2017. július 21., péntek

Nyaralás utolsó nap, reggel

A többiek még alszanak. Én ülök a belső kertben, élvezem a hűvös reggelt. Az utolsó gyerekekkel nyaralósat. Az étkezést a héten 95 %-ban tartottam, konkrét edzés nem volt, de mozgás bőven: séta, úszás, cipekedés. És itt a kastélyban több km-nyi lépcsőzés a 3. emeletre hol súllyal, hol saját testsúllyal. 👍😄 A többiek még alszanak. Én ülök a belső kertben, élvezem a hűvös reggelt. Az utolsó gyerekekkel nyaralósat. Reggeli után utoljára összecsomagolunk és visszavisszük a gyerkőcöket a Nagyihoz. Ők még nyaralnak ott pár napot, én pedig visszacsöppenek a hétköznapokba. Újabb csodás emlékekkel.



2017. július 20., csütörtök

Nyaralás 6. nap

1. nap itt
2. nap itt
3. nap itt
4. nap itt
5. nap itt

A tegnap este aztán gyorsabban lezajlott, mint ahogy a gyerekek gondolták. P. hulla fáradt volt, persze, hogy jött: "Alszom", azaz lefordítva Gyere, takarj be, légyszíves!. El is aludt. M. végignézte a meccset, mért, kétes érték, ment aludni (betakarhattam :)), én mértem éjfélkor. De 3-kor már nem kellett.

Reggel időben keltünk, csomagolás, reggeli..., majd kocsiba pakolás, de inkább paszírozás, talán csak az én ölemben és lábam alatt nem volt semmi, mivel én vezettem. A gyerekek minden cucca jött, plusz a mára kellők és a kaja másfél napra. Csak Hőgyészig, ott anyuéknál kitettük a gyerekek ágyneműjét és ami nem kell a másfél nap alatt. Innen kényelmesen autóztunk tovább Tamásiba, ebédelni.

Telefonról nagyon lassú blogolni, így most csak címszavak, otthonról igyekszem bővíteni.

Nagyon vicces ebéd:






Az étel finom volt, de

- négyen voltunk, hármunk rendelésfelvétele után elviharzott a pincér, úgy szóltunk neki, amikor megint arra járt, hogy valaki kimaradt
- a szódát megkaptuk, a poharakat csak később
- egy levest rendeltünk, kettőt kaptunk
- nem tudtuk, mert nem mondták, hogy húslevest is választhattunk volna, így hárman nem ettünk levest
- kifejezetten kértem, hogy csak paradicsomot kérek, minden nélkül, hagymával és cukros öntettel kaptam
- nem ismerem a világ összes cigánypecsenye receptjét, de még nem hallottam olyanról, hogy a sült hús paprikás szósszal leöntve cigánypecsenye
- M. vegyes köret helyett rizst kapott
- két, utánunk érkezett asztal előbb megkapta az ételt, mint mi
- fizetni csak úgy tudtunk, hogy lediktáltuk, miket ettünk, mert a pincér elhagyta a cetlit...

Aztán tovább, Ozorára.

Cél: a várkastély.




Megnéztük a kastélyt.













És becsekkoltunk, ugyanis ma itt van a szállásunk, a várkastélyban. ☺





0

Várvacsora:



Aztán bekebeleztük Ozorát és a várat.











/megyek még esti fotozni is/