Sokszor gondolok arra, hogy az endometriózist talán nem "büntetésként", hanem "feladatként" kaptam, "lehetőségként", hogy változtassak valamin, amin fontos lenne, ami talán az "életutam" része.
Igyekszem nem az "endometriózisom van" bűvkörében élni, megtenni, amit tudok és elfogadni, ami van, ennél többet nem gondolni rá. De ez nem olyan egyszerű.
52 napja vagyok cukor-, glutén-, tej-, koffein-, alkoholmentes étrenden és 40 napja szedem a Tubanis hormontablettát (amivel megpróbáljuk leállítani a ciklusomat, mert ciklus nélkül az endo nem okoz tünetet, nem tűnik el, hanem "alszik").
Olyan 3 hét után éreztem, hogy jó lesz ez. Nőtt az energiaszintem (10-ről 30-35%-ra), volt heti 2-3 nagy fájdalom nélküli órám, nem kellett reggel felkelés és felöltözés után visszadőlnöm az ágyba a fáradtságtól.
Ma van a 16. napja, hogy menstruálok. Más ez, mint előtte: nagyon kevés, szinte semmi normál vér, hanem darabos, barna, néha "pecsételős", amolyan "barnázás". Az intenzitása hullámzó, az erősödésével a görcsök borzalmasabbak, a gyengülésével valamivel elviselhetőbbek.
A tegnapi éjszakát végiggörcsöltem. Erőm nem volt felkelni gyógyszerért, pedig a 10/9 és feles már egy meglehetősen elviselhetetlen fájdalom, nekem elhiheted.
A reggelt koktéllal (görcsoldó+fájdalomcsillapító) kezdtem. És felhúzott lábú, félig ülő helyzetű, csukott szemű fekvéssel és szenvedéssel, amíg hatott a gyógyszer (3/4 óra!).
Közben próbáltam arra koncentrálni, hogy ne szakadjon ki, ne robbanjon fel az egész alhasam a petefészkeimmel és a beleimmel együtt. Arra is gondoltam, hogy "minden rendben van" (de nincs), "hamarosan jobb lesz" (de tudom, hogy HA hat a gyógyszer, akkor is szörnyen lassan), és hogy szerezni kéne morfiumot, mert isten bizony mondom, nem tudom, meddig bírom még ezeket a göcsöket és a napi szintű nagy fájdalmakat elviselni...
Nekem szerencsém van a szerencsétlenségben: a családom, a körülöttem lévők támogatóak és aggódóak. Olvasom endos csoportban, hogy bizony többüknél az megy otthon, hogy csak hisztiznek, hogy tök normális (ilyen szinten is) görcsölni mensikor, hogy csak alacsony a fájdalomküszöbük (...), szóval minden ilyen nő kapja össze magát és fejezze be a rinyálást. Senkinek nem kívánok rosszat. Senkinek nem kívánok betegséget. Csak átadnám "kipróbálásra" egy görcsömet. Nem is a legrosszabbat, nem a hányós-eszméletvesztőset, csak egy 10/9-eset. Vagy egy teljes napomat, olyan átlagos 10/6-ossal, a sokszor nullához konvergáló energiaszintemmel. Tényleg csak kipróbálásra. Hogy aztán lehessen érezni a különbséget rinya és endos (nem-)létezés között. Könnyítésként a hormongyógyszer áldásos depressziós tüneteit kivonom a csomagból. :)
Pár napja elkezdtem szedni egy komplex vitamin-kúrát. Egy hónapot csinálok belőle. (Ezt ajándékba kaptam.) És találtam (szintén sorstársaim beszámolóiban) egy gyógygombát, annak is fogok adni egy hónapot (azaz egy adag kúrát). (Majd valahogy megspórolom az árát.) Aztán le is telik a 3 hónap az előző vizsgálattól számítva, mehetek kontrollra, a továbbiak megbeszélésére.
Kedves Timi,
VálaszTörlésigen, ez nagyon nagy probléma amiről írsz, hogy aki még nem érzett ilyen erős fájdalmat, annak fogalma sincs erről a szenvedésről. Én is azt hittem anno, hogy a mensi másoknak is így fáj, csak én vagyok az alacsony fájdalomküszöbű/"kényes" :-(. Szüléskor szembesültem csak vele, csodálkozva, hogy jé, nekem a "sima" mensikor is kb. ilyen görcseim voltak (+ az egyéb fizikális tünetek-leizzadás, hányinger), szóval ismerős volt a fájdalom mértéke. Aztán a szülés utáni "normalizálódott" mensik fájdalmai tényleg össze sem hasonlíthatók ezzel, szóval akinek "csak" a normális mértékű fájdalom van szerencséjére, az tényleg nem érti a fetrengést/ágyból felkelni nem tudást. És szörnyű, hogy emiatt kételkednek a másik ember szenvedésében, tagadják azt, ez nagyon megalázó tud lenni :-(. Örülök, hogy támogató a környezeted, és elindultál a gyógyulás útján! Testvéredéknek is mielőbbi teljes gyógyulást kívánok!
Üdv,
Nóra
Én csaknem 40 éve vagyok krónikus beteg, ebből körülbelül 10 éve súlyosan krónikus. A rendszerbe nem volt belekódolva hogy az állapotomnak megfelelő adekvát kezelést kapjak. Sokat kellett talpalni, és panaszkodni különböző orvosoknak, bevetve a magánrendeléseket és személyes ismeretségeket is. A betegség egyben egy tanítás is: megtanulja az ember értékelni azt a jót ami maradt. Ezen kívül szerintem a krónikus betegek megmaradt képességeiket sokkal hatékonyabban használják, mint azok, akik makkegészségesek, és lubickolnak a langyosban.
VálaszTörlés