dolog. A blog kapcsán még több emberrel kerültem kapcsolatba, nagyon sokan kíséritek figyelemmel a mindennapjaimat, és tényleg figyeltek, odafigyeltek, rengeteg ötletet, tanácsot, bíztatást kapok az olvasóktól, nagyon sok dolgot tanulok tőletek, amit nem győzök elégszer megköszönni. 2013. januárjában létrejött a Boszorkánykonyha
Facebook oldal is, ott is és privát úton is napi szinten (!) találkozunk az éterben és most már hosszú hónapok óta sok-sok emberke keres meg, tanácsot kérve az életmódváltásban. Hát WOW! Az a kezdeti tó már javában vidáman fodrozódik, benne az aranyhalak boldogan fickándoznak, és tudom, hogy ez így jó.
Az élet-mód-váltásom amellett, hogy sikeresen leadtam a túlsúlyomat, hogy működik a kis blogom, hogy van egy nagyjából elfogadható étkezési rendszerem, az életem más területein is érezteti jótékony hatását. Hiszen például nagy bátran tavaly januárban munkahelyet és országot váltottam, ezzel jelentősen változtatva az életminőségemen. De ez csak egy állomás az úton. És ez is óriási dolog: tudom, hogy minden változik, és maximálisan el tudom fogadni ezt a tényt. Nem ragaszkodom ehhez a munkahelyhez foggal-körömmel csak azért, mert biztos pontot jelenthet. Tudom, hogy addig fogok E-nél dolgozni, amíg csak sikerül megtanulnom azt, amiért most éppen nála kell lennem.
Rengeteget fejlődtem az elmúlt néhány évben. Ki merek lépni a saját magamnak kreált atombiztos bunkeremből, kezdem kinyitni magam, meg merek hozni döntéseket anélkül, hogy valami negatív következménytől tartanék. Nagyon jó az irány, sokszor magamon is csodálkozom, és csak nevetek, ha arra gondolok, hogy olyan vagyok, mint egy bebábozódott pillangó, aki épp mostanában kezdi kibontani magát a kis gubójából. Hát egy biztos: jobb későn, mint soha :-)
Ennek szellemében egy, eddig csak elméleti síkon létező gondolat és beszélgetés-téma realizálódni látszik. Olyannyira, hogy abból a bizonyos tóból most kihalászok minden aranyhalat, földlabdástól, óvatosan kiveszem a növénykéket, kimeregetem a vizet, és a márciusi napsütés egy új mederben éri majd a kis világomat. :-)
Anélkül, hogy ismertem volna a Titkot vagy hogy hallottam volna a vonzás törvényéről, egy apró, de bátor döntés indított el az utamon, ami odáig vezetett, hogy kilépve a saját bombabiztos albérleti biztonságomból odaköltözöm K-hoz.
Hogy a fejlődésem nem rózsaszín vattacukor felhőáradat, abból is látszik, ahogy a lakás jelenleg kinéz. Dobozok -telepakoltak és üresek- mindenütt, nem találom, amit be kellene csomagolni, kellene, amit már valahova bedobozoltam... És emellett is szó szerint zajlanak az események.
Holnap anyu jön látogatóba két napra. Költözött már ő is elégszer, nem lesz neki újdonság egy lövészároknak kinéző lakás. :-) Olyan szépen elterveztem, mi lesz majd az ebéd neki és K-nak (ugye az enyém már készen van előre), hogy majd ezt csak sitty-sutty meg kell melegíteni, azt meg majd csak gyorsan ki kell sütni... Csakhogy ma este olyasmi történt, amit még filmen sem láttam. A vacsimhoz szerettem volna gyorsan megsütni a tükörtojást. Steffi elő, gáz begyújt, tojás a serpenyőbe, szokványos történet. Kis lángra állítottam és beléptem a speizba a pufi rizsért. Még nem fogtam meg a polcon a rizst, amikor fura hangot hallottam. Hátrafordultam, és a szemem tágra nyílt, a szám hirtelen tátva maradt: a gáztűzhely bal oldala a szabályzó gomboknál lángokban állt. Fogalmam nincs, a másopercnek milyen apró tört része volt, és azt sem tudom, hogyan kerültem az asztal túloldalára, de a lángok ellenére a palackhoz vetődtem és elzártam a csapot. Csak utána tudatosult bennem, hogy azért ez nem mindennapi szitu, aztán hogy nekem holnap vendégeim lesznek, és főzni kéne, majd bevillant az, hogy minden okkal történik. Hirtelen elnevettem magam, mert rögtön tudtam is, mi volt ez: egy meglehetősen határozott jel arra nézve, hogy megtegyem azt, amit eddig halogattam: azonnal felvegyem a telefont és felhívjam a főbérlőmet, hogy meghirdetheti a lakást.
A télapó ma is nálam tanyázott, így elnapoltam a fogorvost és a bankot (
tegnap írtam ezekről) és edzés sem volt. Vagy elkezdem újra szedni a tablettát, vagy berendezkedek a havi 3 nap mindenből való kiesésre...
Reggeli: 2 tojás, 2 lenmag kenyér, savanyúság.
Tízórai: 1 lenmag kenyér, kávé.
Uzsonna: 1 banán, 1 mogyoróvajas lenmag kenyér.
Vacsora: 1 pufi rizs, 1 tojás, póréhagyma.
Este: 2 marék kesudió.
Folyadék: ma kevés, olyan 3/4 liter víz.
Ebéd előtt lemerészkedtem a parkolóba -el kellett mennem a boltba- és kiolvasztottam a kocsit. Már fent a lakásban megbeszéltem magammal, hogy a kocsi jó, rendben, alkalmas téli közlekedésre. Győzködtem magam, hogy anno, amikor tanítani jártam, minden téli napon beültem reggel az autóba, ugyanebből a tükörjég parkolóból álltam ki, és ennél sokkal ramatyabb útviszonyok között is vezettem. Tehát meg tudom csinálni. Jó fél óra volt, amire megszüntettem a jégkorszakot az autó körül, aztán -szokás szerint- ültem még bent egy darabig, mert a kesztyű nélkül végzett jégtelenítés miatt teljesen szétfagytak a kezeim, fel kellett melegítenem, hogy tartani tudjam a kormányt. Ez idő alatt szépen elterveztem fejben, hogy mi hogy fog történni, hogy biztonsággal tudok autózni, hogy amikor visszafelé jövök, nem jön semmi szembe, és pontosan a konyhaablakkal szemben lesz üres hely, ahova le tudok majd állni. Valószínű, hogy a bosziságomnak köszönhető, de minden pontosan úgy történt, ahogy elképzeltem. Remélem, eljön az idő, amikor lesz annyi önbizalmam, hogy nem lesz szükség öngyőzködésre ahhoz, hogy megcsináljam azt, amiről tudom, hogy meg tudom csinálni :-)
+olympus+kifejez%C3%A9sre.jpg)
