Reggel volt. Éppen kezdett felszállni a köd, de csak lassan, komótosan. Nem sietett sehová. Az első napsugarak óvatosan, merengve kúsztak át a reggeli levegőn.
Csend volt, nyugalom. Csak a leveleken lecsapódott páracseppek pottyantak néha az avarra, csak a lehulló levelek halk zörgése törte meg néha-néha a fül nyugalmát.
Minden ott volt, ahol éppen lennie kellett.
Minden nyugodtan, békésen állt, hullott, indult, várakozott.
Az utolsó nap az Őrségben, az utolsó pár óra. A csomagok készek, hamarosan indulás.
A három cica is eljött búcsúzni. Rozsdás gyors volt, Folti maradt még kicsit...
... és Csíkost is fotózhattam és felvehettem még utoljára egy dorombolós simogatásra.
Eltelt egy hét. Hihetetlenül gyorsan elszáguldott ez a kis kiruccanás. Könnyű volt ott lenni a "mézeskalács-házban", jó volt a csend, a nyugalom, az ücsörgés a gangon, a cicázás, a séták, a kis kirándulások...
Hazafelé még Nagyrákos.
Aztán Zala megye után Vas, Somogy, Tolna, Baranya.
Sokszor voltam már nyaralni, de ilyen nehezen még egyik helyről sem jöttem el. Fura most a panelban, emeleten, furcsa volt már hazafelé a forgalom, a sok ember... Jó volt az Őrségben, nagyon jó. Az a csend... Az a béke... Az a nyugalom... Az a rengeteg természeti szépség... A jó levegő... Az ott egy mese-világ. Mindenkit megértek, aki elhagyja a várost és oda költözik. És azokat is, akik jártak már ott és húz vissza a szívük. Az enyém is. Már most. Pedig csak pár órája vagyok távol...
Írok majd még erről a hétről. Gasztronómiáról, programokról (...) is. Itt még annyit szeretnék megjegyezni, hogy nagyon-nagyon köszönök M-nak, A-nak és V-nak MINDENT, nélkülük az őrségi nyaralás nem jöhetett volna létre.
