Imádok a természetben lenni. Napi szinten hálát adok azért, mert habár panelban lakom, lakótelepen, és városban, Mohács fantasztikusan zöld, ezer fa, rengeteg park, virágos területek, még a panelrengetegben is elvesznek az épületek a szebbnél szebb és magasabbnál magasabb fák között. Sokszor felejtem magam a teraszon, könyöklök és csak nézelődöm, figyelem a madarakat, hallgatom az éneküket, megkeresem, hol kopácsol a harkály. Figyelem, ahogy a fészkükhöz szállítják az építőanyagokat, és csodálom őket. Csodálom, hogy ők még a természet részei. Minden egyes megnyilvánulásukkal harmóniában vannak a létezéssel. Annyit esznek, amennyit kell, a fészeképítéssel sem szennyezik a környezetet, teszik a dolgukat, és a sokféle madárfaj békésen megfér egymás mellett. Az arborétumom zöld,
a csodás fűzfa sok minden túlélt már, de ott áll, és idén akkorát nőtt, hogy egy ága már a teraszomra is beér.
Ez csak pár, idei, májusi természetkép:
Nagyon szeretek kint lenni, érezni a napot, az esőt, a szelet. Érezni a fák illatát, a földét eső után. A napfényt, ahogy átmelegítenek a sugarak. Figyelni a mókusokat (...).
Szeretek túrázni, imádom az erdőt, a hegyeket.
Csak néhány:
Óbánya (ez az egyik kedvenc erdőm)
...
Mindenkinek mondom, aki meghallgat, hogy nagyon rossz az út, amin járunk. Mindenkinek mondanám, de senkit nem érdekel. Én érzem magamon. A bezártságot az épületbe, a friss levegő és a napfény hiányát, a neon világítás nem csak a szememet bántja. Körülnézek itthon: beton épület, első emelet, semmi kapcsolatom a földdel; műanyag benti papucs, műanyag ruhák; vegyszerkezelt bútorok, szintetikus anyagok; tisztítószerek, kemikáliák. Már csak három növényke van a lakásban, ők is nehezen bírják. Mesterséges világítás. Mert a napom sokszor napfelkelte előtt kezdődik és rendszerint jóval naplemente után ér véget. Ha nem használom, kihúzom a wifimet, no de attól még (pillanat, megszámolom) 11 (!!!) éjjel-nappal működő wifi szennyezi a légteret... És mobiltelefonom van. Van mikro, igaz, ritkán használom. Száz konnektor, hosszabbító. Nincs is semmi természetes anyag. De ha megnézem a munkahelyemet: mindenki hülyének néz, amikor néha hangosan is kifakadok az állandóan bekapcsolt wifi miatt. Márpedig keményen kiépítették. Pedig gyerekek (is) töltik ott napjaik nem kis részét. Neon világítás. Túl meleg a termekben. És nagyrészt bent vagyunk. Nekem felüdülés, amikor kint van a tesi vagy kiviszem őket más órán, sokszor úgy érzem, megfulladok a tanteremben. Ráadásul minden elektronikusan megy, a napló, az e-mailek, a tanfolyamok nagy része, köteleznek az ülésre, a net használatra, és sorolhatnám. A digi táblát még nem is említettem. Maga az épület a sok mesterségessel leszívja az energiámat, sokszor annyira fáradt vagyok a munka végén, hogy alig tudok kivánszorogni az autóig.
(Az oktatási rendszerbe bele sem kezdek. Nagyon sematizálva az "újításokat": mintha egy trabantba beszerelnénk az ülésfűtést, és emiatt kitennénk az elejére a csibelábat...)
Minden korántsem panasz. Szinte mindenkinek magától értetődnek a technika vívmányai, amik persze, hogy lehetnek hasznosak is, de a mindent elsöprő fogyasztói társadalom és a média hatalmával eléri a célt: az emberek nem gondolkodnak, fel sem fogják, mit művelnek-művelünk magukkal, lényeg, hogy vásároljanak, legyenek betegek, hiszen abból van a haszon, a multik és a gyógyszeripar röhög a markába.
Ez a társadalom, amiben élünk, egy roppant kényelmes dolog. Készen vehetünk ételt, (itt még) van mit inni, az otthonaink (még) biztonságosak, pénzért (szinte) mindent meg lehet venni, az interneten (szinte) bármit azonnal megtalálunk, megrendelhetünk... A kisujjunkat sem (ha pl csak a jobb mutatóujjal gépel valaki) kell megmozdítanunk. Ennek a kényelemnek viszont sokszor hatalmas ára van.
Ha létezne egészséges táplálkozás (de szennyezett a talaj, a víz, a levegő) és száz százalékban betartanám, ha figyelnék a
cirkadián ritmusomra, ha sokat lennék a természetben, emellé megfelelő mennyiségű és minőségű mozgás lenne a mindennapjaimban, akkor is nagy esélyem van megbetegedni éppen a civilizáció nagy vívmányai miatt. Például wifi. Vagy a tápanyagot nem vagy alig tartalmazó "élelmiszeretk". De szinte egyedül vagyok ezzel (is) a környezetemben, hiszen mindenki örül rajtam kívül pl. a wifinek a buszon, az iskolában, a parkokban, a free-wifiknek a városok szinte bármely pontján. Szóval tehetek-tehetünk magunkért szinte bármit, rengeteg dolog van, ami rajtunk kívül álló, amin nem változtathatunk.
A legtöbben nem hallják meg, amikor ilyenekről beszélek. Vagy nem akarják meghallani. Nem értik. Hülyének néznek, összeesküvés-elmélet-gyártónak, okoskodónak. Vannak időszakok, amikor sokáig tudatosan nem is hozok fel ilyesmi témákat. Hiszen falra hányt borsó. Aztán megint előtör belőlem. Kicsit kuszán, de egy részét kiírtam magamból, ennek a bejegyzésnek csupán ennyi volt a célja. Be is fejezem egy volt kedves kollegám, Piri néni egyik kedvenc filmes idézetével: "
Gondolkodjunk, Béláim, gondolkodjunk!".
