2016. december 11., vasárnap

Vasárnap, Mo./3.

Sok-sok éve így csinálom: novemberben megveszem a következő évi naptárat, januárig, ahogy időm engedi, átmásolom a régiből az újba a szülinapokat, névnapokat, az első lapra pedig felírom, mikor voltam kontrollon, mikor volt az autó műszakin, olajcserén (...). Így látom, hogy a következő évben milyen fontos dolgok lesznek és ez alapján a nagyobb kiadásokat is előre tudom kalkulálni. 

Régebben rengeteg dolgot lejegyeztem a naptárban minden naphoz és külön vezettem egy étkezési és edzés naplót. Aztán már a kaják is és a mozgás is ment a naptárba, ma pedig csak a megtett kilométerek vannak egy-egy napnál és fel szoktam jegyezni, ha utaztam valahova. Amúgy pedig itt van a blog naplónak.

Ma is átírtam néhány dolgot a 2017-es naptárba, közben ugye lapozgattam az ideit és összeszámoltam: idén eddig 19400 km-t utaztam 😊 Ez a szám pedig még nőni fog, főleg, ha nem napolják el a jövő szerdai tárgyalást. Találtam egy képet, ide illik, hát beszúrom:


😃

Ez az első futás összefoglalós bejegyzésből való...


És azóta -jesszus, leírni is döbbenet- 9, azaz kilenc km van csak hátra!!! 🏃🏃🏃😎

Irtó mozgalmas volt a 2016, és még nincs is vége!


Mai adventi pozitívum: Veled a hétköznapi dolgok is izgalmasak.


Ma anyuéknál voltam. Nagyon finomakat főzött, mint mindig. A fasírtot beleejtettem a krumpliba, amikor kivettem a tálból, úgyhogy nem éppen gusztusos a kép, no de van ez így.



R: 2 vajas-paprikás kenyér, kávé
E: húsleves, krumplipüré, nyers céklasaláta, fasírt

És a december innen kezdve "megengedő" hónap lesz. Azaz, ha megkívánok valamit, amit nem szoktam enni, meg fogom enni, belekalkulálva a következményeket (pl. hasfájás). De mindezt okosan: bizonyos határokat szabva. Szerény véleményem szerint nem attól lehet elhízni, amit karácsonykor, avagy karácsony és szilveszter közt megeszünk, hanem amit szilvesztertől karácsonyig. Én 23-tól amúgy is dolgozom január 6-ig, ott megint csak nem lesz nagy karácsony(ozás), hát most előtte csipegetek itthon. Pl. a mikulásra kapott Snickers is sorra fog kerülni biztosan, mert imádom és ezer éve nem ettem. De csak a fogorvos után: ma ráharaptam valamire és azóta a jobb oldali felső fogsorom sajog és nem tudok enni azon az oldalon. Fent van a listámon a fogorvos, de csak kontrollt terveztem...

Na jó, elég a szómenésből, előkészülök holnapra, aztán alvás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése