Kegyetlenül sokat küzdöttem ezért a múlt heti második képért. Egyetlen egy dolgot tudtam mindig: utáltam magam. És hogy megnyugodjak, ettem. Azt is tudtam: változtatni kell. Csak azt nem tudtam, min, mit és hogyan. 2008-2009-ben aztán nem volt visszaút, elkezdtem a magam módján. És folyamatos figyeléssel, olvasással, tanulással, kérdezéssel, rengeteg tapasztalat után sikerült.
A fogyás csak az egyik dolog volt. Sok mindent kaptam általa is.
Rájöttem, hogy attól, hogy valaki nem túlsúlyos többé, senki nem fogja jobban szeretni.
Tapasztaltam, hogy egy normális kinézet önbizalmat növel.
Nem vagyok modell alkat, de nem félek már emberek közé menni.
Az edzésben való kitartás, saját határaink feszegetése, a kilépés a kényelmes kis konfortzónánkból az élet más területein is erőt ad.
Tapasztaltam, hogy érdemes magunkban egy hatalmas adag kitartást tárolnunk, érdemes naponta fenntartanunk a motivációnkat, mert a család, a környezet nem mindig, sőt gyakran nem támogató. Én a mai napig kapok megjegyzéseket, hogy már túl sovány vagyok, hogy beteg leszek, ha így eszek (és édes mindegy, hogy ettem, a reakció mindig ez volt), hogy belerokkanok, ha súlyokkal edzek, valami rossz fog történni, ha futok.
Nem tudom, másoknak miért jó, ha az ember kövér, ha hájas, ha embertelenül rosszul érzi magát a bőrében. Talán azért, mert nem szeretik a változást. Vagy talán azért, mert ők csak álmodoztak arról, hogy egyszer lefogynak és egészségesebben élnek. Mert hogy ez munka. Ezért bizony tenni kell.
Te csak tudd, mit akarsz és ne add fel soha!
