2014. november 20., csütörtök

Csütörtök (Ausztria 14/11.)


Tegnap bevettem fél altatót. Annyit sikerült vele elérnem, hogy 3-4 óra múlva elaludtam... Szóval nem nagyon használ, pedig a nagymamám beveszi és rá negyed órára már durmol... Mindegy, a zombi időszak egyelőre folytatódni látszik. 

Nagyon korán ébredtem, de legalább láthattam a napfelkeltét.

R: sonkás-sajtos rántotta.


A délelőtt gyorsan eltelt az itteni napi rutinnal meg a főzéssel: kétféle, nekem két napra.

E: kurkuma szószos csirkemell, saláta, majd fent kolbász.


Aztán kerek két órán keresztül azzal foglalatoskodtam, hogy próbáltam elaludni. Persze nem ment. Pedig egész nap úgy éreztem: ebéd után bedőlök az ágyba, és mivel vagyok annyira fáradt, beájulok. Nem jött össze.

A pihenő után kertészkedtünk E-tel. Itt a kerti hulladékot és a faleveleket tilos elégetni, így talicskára és zsákba tettük és elvittük a kijelölt gyűjtőhelyre, két utcányira van.

A hegyek már két napja havasak.



Majd hazajöttünk, gyógyszerezés, újabb indulás: bevásárlás. Közben lekaptam a naplementét.


Ma majdnem két órát sikerült a friss levegőn lennem, ami nagyon jólesett, bár igazán friss volt, 4 fok.

V: zöldségpüré, saláta tökmagolajjal, 2 tojásból rántotta.


(Ha valaki meg tudná nekem mondani, mitől függ, hogy a blog szerkesztő programja mi alapján dönti el, hogy elforgatja-e a feltöltendő képeket, megköszönném...)

No mentem plafont bámulni...

Szép estét, jó éjt mindenkinek!

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése