Napjaim

(Roppant röviden, egyáltalán nem mindenre kiterjedően:)

Sűrűek...

Eszek is, a héten gyorsan, egyszerűen.

Ha meglepnek, szuperfood is van: sült lazac kakukkfüves újburgonyával, uborkasalátával.

Hoztam előtte-utána képet is.

Utolsó sulihét volt, vagyis hétfőn és kedden még jöttek a gyerekek, szerdán tanítás nélküli munkanap volt (a gyerekek nem jöttek, csak a felnőttek dolgoztak). Ha nem létezne ilyen mértékű bürokrácia, az egész világ boldogabb lehetne. Én már jó ideje írom a beszámolókat. Egyet az anyaiskola igazgatójának, egyet az önkormányzatnak, egyet a tankerületnek. És ez a 3. három A/4-es lapnyi, pontokba szedett kidolgozandó listából áll, emellett rengeteg excel adattáblából. És ez csak egy szösszenet. Szabira június 27-től írtak ki, és kiadták az összeset a nyárra, azaz augusztusig, onnan nincs szabadság. Se kiírható, se kivehető. Mert hogy nekünk kiírják, egyetlen nappal sem rendelkezhetünk. Mindez tény, nem panasz. Ha "egész nyáron" szabin akarsz lenni, nosza, eszméletlen sok lehetőség van főiskolát, egyetemet végezni és tanítani. Sőt sok helyen már enélkül is alkalmaznak gyermekfelügyelőnek. Mert ugye Magyarországon minden rendben, száguldunk meg dübörgünk, előre.................. (Ezt csak úgy itt hagyom, tömegével tudnám hozni a hasonlókat...)

Ma volt I. temetése. A végén odamentem T-hez (a részvétnyilvánítás már megtörtént), egy szó sem jött ki a torkomon, csak öleltük egymást és sírtunk. Tudom, milyen szülőt elveszíteni, apu már 21 éve nem él.

Hihetetlen, mégis igaz...

Rengeteg ilyesmit láttam már a neten. Sokszor gondoltam: ezeket úgy találják ki. Most belefutottam. A-nak tettem fel pár dolgát egy adok-veszek csoportban, most jött az üzi.

Ezen már kacagni sem tudok...

 

Hétfő

Nehéz volt a hétvége. Sok most a lelki teher, emellett minden fizikai eltörpül.

Magas pulzussal, hányingerrel, gyomorgörccsel ébredtem. Igen: van miért "idegeskedni", de ezen dolgok nagy részére nem lehet semmilyen ráhatásom, nem tudom megváltoztatni a történéseket. És igyekszem nem túlrugózni, éppen az előbb említett miatt. Mégis jönnek a fizikai tünetek.

Már nem bosszankodom amiatt, hogy reggelente (is) biciklivel gyorsabban haladnék a főúton mint autóval, egyszerűen ez egy ilyen útszakasz. De tény: 10 km-re 20-25 percet érdemes számolni. Legalább van időm lélegezni és nyugtatni magam.

Így: lassan, picit oldva a gyomorgörcsöt, gondolataimba merülve értem a parkolóba. B. várt az iskola előtt. És hozott nekem valamit. Egy doboz friss bogyós gyümit. Hát az állam a járdáig leért, annyira meglepett és annyira örültem, nem is tudom, megköszöntem-e. De tény: sokat dobott a napom indulásán.

Majd megérkezett A. Még fel sem ocsúdtam az előző meglepetésből, amikor A. hozza a csomagot, pedagógus napra. Cukormentesen, hozzáadott cukor nélkül. Komolyan: alig tértem magamhoz a mai második meglepetéstől is. Ráadásul elfelejtettem elvinni a tízórai mogyimat, a meglepiben viszont volt egy csomaggal, így aztán ez is megoldódott.

Én nyertem az idei tanév utolsó napközijét ma 😆. Utána gyors bolt, azaz akcióvadászat. Múlt hétfőn sikerült egy tízesért egy hétre rengeteg élelmiszert, még gyümölcsöt, pur kenyeret is venni, ma nyolcezerért csupa akciós címkés finomságot és szőlőt is (jaj, imádom a szőlőt!) a kosárba tenni. Olyasmiket, amiket teljes áron már régóta ott kell hagyjak a bolt polcain...

Itthon ma csendes és hideg (inkább fagyos) a légkör, ha belegondolok, nem is olyan nagy gond ebben a nagy melegben 😆😇

Fincsi vacsorát rittyentettem a vett akciós és a kapott dolgokból.

(És jó ideje József Attila: Reménytelenül c. verse hangzik a fejemben.)

Heti szösszenetek

Szóban:

Most már tényleg semmit nem tudok...

2. óra van. Az egyetlen lyukas órám a héten. De csak ülök itt, pedig rengeteg a munka, lassan folynak a könnyeim a fáradtságtól, a kilátástalanságtól. Mert itt már reggel 9-ig annyi minden történt, hogy ihaj, és mind olyasmi, amit nem tudok hova tenni. Olyan "problémás" (nehéz sorsú -is-) gyerekek vannak, akikkel a három tanító összes emberi, szakmai eszköztárával sem lehet dűlőre jutni. A zajártalom durván károsító. És nem arról van szó, hogy év vége van, amikor már mindenki fáradt. Itt minden nap ilyen. A gyomrom összerándul, ha arra gondolok: ma a napközis is én vagyok... 

Anyu nincs jól. Mami sem. Keresztapám sem. 

Meghalt T. anyukája. A hír teljesen letaglózott. Csak ültem megsemmisülve és sírtam.

Folyamatosak a történések. Körülöttem is. Emberek nagy lehetőségeket kapnak, de nem élnek vele. Sokszor gondolatban a hajamat tépem, de nem szólok. Tanácsot csak akkor adok, ha kérik. Mert hiába gondolom azt, hogy ahogy én látom, úgy a jó, ez nem biztos. Befolyásolni pedig senkit nem szeretnék.

Ha kell, kérek én is segítséget. Van, hogy nem kapok. Persze, meg tudom oldani egyedül.

Úton autóval. Baleset. Éppen akkor viszik a kocsi alá került motorost a mentőhelikopterrel. Elsírom magam.

Vukot nézünk a gyerekekkel. Karakot megmarja a Simabőrű. Folynak a könnyeim.

Le kell zárni a gyerekeket. Mindenkinek megadom a "jobb" jegyet. (Hogy lehetne egy ötös skálába beszorítani az összes gyereket, amikor mindegyik egytől egyig más...)

Képben:

Hétfő

 

Sűrűek a napok. Nagyon. Mindegyik. Szombaton anyuéknál Hőgyészen, ott is sok tennivalóval. Vasárnap itthon házimunka, majd A-nál, újra itthon, Majd újra A-nál, este spontán mozi (M. vitt), Dr Strange. Amikor jöttünk ki a film után, megállapítottam, hogy ennyi vizuális, audio és mindenféle inger pörgése után, ha én például azt kérdezem a gyerekektől a suliban, hogy na mit csinál ez a tüneményes kiskutya a képen, akkor az roppant mód nem fog érdekelni egy prüntyőt sem pár másodperc után... (Mert a rendszer régóta elavult, a világ már régen megváltozott, de ugye a cél nem az, hogy kövessük a változást...) (Közben rájöttem, hogy nem vasárnap rohangáltam A-hoz, hanem tegnap. Tényleg annyi minden van, hogy én már nem tudom, mi a pálya...)

Jó volt azért a 3 napos hétvége. Mert habár alig ültem (=nem pihentem), de csak egyszer kellett időre mennem, és már ez nagy könnyebbség.

Ma már munka volt. Irtózatos zajban, szó szerint egész nap. (Na ez az, ami igazán fárasztó.) De nagyon gyorsan eltelt. Autóval hazatötymörgés után bolt, aztán még munka (elkezdtem írni a beszámolókat, ez sajnos elég összetett és hosszadalmas).

Ettem is. Reggelire tökmagkrémes kenyeret, paradicsomot (ez mennyei kaja), tízóraira (délben...) mogyorót. Ebéd nem volt, uzsiztam vajas pur kenyeret, vacsorára ettem az ebédet, tonhalfasírtot salátával.

Ez gyakorlatilag a bélflóra menü, amit tavaly kezdtem el enni, amikor szakorvos is kimondta az endometriózist. Ez az én sávomban nem sok kaja, de finom. És habár sokszor vagyok éhes, az "éhség"-től nem vagyok rosszul,  mint amikor full gluténosan-tejen étkezem, hanem sokkal jobban, "könnyedebben". A koffeinnel is így vagyok: ihatnám, néha szoktam is, de ha van választási lehetőségem, akkor egyértelműen a koffmentes változat a nyerő.

De ezek mind-mind olyan apróságok és szinte lényegtelen dolgok. A világunk örökre megváltozott, amit most látunk, az csak egy kezdet. Amúgy is minden csak látszat.

Ami tény: rendesen fáradt vagyok, úgyhogy alvás.

Reggeli

Ki korán kel, a reggelijét már félig kész dobozolás közben fogyaszthatja el.

Szerda

 

Sulikirándulás a Katica Tanyára.

Röviden: kicsiknek (ovisok, alsósok) akár egy teljes napos programnak is kiváló. A gyerkőcök fáradhatatlanul játszottak egész ottlétünk alatt, jó volt látni, hogy ma igazán gyerekek lehettek.

Ebéd is rendelhető, mi spagettit ettünk.

Szerintem ez volt a tanév legjobb napja.

Kedd

Munka a "helyszínen". 

Majd A-nál, intézkedés.

Haza. Ikszedik műszak, tankolás, bolt, suli. 

Szünet: vacsora.

Suli. Este fél 9-ig.

Kellene kaját pakolni holnapra, egész napos, utazós kirándulás lesz az iskolával. A listát, hogy mit kell vinnem, már megírtam. 

Hétfő

 Jó ideje a reggelim: tökmagkrémes pirítós, paradicsom, ha van, akkor csíra is, mini "kapucsínó". Paradicsomot ma kaptam 600 Ft/kg áron, jesszus, kimondani is bődület, hogy ez nagyon jó ár...

Munka. Így is, úgy is. 

A vacsora ma gombapörkölt, rizs, saláta. (Ebédre tükörtojás volt.)

Péntek

Madarak-fák napi, gyermeknapi kirándulás gyalogtúrával a szomszéd faluba.

A szajki tájház és udvara volt a cél. Ez éppen egy Wasserbank, a dominós játékunkban is szerepelt a 2. osztályban népismereten.

Az én szívemet mindig melengeti egy sváb tájház. Sok ismerős dolog mellett volt külön szépség is.

És levegő, zöld, tér, minimális térerő, természet, élet.

Bográcsos paprikás krumpli.

És roppant meleg. Mivel hazainduláskor már durván tűzött a nap, védtem a nyakamat a leégéstől a kapucnimmal, így én lettem "A Zipfelmütz" - a sulisaim értenék. ;) 

A suliba visszatúra után második műszak A-nál. Hulla fáradtan, de örömmel.

Majd harmadik műszak itthon. Nem csoda, hogy rekordot döntöttem lépésszámban.

Este negyed 10-kor végre letettem a hátsómat. Blogot írok. Ezer gondolat jár a fejemben, de egyet erősítek: holnap ajándék időjárás lesz, végre kardigános. Lekopogom, sokkal jobban viselem a meleget, mint tavaly vagy előtte, de azért a jó kis friss, hűvös levegő, farmer, kardi, túracipő kombó közelebb áll a szívemhez.

Holnap jön A., megnézni azt, ami az övé, de eddig még nem látta. :) Ez egy hosszú sztori (annyira nem is), talán egyszer elmesélem. :)

 

Szerda

Reggel. Reggeli a munkahelyen. Közben ügyelet. És mit eszik?, ez finom?, kapok paradicsomot? (...).

Én vagyok a tízóraiztatós (mindig). Ha nincs konyhás, mit csinál az ember? Megnézi, mi a mai okosmenü, terít, szeletel, tejet porcióz, joghurtot ad... (Nem írok véleményt. És nem, nem azért, mert ettől leesik a karikagyűrű az ujjamról... A HACCP meg ugye bekaphatja...)

7.10-től 3/4 4-ig kellőképpen elfáradok. A napnak még nincs vége... És kegyetlen meleg van.

Este végre jön a vihar, szerencsére 9-ig jeget sem kaptunk. Mivel -szokás szerint- ma sem találtam parkolót, a járda mellé sikerült beraknom az autót a porba. Hogy ennyi eső után reggel hogy fogok a sárból kiállni...

A hőháztartásom a műtét óta megszűnt. Képes vagyok nagy melegben fázni, néha még a 25 fokos lakásban is zokniban alszom és hosszú pizsamában. Máskor az ugyanilyen melegben izzadok és leveszem éjjel a zoknit. Klímás helyen néha melegem van, máskor felveszem a kardigánt. Magamon sem igazodom ki. Mondjuk ez nem gond, csak furcsa. :)