Oké, akkor szép sorban:
Délelőtt 11-kor jött értem a busz. Az úton majdnem végig aludtam, amikor nem, akkor ettem a kis dolgaimat, a négy mini szenyót, a kis zabkását és az almát. Irtó éhes voltam egész úton, de szerintem csak az unalomtól. Mármint az útvonal megszokottságának unalmától. A kolleganőim ugyanis tüneményesek, aranyosak, segytőkészek, tök jókat lehet beszélgetni velük. És egyikük lánya férjhez ment, így megünnepeltük egy kis házi pálinkával. Azt mondtam a csajoknak: minden országban iszom egy kupicával. Wiener Neustadt és Bábolna lett a két kupica elpárologtatásának a helyszíne.
Iszonyat fáradtan értem haza, nagyon szuper volt, hogy az én kis Koalám várt már. (Sok dolgot mesélt, nem is a legjobbakat, nehéz hetünk lesz, de megoldjuk.) :-)
Jött volna a szokásos program: kipakolás, bevásárlás... Ám ugye énnékem a véremben leledzett alkohol. Upsz, Mohács mindig tele van rendőrökkel, nem kockáztatok. A kis Koala volt olyan tünemény, hogy elfurikázott, így be tudtam vásárolni. Kis sztori már itt is volt: az én autómmal mentünk. Beülünk, indítás, világítás... Hoppá, a bal oldalon csak a helyzetjelző világít. Így holnap kezdhetek Zotyánál (ő a családi autószerelő), remélem, kicseréli nekem az izzót.
Aztán ő hazament, én pedig indultam nekiállni kenyeret sütni. Gáz megnyit... O-ó, valami fura. Gázcsap elzár, újra megnyit. Ez nem lehet igaz! Szivárog a gáz a csapnál! És tényleg: amikor 2 hete elutaztam, majdnem félig volt a palack, most majdnem üres. Úgyhogy itt bibi van. Persze nem mertem meggyújtani a gyufát. Holnap megnézetem a palackot K-val, vagy átcuccolom hozzá a konyhámat és megcsinálom ott a sütés-főzést...
A testvérem fia kórházban, inzulin újra-beállításon... És itt találkoztak egy volt osztálytársammal, akinek a picurkája cukorbeteg lett... ... ...
Nagyon fura érzés, hogy itt ülök egy klassz tervvel, végre itthon, és nem tudok sütni-főzni. De hát -hogy stílusos legyek- több is veszett Mohácsnál, meg fogom oldani. Mivel este fél 10 van, nem ma. Túl vagyok 14 nap folyamatos melón, egy fárasztó utazáson, azon kívül, hogy éhes vagyok, jól vagyok, egészséges, meleg a lakás, működik a net, most komolyan: nem dőlt össze a világ. (Na, ha ezt a pár évvel ezelőtti énem hallaná, a haját tépné szálanként :-) )
Valahogy sorozatban olyan dolgok történnek, amik -azt hiszem- arra szeretnének megtanítani, hogy nem szabad ennyire merevnek lennem. Hogy nem tudom mindig mindenben a maximumot nyújtani, bármennyire szeretném is. Hogy lehet nekem akármilyen szuper tervem, akkor is közbejöhet bármi, és ilyenkor nem szabad kétségbeesnem. Hogy mindenre van más megoldás is, nem csak az, amit én elterveztem. Hogy nem árt, ha van az embernek az életben terve, de mindent mindig képtelenség tervezni, sőt megvalósítani is. Szóval tanulok.
És mivel a török császár elvette a gyémánt fél krajcáromat, a legokosabb, amit tehetek, hogy elmegyek aludni.
Jó éjt mindenkinek!
