Lélekedzés

Harminchét éve tart a fejlődés.

Jó gyerek voltam, és kielégítő volt, hogy megfelelek a szüleim és a kortársaim normáinak.

Ezt a kamaszkoromban rendesen megszenvedtem: fekete bárány lettem. Hatalmas harc volt önmagammal, a világgal. Páncélt növesztettem a szívem köré, miközben semmi másra nem vágytam jobban, mint hogy jó legyek.

Felnőttként éltem a bárki szürke, hétköznapi életét, és jó voltam: megfelelni igyekeztem minden szinten. Miközben belül éreztem: nincs egyensúly, ez nem én vagyok.

Harminchét éve vagyok elégedetlen magammal. Ez a legrosszabb, amit tehetek. Amióta januárban komolyan eldöntöttem, hogy elég, legkésőbb 2013 decemberére legalább a fizimiskám legyen számomra szeretnivaló, tudom: el kell fogadnom magam a mostani állapotomban, és keményen dolgozni az eredményért. Ezzel nincs is gond. Edzek 100 %-osan és lassan megtanulok helyesen táplálkozni. És a lelkem?

Ha azt hiszi bárki, hogy kiegyensúlyozott vagyok, akkor azt mondom: inkább ügyes vagyok, mert kifelé nem mutatom a dolgaimat. Nem is szeretem. Egyrészt mert csak rám tartozik, másrészt mert a nyavajgásnak, panaszkodásnak semmi értelmét nem látom, és mert bármi történjék is, azt nekem kell megoldanom.

Pedig legbelül érzem, tudom, hogy megfordítottan szeretnék véghezvinni egy folyamatot: először a külsőt rendbehozni, utána a belsőt. Jó, ha ez megy együtt, de első helyen a léleknek kellene állnia. Valahogy az az érzésem, azt látom, tapasztalom, hogy akinek a lelke rendben van, annak minden sokkal könnyebb, egyszerűbb. Mert eleve nem úgy ébred fel, hogy milyen szerencsétlen, és nem azon jár az agya, hogy már megint milyen rossz dolog fog történni. Mert nem másnak akar megfelelni. Harmóniában van önmagával, így az egész univerzum támaogatja minden lépését.

Idén vagy 20-szor elolvastam az Eat Pray Love-ot (Ízek, imák, szerelmek). Komolyan mondom: olyan vagyok, mint Liz. A sztori elején. Ő is megvívta a maga kemény harcait, nekem is ezt kell tennem. Fogalmam nincs, melyik lenne a jó irány. Azt hiszem, ha az egyik úton elindulok, előbb-utóbb kiderül majd, helyes-e, járható-e. És akkor még mindig irányt válthatok. De egy biztos: ha egy lépést sem teszek, 20 év múlva is ugyanebben az állapotban (Csernus után szabadon:) meleg sz&rban fogok ücsörögni...

(Ezek a gondolatok jártak a fejemben, amikor hazajöttem ma. És erre egy nagyon kedves ismerősöm a netről egyszer csak megjelent egy most induló bloggal: http://www.facebook.com/pages/​Terminatrix/340628109357361, Terminatrix a neve, és éppen ilyesmi témákkal (is) fog foglalkozni. Méghogy nem történik minden okkal???)