Boszorkánykonyha

2014. február 17., hétfő

113. nap

(Nem hajlandó eredetiben feltenni a blog szerkesztője a képet, bezöldítette, pedig sötét volt, és semmi nem volt zöld...) Reggel 6-kor Ausztriában ez a látvány fogadott:

Reggel 7-kor ez:

És csak esett és esett.

Sejtettem, hogy kicsit tovább fog ma tartani, amire megérkeznek értem, így nem is nyugtalankodtam. Meg ugye volt munka is bőven: a szokásos reggeli rutin után lepakoltam a cuccosomat a bejárati ajtóhoz, aztán fél 9-kor nekiálltam havat lapátolni. El is tartott fél 11-ig. És a hó csak úgy szakadt...

Aztán 11 előtt megjött a kisbusz. És volt sztori is: Sekaunál becsúsztak az árokba... Egy helyi traktoros és a tűzoltók kihúzták őket, felkerült a hólánc is, ami nélkül nem tudtak volna felmenni Sekauba, hát még Sonnwenddorfba! A tűzoltók készségesen feltették a hóláncot. Utána jöttek értem. Mármint nem a tűzoltók, hanem L., a buszos és a kollegáim.

Nagyon sok hó esett, és habár folyamatosan, párosával jártak a hókotrók, lassan alakult a helyzet a városban. Az autópálya Knittelfeldnél még meglehetősen ramaty állapotban volt, de folyamatosan jártak a hótolók, sóztak is, nagyon hamar hótól megtisztított pályán autózhattunk tovább.

Ez a strand, ahol nyáron egy napot kimenőztem :-)

Alagútba be, alagútból ki...

Aztán Semmering után mintha elvágták volna a havat: minden zöld volt, és csak az eső esett.

Jól hazaértünk. És K. várt :-)

Reggelire még E-nél 4 szelet sonkából és 2 tojásból készítettem rántottát, és kávét ittam.

A buszon: a szokásos 4 szendvics, kávé, kevéske víz.

Itthon: egy pohár zöldséglé, majd 200g gyümölcs.

Úgy gondoltam, megy majd a szokásos hazaérkezés utáni rutin, de nem. Annyira fáradt vagyok, a fejem is fáj, mert ugye nem ittam eleget, hogy képtelen vagyok még kipakolni is, nem ám még elmenni a boltba... Mivel Wiener Neustadtnál úgyis voltam boltban (sajnos sok minden olcsóbb mint itthon), a ma esti és a holnapi kaja is megvan az ebédig, így ráérek holnap is a bolttal.

A délelőtti hólapátolást betudom lájtos edzésnek. (Pedig nem is volt olyan lájtos...)

Iszok még egy kis vizet, aztán elmegyek aludni.

A héten rengeteg lesz a dolog.

Bölcs

A megismerés és megvalósítás között szakadék van: az győz, aki átugorja.

Müller Péter

Motiváció

... Shift+R javítja ennek a képnek a minőségét. CTRL+F5 betölti újra az oldalt.

forrás

2014. február 16., vasárnap

112. nap (Ausztria)

Letelt a két hét munka. Viszonylag gyorsan. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fáradt leszek, de ma este, amikor feljöttem, úgy éreztem, hogy mind a 14 nap fáradtsága egyszerre ül a nyakamra. Sokszor egészségesen is megterhelő egy-egy etap, de így, hogy több mint a fele betegen telt...

A hazautazás előtti nap mindig nagyon tömény. Jönnek a rokonok, ismerősök, főzni kell két napra, fent-lent, szóval az egész házat ki kell takarítani, méghozzá úgy, mintha soha itt se lettem volna. mellette persze megy a szokásos mindennapi meló.

Nem fotóztam ma, egyszerűen nem volt rá idő és energia.

És magamról sem készül csomagos-hazaindulós kép: úgy nézek ki, mint egy lepukkantabb 60 éves... És az agyam is kusza: 14 nap munka után már fogalmam sincs, hányadika van, milyen nap. Ha megerőltetem magam, eszembe jut, hogy február van. Meg valószínűsíthető is, mert itt például esik a hó. Azt is elfelejtettem, hogy K. ma dolgozik, esti műszakos, hívtam és megzavartam a munkájában. No nem katasztrófa, csak ijesztő ez a fáradtság. Nem csoda, ha a hazautazós nap és az utána következő enyhe delíriumban szokott telni, nagyrészt alvással...

Mivel még mindig tele a koponyám trutyival és köhögök, nem volt ma sem edzés. A kaját tartottam:

Reggeli: marék zabból forró vizet ráöntve és lefedve kása, 200g bogyós gyümölcs.
Tízórai: kiwi lett volna, de nem volt időm megenni (4 vendég, plusz főzés két napra, plusz a napi alap teendők).
Ebéd: 2 szendvics (ugyanúgy, mint tegnap és tegnapelőtt).
Uzsonna 1: 1 alma.
Uzsonna2: 125g lakt.mentes túró, fél adag fehérjepor.
Vacsora: sült hús, saláta.
+1: kiwi

A becsomagolás gyorsan ment: eleve megettem a két heti kaját, amit kihoztam, ennyivel is kevesebb volt a rámolnivaló. A három, dög nehéz pakkból hazafelé kettő, nagyon lájtosan megpakolgatott csomagocska maradt, és a kajás tatyóm. Szokás szerint 4 szokásos szenyó jön velem az útra, egy flaska kávé, 3 flaska víz.

Na jó, csak hogy legyen egy fotó: a hulla fáradt, beteg boszi mégis előkotorta a pakkból a fényképezőgépet és megörökítette a +1 kajcit. Persze boszisan ;-) És még mosolyogni is tudtam! Azt hiszem, az ember tényleg sokkal többre képes, mint gondolja! :-)

Tények (video)

Belső csend

Motiváció

forrás

2014. február 15., szombat

111. nap (Ausztria)

Frenetikusan szép reggelre ébredtem. A hófoltos hegyoldalak fölött ezernyi színben pompázott a napfelkelte. :)

Reggeli: 3 pufi rizs, 3 szelet sonka, kávé.

Tízórai: 1 alma.

Ebéd: szendvics, mint tegnap, kávéval. Ma is imádtam :)

Uzsonna1: 1 kiwi, 3 szem dió.

Uzsonna2: 125g lakt.mentes túró, fél adag fehérjepor.

Majd sétálni indultunk. Ahogy Kern Andris mondaná: a hangulat a tetőfokára hágott (ismered a nőnapi mulatságos számát?), E. vagy bal lábbal kelt felt a délutáni szunyókából, vagy csalánra pisilt, esetleg valami rémálom gyötörhette meg, hogy ennyire ... és ... és ... módon viselkedett. Nem részletezem, nincs értelme. A lényeg: másfél órán keresztül mentünk. Odafelé fél órát, visszafelé 1 órát vett igénybe ugyanaz az útvonal. Hazafelé E. már szó szerint vonszolta magát. Volt, hogy akkora tempóban "haladtunk", hogy arra eszméltem fel, hogy folyamatosan egy lábon állok, és ha nem figyelek oda, elvesztem az egyensúlyomat... Fotóztam párat közben, csodásak voltak voltak a színek, a fények.

Mintha csak tavasz lenne. Az egy-két hópamacs emlékeztet csak arra, hogy hullt nemrég egy kis hó.

Postbus buszparkoló. A Watzke mellett ezek a buszok viszik a munkásokat és az iskolásokat.

Mohács is szép város, de azért itt egészen máshogy hat a kilátás a Spar elől :)

Ez a hegy látszik a fürdőszoba ablakomból, csak kicsit más szögből. Innen is szép.

Ez pedig a teraszomról látszik. Szintén más szögből.

Vacsora: tonhal saláta.

Az, hogy jobban vagyok, abból nagyon jól lemérhető, hogy vacsora előtt olyan éhes voltam, mint egy közepes farkas. Úgy faltam a tonhal salit, mint aki egy hete nem kapott enni. És ma nagyon, nagyon kevésnek tűnt, pedig pontosan annyi volt, amennyi mindig szokott lenni...

És nem volt kérdés, amikor este feljöttem, hogy kell-e a +1 étkezés. Simán benyakaltam a csokis fehérjét :)

Ja, mai aranyos sztori: itt volt -ebéd közben- Ew., E. nagyon jó ismerőse, Valentint köszönteni (itt virágot adnak egymásnak azok, akik kedvelik a másikat). E. szép virágot kapott, és én is kaptam -meg is lepődtem- valamit. Csokit. Ezért a fajtáért sosem voltam oda, de nem mondom, hogy a két évvel ezelőtti énem nem falta volna fel iziben... Persze megköszöntem, de marad a csomagban. Egy pikanériája van a dolognak: le is fotóztam (2. kép). Két napot még tutko mobili, hogy kibír, és az én kis Koalám nagyon fog örülni neki otthon, holnapután. :)