December 24.

Nem volt igazán karácsonyi hangulatom. Mármint olyan, amilyennek "lennie kellett volna". Egész héten karácsony téma volt az iskolában, előadtunk két karácsonyi műsort, volt önkormányzati karácsonyi ebéd. Szinte tavasz van, szikrázó napsütés, tavaszi kabát, kis cipő.

Nem is erőltettem a karácsonyozást, főleg a látványelemeit és a gasztronómiáját. Sőt amúgy semmit. Sütöttem egy brownie-t, mert volt hozzá kedvem. Egyébként meglepően szuper finom lett, a tésztája annyira csoki ízű, puha és gyönyörű laza, hogy az valami hihetetlen.

Becsomagoltam az ajándékokat.

Mini lakásdíszítés is készült. A karácsonyfám az idén ott van a képen, a kandallóm tetején. :)

Reggel pattant ki a fejemből az ötlet, hogy lehet így is:

Csodás karácsonyi túra a Misinán.

 És ahhoz képest, hogy a felnőttek nem ajándékoznak felnőttet, már idáig rengeteg ajándékot kaptam.

Beugrás D-ékhez, K-ékhez. D-nek vittem a karácsonyi brownie-ból, ő sem eszik glutén tartalmú dolgokat. Örült a sütinek. :)

A karácsonyi szünet egy hetes, tele programmal, minimum 700 km vezetéssel, sok találkozással, várakozással a "Nagy asztalra"... Na ez az, ami nekem a karácsonyt jelenti: együtt lenni a szeretteimmel, a rég látottakkal. Ehhez persze nem szükségeltetne feltétlenül egy ünnep, de ha egyszer ilyenkor van alkalom kicsit összejönni, akkor hát legyen. Szívből kívánom, hogy mindenkinek olyan legyen a karácsony, ahogy neki a legjobb.

Karácsonyi túra

2017. december 24. Tavaszias meleg, szikrázó napsütés. Túra a Mecsekben? Nem kérdés. Csodákat láttunk. A tévétoronyból is olyan volt a látvány, mint még soha. Pedig jártam már ott párszor. Köszönöm M-nak a meghívást, a túrát, a kávét...

Karácsonyfa a Misinán. :)

Ünnepi reggeli

Kenyérke, tojás, vaj, paprika.

Szerda, csütörtök, szombat

(Mert pénteken írtam már.)

Húzós volt ez a hét.

Nem is tudok visszaidézni mindent.

A munkaidő minden nap hosszabb volt az alapnál, próbák, műsorok... Nálunk még pénteken is tanítási nap volt.

Egyik este karácsonyi miniztünk a fiúkkal.

És ezerrel ment a karácsonyi szervezkedés.

Rokonaim, régi barátnőim egyike sem Mohácson lakik, sőt még a közelében sem. Anyuék vannak a legközelebb, ők is 80 km-re. Egy hét (a téli szünet) alatt csak úgy lehet mindenkihez eljutni, ha minden nap utazok. De így is mindenhol csak nagyon rövid időre tudnék maradni.

Nagyszerű dolog, hogy sok helyre várnak, mindenhova szeretettel, de a Mikulás most sem tudta kölcsönadni a szánját, amivel nagyon rövid idő alatt nagyon nagy utat meg lehet tenni.

A húgomék idén le tudnak jönni pár napra anyuékhoz. Így megvalósul sokunk álma, a "Nagy asztal". Ha jól emlékszem, a húgom lánya nevezte el így. A nagy, kihúzott asztal anyuéknál, amit sok-sok rokon ül körbe egyszerre, egy időben. Nagyon várom. Nekem ez lesz a legnagyobb ajándék.

Ma sok mindent végeztem, folyamatosan, de nem lóhalálában, ami elmaradt, az úgy jó.

Sütöttem egy kenyeret és egy karácsonyi brownie-t. (A süti most kókuszliszttel, csoki nélkül, több kakaóporral készült.)

Ma ejtettem meg az ajándék csomagolást is. Az idei ajándékozásból nem csináltam nagy faxnit. A gyerekek kapnak apróságot, a felnőttek tényleg csak jelzés értékű valamit. Viszont a csomagok nagyon szépek lettek. Nem igazán terveztem ezt sem előre, csak annyit tudtam: KARÁCSONYOS csomikat szeretnék. Ha előre gondolkodom, vettem volna szép anyag szalagot, mert nem vagyok műanyag-hívő, viszont így is csuda csomagok kerekedtek. A gyerekek kapnak ilyet, a felnőtteké is szép, de az kis egyszerű.

Őszintén bevallom, régen kapni szerettem. Aztán jött a "jó adni és jó kapni is" korszak. Ma is örülök, ha kapok, de az az igazi boldogság és öröm, amikor adhatok. Ezekben a csomagocskákban is ott van az apró meglepetés mellett a szívem egy darabkája.

Így...

Telepakoltuk a karácsonyt rengeteg olyan szokással, előkészülettel - a kötelező ajándékozás, bevásárlás, sütés-főzés, porszívózás -, amik megnehezítik azt, hogy lélekben el tudjunk csendesedni karácsonyra. Ha eleve rohanással, elintéznivalókkal, információkkal, étellel-itallal túltelítve érkezünk a karácsonyba, akkor nagyon nehéz valami extrát még befogadni.

Buda László

kép

Péntek, idei utolsó munkanap

Minden változik. Bennem és körülöttem. Olyan ütemben, hogy csak kapkodom a fejem. A változás mellett a tempó is nő, úgy érzem, sokszor két napot sűrítek egybe, semmire nincs idő, csak a rohanás van, a cetlik az asztalon: mikor, kivel, hová, mennyit, miért (...), de nem elég az egy cetli, kell még egy, már egy nagyobb lap, aztán abból is kettő. Beborítanak a jegyzet-hegyek, mégis ezt elfelejtem, az elmarad, amaz nincs még befizetve... És állandó a kupi, ma már el KELLETT mosogatnom, mert nem volt tiszta bögrém, tányérom...

Nem olyan régen, talán nyáron volt egy jó időszakom: haladtam a dolgommal, a mosogatót minden este fényesre töröltem, jutott idő erre is, arra is. Mintha az nem is én lettem volna. Vagy most lettem más. (?)

Minden változik. Nem agonizálok ezen, csak ahogy most van, úgy nem jó. Mindig szanálok, egyszerűsíteni próbálok, mégis az ellenkezőjét érem el. Nemhogy egyről a kettőre nem jutok, hanem mintha hátrafelé haladnék, visszafelé. És nem csak az ünnepek miatt érzem/tapasztalom ezt. Ki kell derítenem, mit csinálok rosszul, mert valamit nagyon rosszul csinálok, az sicher.

Ma reggel időben kikeltem az ágyból, de fél óránál több kellett, amíg az agyam frissítette magát és használhatóvá vált. Tíz perccel később indultam a megszokottnál (elkésni nem tudok: jóval előbb be szoktam érni a suliba, mint muszáj lenne) valami rossz hiányérzettel. Már autóztam kifelé a városból, amikor rájöttem: a telefon... Megfordultam, visszajöttem érte, indulás újra. Útba esik munkába menet egy benzinkút. És tankolni KELLETT, méghozzá ODAFELÉ, mert csont száraz volt a tank. Szuper, újabb pár perc minusz. De persze jól odaértem. 

Kipakolás után elő szoktam venni a kávés üvegemet. Hát ma nem volt kávém. Konstatáltam, nincs mit tenni.

Így hát fogtam N. emlékkönyvét, aki még szeptemberben adta nekem, hogy írjak bele, és -ahogy pár napja megbeszéltük- átadtam neki mint karácsonyi ajándék. 

(Itt az első dolog, amit hanyagolnom kell: a halogatás.)

Ma, a téli szünet előtti utolsó sulinapon karácsonyoztunk. Vannak jól bevált hagyományok, ezek mentén folyt nagyjából a délelőtt, ami egy mesével kezdődött: A boldog herceg.

Amikor a fecske először ott maradt a herceggel, már tudtam, hogy bajban vagyok. Tudtam, hogy sírni fogok. Pár perc múlva már folytak is a könnyeim. A mese végéig. Timi néni végigbőgte a mesét... Nagyon ilyen vagyok: egy krimin is képes vagyok sírni. Épp reggel váltottunk pár szót a kollegákkal, akkor mondtam nekik, hogy A kis gyufaáruslány az a mese, ami se elolvasni, se meghallgatni, se felolvasni nem tudok anélkül, hogy zokogásba ne fulladjon. Eddig azt hittem, az az egyetlen. Hát most megtudtam: A boldog herceg a második...

Ajándékozás. Attól, aki engem húzott, a kis tünemény ajándék mellé mit kaptam? Kávét! Lefőzött, friss, isteni kávét! :)

Itthon M. jött át, hozott frissen főtt ebédet, nagyon jólesett és mennyei volt. :)

;)

:)

- Tudsz játszani?
- Tudok.
- És szeretsz is?
- És szeretlek is.

Fodor Ákos


(Alex T. Smith)

Én elsősorban békét és egészséget kérnék. 

Kapor-karácsony

Ma este ez a kép jutott eszembe a karácsonyról. Első számú kedvenc saját fotóm 2017-ben.  Fantasztikus és ritka dolog, amikor a kamera ugyanazt látja, amit az én szemem.  Egyszerű, élettel teli, nyugodt, természetes, gyönyörű. Pedig csak egyszerű kapor anyuék kertjében.

Motiváció

Szerintem szállj le a mérlegről. Ha nem mész szilveszterezni, csak legkorábban 27-én pattanj rá, ha buli lesz 31-én, akkor ráér januárban, az első munkanapodon. És akkor se dobj hátast, csak szedd össze a gondolataidat és magad. Ha van célod és az elég fontos neked, menj tovább az utadon. Minden rendben lesz. Amit a mérleg mutat, az csak egy szám.

Kedd: Peter Falk, Sandra Bullock, betlehemes és A.

Nem tartok nagy karácsonyt, mert szerintem nem a vásárlás és az ajándék a lényege, nekem nem arról szól, hogy minden csillogjon, illatozzon, szuper legyen, az ember meg hulla fáradt és ideges... Egyszer voltam boltban, egyben, ma, minden ajándék megvan, a pénztárcám sem sínylette meg.

A mai városba menésnek az ajándékvásárlás volt az apropója, mégis úgy alakult, hogy én kaptam "ajándékot". Jó volt összefutni rég nem látott ismerősökkel, ölelés, puszi, mosoly... Nagyon jó volt kicsit beszélgetni, hallani róluk, ki merre van, kivel mi történt... Még akkor is, ha mindenki sietett.

Ma voltam a kezemmel neurológián. Még november közepén kaptam mára az időpontot. A dolog úgy festett, mintha egy hollywoodi jelenetbe csöppentem volna. A dokit Peter Falk játszhatta volna, zseniális alakítás kerekedett volna belőle. Amúgy olyan volt, mint a Télapó segédje, egy kicsi, kusza hajú manó, aki tőszavakban beszél, valami fura nyelven. Az asszisztens Sandra Bullock volt, egy épp a legelső napját itt töltő nővérke, aki ezelőtt még sosem látott számítógépet és sosem hallott latin szavakat. A Télapó manója (a doki) mutatta, mit hogy kell, és ismételte el a latin kifejezéseket kifejezéstelen arccal, háromszor is, mire egyszer sikerült leírni. Varázsolni is tudott Peter Falk. Négy, összesen kb 40 másodperces (!) vizsgálatot csinált, de a leletemen szerepel egy teljes oldal "státusz", részletesen kiterjedve a kognitív képességeimre is, miszerint az emlékezetem, a kognitív funkcióim "nagy vonalakbEn megtartottak". Amikor kijöttem, akkor olvastam el a leletet, és ezeken a státuszként felvett dolgokon ott az utcán röhögőgörcsöt kaptam, úgy, ahogy voltam, hahotáztam, majd' bepisiltem. Konklúzió: az ember maradjon csak egészséges.

Ma adták elő a sulisok a falu német klubjának a betlehemes műsort, így 5-re mentem dolgozni. Tündériek voltak a jelmezekben és nagyon ügyesek a műsorban. Holnap fél 8-ra megyek, ebédeltetek és napközizek, aztán 5-kor újra műsor, most komplett három blokkos, karácsonyi a falunak. Remélem, belefér azért 12 órába majd a hosszúzás.

Tavaly karácsonykor kint dolgoztam. A-nál, Ausztriában. Karácsony, szilveszter, újév- mind munkával telt. Amúgy sem volt kellemes, hát még egy durván demens nénivel. Ma találkoztam az akkori váltómmal, aki elmesélte, hogy utánam nem sokkal ő is eljött onnan (érdekes módon ő rögtön kapott új helyet, én fél év könyörgés után sem). A. állapota rohamosan romlott, teljesen agresszív lett, a végén már morfiumozták és most októberben meghalt. Megváltás volt ez neki is, a családjának is.

Idén karácsonykor itthon leszek. Ha minden igaz, a "nagy asztalnál", minimum hat olyan emberkével együtt, akik nagyon fontosak nekem. Ha csak pár szelet száraz kenyér és egy kancsó víz lenne az ünnepi asztalon, nekem akkor is csillivilli-meseszép lenne a karácsonyom. :)

Mozgás összefoglaló (50. hét)

Egész egyszerűen hihetetlen, hogy az év 50. hete van. 

Mintha tegnap írtam volna az első hétről az összefoglalót...

Azt megbeszéltem magammal, hogy decemberben nem lesz szigorkodás se étkezésben, se mozgásban.

De mindkét dologban lassan átesek a ló túlsó oldalára.

Úgyhogy januártól nem árt majd újra legalább némi tudatosságot vinni a dologba.

És ha ez fontos nekem, akkor meg is fogom tenni.

H	K	SZE	CS	P	SZO	V
séta	séta	futás	séta	futás	séta	futás

Az 50. héten: 48 km

2017-ben eddig összesen: 1909 km.

Mozgás 1-2. hét itt

Mozgás 3. hét itt

Mozgás 4. hét itt

Mozgás 5. hét itt

Mozgás 6. hét itt

Mozgás 7. hét itt

Mozgás 8. hét itt

Mozgás 9. hét itt

Mozgás 11. hét itt

Mozgás 12. hét itt

Mozgás 13. hét itt

Mozgás 14. hét itt

Mozgás 15. hét itt

Mozgás 16. hét itt

Mozgás 17. hét itt

Mozgás 18. hét itt

19. hét itt

20. hét itt

21. hét itt

22. hét itt

23. hét itt

24. hét itt

25. hét itt

26. hét itt

27. hét itt

29. hét itt

30. hét itt

32. hét itt

33. hét itt

34. hét itt

35. hét itt

36. hét itt

38. hét itt

39. hét itt
40-41. hét itt (nyaralás)

42. hét itt

43. hét itt

44. hét itt

45. hét itt

46. hét itt

47-48. hét itt

49. hét itt

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

Így...

Az elmúlt néhány nap

Hétfőtől újra dolgozom 2.5 hét táppénz után.

Mesés keddi napfelkelte munkába induláskor.

Mesés vacsora M. jóvoltából: lazac, édesburgonya.

Stau hazafelé a munkából, Geresdlakon kiborult egy cukorrépa szállítmány az útra.

Ez volt az utolsó, sőt régóta az első alkalom, hogy készültem kajával, itt is csak két napra.

Meghívás a Cafe Frei-be, most ausztrál dió kávét ittam, hát megint nem csalódtam, ez is mennyei volt, mint a múltkori nicaraguai dohány kávé.

És karácsonyra kaptam:

Ahhoz képest, hogy idén -IS- megbeszéltük, hogy nincs ajándékozás, már kaptam futócipőt, lebkuchent, kávét (...) ...

Mozi: Star wars 8

A kezem egyébként egész jó. Amióta másfél hete Dávid rendbe rakta, amit tudott, alapból egyáltalán nem fáj. Fájdalom a csontokban maradt néhány helyen, bizonyos mozdulatokkor jön ki (emelés, fogás, kupak lecsavarás, nadrág felhúzás...), de remélem, majd ez is idővel javul. Nem panaszkodom: másoknak ennél százszor nagyobb gondjai vannak.

Azt mondják: az emberi sejtek hét évente kicserélődnek. Nekem már ezek szerint hatszor megtették, de ebben a 43. évemben is történhetett valami, mert sokszor nem ismerek magamra. 

• Mindig szerettem korán kelni, legtöbbször reggel edzettem. Mostanában kín a felkelés, hétvégén képes vagyok délig aludni. Aztán ebéd után is ledőlök. És este simán elalszom...
• Reggelente úgy szoktam ébredni, hogy hupsz, ki az ágyból, 5 perc múlva indulhatott a nap. Mostanában nagyon erőlködnöm kell, hogy felkeljek az óracsörgéskor, mert tudom: ha visszacsukom a szemem, akár csak egy pillanatra is, akkor visszaalszom. Ha fel is kelek, egy jó fél óra kell, amire összeszedem magam annyira, hogy bármire is képes legyek.
• A kajálásom az eddigiekhez képest katasztrofális. Konkrétan egy ideje csodásan elélek, ha van csoki. Mondjuk olyan, amiben olajos magvak is vannak. De csoki mindenképpen legyen rajta. Egész jól laktat, mennyei, hiszen imádom a csokit. A cukormentes kilőve, egyszerűen azért, mert a fruktózos és mesterséges édesítőszeres (maltit, xillit...) dolgoktól heveny hasmenésem lesz. A cukrostól "csak" a cukorsokk jön, az sem kellemes, de elviselem. És valahogy nem tud érdekelni, hogy mit teszek magammal, az eszemmel tudom, mit teszek, de most valahogy tényleg nem érdekel. Mindig mondom, hogy egy hízóversenyt simán megnyernék, de ez sem igaz: a minap rákukkantottam a mérlegre, hogy biztosan vagyok már 70 kiló a sok csokitól és a konkrétan tápanyagot egyáltalán nem tartalmazó étkezésemtől, de "csalódtam": fogytam fél kilót...
• A teremben még mindig nem tudok súlyzózni-gépezni a kezem miatt, a futópad az, ami megy, de terembe is ritkán megyek. Hogy itthon megmozduljak, az mostanában szóba sem jöhet. A km-ek gyűlnek, de az sem zavar, ha nem jön össze x km idén, hiszen tavaly volt cél a 2016km, idén nincs célom a km-gyűjtéssel.
• Fura vagyok -magamnak- a suliban is. Valahogy nem tudok kiakadni, bármi(rossza)t csinálnak a gyerekek. Nincs megbeszélés, meg ejnye-bejnye, meg szituációs játék, meg "szentbeszéd", mert egyszerűen elnevetem magam. Mondjuk fura, mert ez nagyobb hatással van a gyerekekre, mintha rájuk dörrennék. 

Bla-bla...

Persze, hogy van néhány, néha sok nyűg, baj, kellemetlenség, de szerencsés vagyok, mert egyik sem olyan, amit ne lehetne így vagy úgy megoldani. Most ez van, most így van, minden változik, lesz minden majd máshogy is. A tökéletességet nem rólam mintázták, sokszor a jótól is messze vagyok, de akkor meg az van. 

Most meg megint este. A kis mormotának még van pár elintézendő dolga alvás előtt, és holnap munka. Az utolsó munkahét 2017-ben.