Hétfő: emlékes doboz..., Magyarország 51.

Mozgás reggel (súlyzós):

 - bemelegítés

 - 20 széles guggolás

- 20 felhúzás

- 20 szűk guggolás

- 20 döntött törzsű evezés

 (4 kör)

- nyújtás. 

Délután:

- Mimi adventi mozgásnaptárának első 7 gyakorlata

- séta

Reggeli és vacsora: 2 vajas-paprikás kenyér

Ebéd: húsleves, húsgolyó, káposztasaláta, 1 sajtgolyó, mogyoró

Tegnap 'Boszi-Mikulás-Grincsként' ökörködtem, ma pedig valamiért régi emlékek jutottak eszembe... Azt mondják, ha ébren vagyunk és nem úgy élünk, ahogy kellene/lehetne, az árral szemben evezünk. Éjjel, ha alszunk, megszűnik ez az erőlködés. És minél inkább harcolunk azzal ébren, hogy a folyásiránnyal ellentétesen próbáljuk a csónakunkat mozgásban tartani, annál erősebb lesz az ár, annál gyorsabbnak érezzük az idő múlását. 51. napja vagyok itthon, de az egész bő két hétnek tűnik. Robog az idő. Ezek szerint megint görcsösen szorítom az evezőt...  Már nem tudom, hogyan, ma előkerült az emlékes dobozom. Először az óvodai mappám a múlt század hetvenes éveiből, aztán a többi. A verseim, a novellám, a mesék... Képes vagyok magam lebecsülni, kevésnek tartani, olyannak, aki szürke kisegér, akibe nem szorult túl sok tehetség, egy nőnek, akinek az pont jó, ha külföldre jár idős-beteg embereket ápolni. Állítom, hogy a családom, az ismerőseim sokkal többre tartanak, mint én magamat. Mindig adnak ötleteket, mihez kezdhetnék az életemmel, bátorítanak, de én kézzel-lábbal tiltakozom és kapásból mindenre kijelentem: "Á, én nem értek hozzá...", Tudom, hogy én arra képtelen vagyok...".

Előkerült ugye az emlékes dobozom. Az ovis rajzmappára emlékeztem, a másikra nem. Aztán ahogy nézegettük, simán emlékeztem mindenre. És a saját szememmel láttam, miket készítettem/írtam/rajzoltam/gépeltem/festettem/kottáztam... Tényleg hihetetlen, mert régóta tényként állapítom meg magamról, hogy egyáltalán nem tudok rajzolni, a főzésen, receptkitaláláson kívül máshoz egyáltalán nem konyítok, nincs bennem semmi különös...

Még gimis voltam, amikor egy általam nagyra tartott társam azt mondta nekem, hogy szerinte van bennem tehetség, csiszolni kell és akkor értékes lehet. Neki se hittem. A főiskolán egy csoporttársam elkérte a verseimet és mert jónak tartotta őket, beküldte egy versenyre. Volt, hogy ellógtam órákról, elkértem a portásnénitől a 101-es terem kulcsát, a tető alatt volt, ott szoktam fejtágítás helyett zongorázni. Ma megtaláltam a szerzeményeimet zongorára. Ahogy a kezemben fogtam, előjöttek az emlékek, amikor a 101-esben kottáztam őket.

Most kicsit összekavartam magam ezzel az egésszel. Olyasmi érzés, mintha egy sötét folyadékot kevergetnék egy átlátszó edényben és a gyors keverés miatt egyszer csak meglátnám a színes terítőt a kavargó folyadékban keletkezett "lyuk" alatt. Ezek szerint egy torz kép él magamban magamról. Jó, persze, nem vagyok művész, se zseni, de egy szürke egér nem biztos, hogy tud zongorázni, furulyázni, nem biztos, hogy tud egy archoz hasonlító arcot festeni, verseket, novellát, meséket írni, zongoradarabot alkotni és lekottázni, ja és már írtam egy könyvet is (Hedjesser deutsche Volkslieder)... Tuti, hogy nem véletlenül került elő az az emlékes doboz... 

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Bölcs: önbecsülés

NE HAGYD MAGAD KIHASZNÁLNI, TANULD MEG, HOGY ÉRTÉKES VAGY!

Az egészséges énkép, az önbecsülés, önértékelés és az önszeretet elengedhetetlen alapjai a sikernek, a boldog párkapcsolatnak és a nyugodt, harmonikus életnek.

Gyerekkorodban sokat álltál a sarokban? Mindenkinek a házi dolgozatát Te írtad meg? Lemondasz a lehetőségeidről mások javára? Azt az életet éled amit szeretnél, vagy mások mondták meg hogy mi a jó Neked? 

kép: Pinterest

Mi az alacsony önbecsülés, önértékelés 16 biztos jele?

nem szeretjük magunkat
nem szeretünk másokat
követelőzőek vagyunk
elégedetlenek vagyunk
visszautasítóak vagyunk
vádaskodunk – másokat okolunk a személyes problémáinkért
visszahúzódó magatartás
függőségekbe menekülés
tökéletességre törekvés
megítélés, ítélet
bűntudat
elnyomott érzelmek
másokkal való összehasonlítás
versengés
hazudozás
megbocsájtásra való képtelenség.

Önbecsülésünk problémáit okozhatják:

-óvodai traumák
-iskolai kudarcok(testnevelés óra, dolgozatok, felelés)
-szülők döntöttek helyettünk ( iskola, szakkör stb)
-párkapcsolati kudarcok stb.

Ha a helytelen önbecsülés, önértékelés nincs kezelve, akkor a probléma, a negatív énkép egy jobban mélyül, ahelyett, hogy javulna az idő előre haladtával. Ezen csak tudatosan lehet segíteni, ha feltárjuk az önszeretet hiányának okait, kiinduló pontjait.
Miért olyan fontos az erős önbizalom? Mert ha magabiztosabbá válsz, akkor sikeresebb leszel az életed minden területén!

Szeresd magad! Becsüld, értékeld magad! Légy magabiztos! Légy BOLDOG!

  forrás

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha

NEM VAGYOK RONDA!

"Pár nappal ezelőtt megnéztem egy előadást.

Egy amerikai nő beszélt arról, hogy milyen érdekes, miszerint a kisgyerekek, mikor felismerik magukat a tükörben, kacagni kezdenek és puszit adnak maguknak.
Akinek van lánya, az pontosan tudja, hogy 2-3 éves korában szinte minden kicsi kipakolja a fiókokat és felveszi a nadrágjára az anyja pulóverét és körbetekeri magát sállal és a fejére húzza a bugyit és büszkén, diadalittasan áll a lakás közepén a poronty, azzal a tekintettel a szemében, hogy idenézz, istennő vagyok!
És mi persze gurgulázunk a nevetéstől, ahogy ott parádézik a pelenkás, olyan cuccokban, hogy csak na, és őt ezt nem érdekli, mert imádja magát és ő most a külvilágtól függetlenül azt érzi, hogy pritivumen!

Aztán telnek az évek, és már egyre kevésbé szeretünk a tükörbe nézni.

Mert meghíztunk, lóg a mellünk és a hasunk, jönnek a tigris csíkok, a sonkányi comb, a fejőnő kar, a toka és a ráncok.
És ez az önutálat egész korán elkezdődik, már tinédzser korban, a pattanások és a szőrösödés idején, mert mindig van a suliban, akinek porcelán a bőre és baba az arca és vékony, és ha 61 kiló vagyok az már ótvar, gusztustalan, satöbbi.

Tini koromban úgy képzeltem, hogy nálam dagadtabb, ocsmányabb, rusnyább lényt még nem hordott a föld a hátán.

Aztán pár nappal ezelőtt visszanéztem a régi fotókat és azt láttam, hogy baromi jó csaj voltam! Ötvenvalahány kiló, dús ajkak, darázs derék, hosszú haj, egy csomó fotón szép sminkben és miniszoknyában.

Miért gyűlöltem magam ennyire nagyon és miért keserítettem meg az életemet?
Mikor törik el végérvényesen az ember és mikor kezdi el úgy látni magát, mint egy csúnya, kövér lényt?

Nyilván tele van a média, a reklámok, a net és a magazinok agyonretusált, tökéletes nőkkel, amik halálra frusztrálnak minket. Sohasem lesz olyan testünk, mint Beyoncénak vagy Jennifer Lopeznek, nem fogunk videoklipekben és férfi magazinokban pózolni, de ez nem is a valóság! 
A boldogság és a kilók közt nagyon ritkán van összefüggés és hidd el nekem, ha a topmodelleket megcsalják, akkor valóban nem az a trükk, hogy csak a szép nők élhetnek boldogan.

Tudod, az a vicc, hogy mikor 92 kiló voltam, és valóban úgy néztem ki, mint egy tengeri tehén, akkor több udvarlóm volt, mint most, vagy mikor 55 kilót nyomtam! Hogy van ez?!
Persze, én is állandóan fogyózom, behúzott hassal nézegetem magam a tükörben, szeretnék ledobni egy tízest, de tulajdonképpen minek is? Ha most idejönne egy jótündér és azt mondaná, hogy oké, 58 kiló vagy holnaptól, akkor mi változna?
Pontosan ugyanolyan torz énképem lenne belül, mint most! Ugyanúgy azt gondolnám, hogy egy malac vagyok, aki senkinek sem kell, ugyanis ez az egész itt dől el a fejemben!

Nem azt mondom, hogy legyen mindenki 200 kiló és tűzze a hajójára az „aki engem szeret, az úgyis elfogad ilyennek” zászlót, de óriási tévedés van a fejünkben!

NEM VAGYUNK CSÚNYÁK!

Látom a környezetemben a tini lányokat, akik álomszépek, és zokognak a tükör előtt, hogy mekkora a seggük és milyen undorítóak, miközben valóban meseszépek!
Látom a barátnőimet, ahogy koplalnak, összevásárolnak mindent szart, csak hogy megszabaduljanak pár kilótól és eszükbe sem jut, hogy mennyi pasijuk volt ducin, pusztán a kisugárzásuk miatt!
Igen, én is lusta vagyok. Cseszek elmenni futni, nem bírok minden nap egészséges kaját enni, lusta vagyok és önsajnáló, de miért ne szerethetném magam olyannak, amilyen épp vagyok? Egy fiatal, helyes, egészséges lánynak?

Mikor volt az először, hogy már adtam puszit a tükörképemnek, hanem összevesztem vele? Mikor engedtem el a kezemet és mikor kezdtem el harcot vívni saját magam ellen? És miért? 
Soha nem mondták a férfiak, hogy ronda vagyok, ahogy neked sem. 
Soha nem hagytak el azért, mert túl sovány vagy túl kövér lettem volna. 
Soha nem volt még a statisztikák szerint ennyi elhízott ember Magyarországon, mint most, és ezzel együtt az öngyűlölet, a boldogtalanság és az elégedetlenség szintje is drámaian megugrott.

Nem véletlenül mennek szét az emberi kapcsolatok ilyen gyorsan, hiszen nem vagyunk rendben magunkkal, mindenki fél, szorong és frusztrált, a nők túlnyomó többsége nem szereti a testét, nem elégedett magával, nincs önbizalma, önértékelése, azzal kel és fekszik, hogy kövér, hogy már nem megy rá a tavalyi nadrág és zokog, és összeveszik saját magával.

Én most pár napja azzal szórakozom, hogy felkapcsolom itthon az összes villanyt, levetkőzöm meztelenre, odaállok a tükör elé, megnézem magam jó alaposan és azt mondom:

„Szia! Nagyon szépek a szemeid, helyes az arcod, formásak a melleid, kerek a feneked és vonzó lány vagy összességében. Okos, kedves, humoros és csodálatos teremtés, aki szereti magát és akit sokan szeretnek. Tudom, hogy ez a test formálható, tudom, hogy lehetek kövérebb és soványabb is, de én, most, ebben a pillanatban egy ilyen lány vagyok, és ezt a lányt kell elfogadnom és szeretnem, mert ha nem teszem, más is azt fogja látni, hogy kishitű vagyok és szorongó.
Nem élek haragban magammal, nem az tölti ki a napjaimat, hogy a kalóriákat számolom és lelkifurdalásom van egy adag tésztától, hanem az, hogy nevetek és boldog vagyok, mert ÉN itt vagyok, és amikor másmilyen alakom volt, akkor is szerettek.
Köszönöm, hogy egészséges vagyok, hogy rá tudok mosolyogni magamra és hogy ez a csoda ez én vagyok.”

Aztán közelebb lépek a tükörhöz és adok magamnak egy puszit.

Mert ahhoz, hogy más adjon, először magamnak kell, szívből, gyermeki őszinteséggel és rengeteg sok szeretettel.

Tudom, pontosan tudom, hogy Te sem vagy jóban magaddal. Túl kevés a hajad, túl görbék az ujjaid, túl széles a csípőd és ezernyi bajod van, ezernyi dolgot NEM szeretsz magadon, és ha írnod kéne egy listát, mit kedvelsz magadban és mit nem, akkor lássuk be, elég torz lenne a mérleg.

De arra kérlek, amire magamat is:

Ne legyél haragban önmagaddal. Ne büntesd magadat azért, mert nem vagy istennő, hiszen ott, legbelül, mindenki az, igazi királylány, aki ugyanolyan erővel tud ragyogni, mint szorongani.
Arra kérlek, hogy ezentúl minden nap menj oda a tükörhöz és tölts el pár percet magaddal meztelenül úgy, hogy elmondod a pozitív külső és belső jellemzőket magadról és a végén adsz egy puszit a tükörképednek.

Mert hidd el nekem, NEM VAGY RONDA!!! Nincs ronda ember, csak megkeseredett, és csak a keserűség tud rondává tenni és az öngyűlölet.

Öleld meg magad és mosolyogj!

Köszönöm, hogy ezt elolvastad.

Viki."

(forrás)

Megtalálsz a Facebookon is: Boszorkánykonyha