Őrség 2. nap

 Péntek.

Reggeli.

Kis kirándulás: Szalafő.

Ebéd Őriszentpéteren, az Ómama kávézóban. 

Pihenés. Konkrétan alvás.

Kun Béla.

Változékony időben kisütött a nap, irány napozni-sétálni.

Vacsora. Határcsárda vendéglő Bajánsenyén (tényleg a határszélen).

Itt már látszott, hogy zivatar jön.

Visszaéréskor a kis házikónknál bal és jobb oldal.

Irtó gyorsan jött ez a felhősáv, le is szakadt utána az ég.

Nem gond: mentünk szépen aludni.

Őrség 1. nap

 

Laza odaút.

Aztán "újra otthon".

Vacsora a Berekben.

😊

 Bejegyzés holnap. 

Szerda

Nekem ma sem kell altató... 

 

Kedd

Munka. Kaptam:

A gyerekek csodásan megnőtt növénykéi a szünetre hazakerülnek.

Munka utánra időpontom volt gumicserére. Az volt a terv, hogy a suliból rögtön oda megyek. Csakhogy délelőtt jutott eszembe, hogy a nyári gumik szépen ott csücsülnek a tárolóban... Úgyhogy haza, fellépcsőzés a kulcsért, gumibepakolás... Csisszre odaértem. 

Ma fogorvos is volt, az utolsó átmosás. Húsvét után kapok egy klipszet a számba, aztán majd meglátjuk, bírja-e a maradék gyökér és fog...

A mai utolsó előtti fellépcsőzésnél a harmadikra már nem voltam biztos benne, hogy felérek. Iszonyatosan fáradt vagyok. Nem akartam, mert muszáj bírni, mert még -megint- szkennelnem kell és elküldeni, meg ez is van, meg az is, de aztán feladtam: ledőltem. Nem aludtam, csak bóbicáltam, de kellett ez a mini gyorstöltés, mert még el kellett hozni az autót a szerelőtől. Újabb lépcsőzéssel.

Holnap még egy húsvétolós munkanap. Aztán csomagolás. És remélem, utána egy kis pihenés.

 

Hétfő

Nagyon sűrű volt a mai nap is. Reggel papírbolt a kolleganőmnek. Csodásak voltak a fények.

 Autózás (hát a reggeli csúcsforgalomban inkább araszolás) a suliba.

Munka.

Sietés haza. Gyors ebéd. Gyors scannelés és emailek küldése (anyu ügye, én intézem).

Sietés vissza a városba, ma volt a nemzetiségi német munkaközösségi fórum. A tanösvényt jártuk végig és a Német Nemzetiségi Házban volt a cél.

Kicsit előbb eljöttem (fél 4), mert hivatalos ügyben is intézkednem kellett. 

Onnan haza. Kis szusszanás, aztán tovább. Onnan bolt(ok). Majd haza. Vacsi.

Újabb emailek.

És purc.

Gépelés közben el tudnék aludni. De közben ránézek a naptárra: 11-e van. Fél éve ezen a napon volt a műtét előtti utolsó munkanapom. 4 nap volt vissza a műtétig. Nem féltem, hogy elkapok valamit a munkahelyen vagy máshol, szörnyen vártam a műtétet, biztos voltam benne, hogy segíteni fog, hogy sikerül. Habár akkor -annyira sok fájdalom és szenvedés után- még nem tudtam elképzelni, hogy milyen fájdalom nélkül élni, egyáltalán nem izgultam és nem féltem a műtéttől. Csak nagyon-nagyon-nagyon vártam. És most itt ülök, másféle hulla fáradtsággal, mint akkoriban, és még mindig napi szinten hálát adok a műtétért, minden nehézsége, a lábadozás minden fájdalma és kellemetlensége megérte.

De most lassan elteszem magam, még 2 munkanap van vissza, sok-sok délutáni intézkedés, és nem ártana csomagolni is elkezdeni. Az idei húsvét az Őrségben lesz. :)

Vattacukor

Telnek a mindennapok. Keményen. Sok-sok fölösleges dologgal. A civil életben és a munkahelyen is. Miért tanuljanak a gyerekek totál fölösleges dolgokat? Miért nem lehetnek gyerekek? Miért kell 45 percet ülniük napi x-szer? Miért kell azt enniük, amit fent előírtak? Miért gondolja a többség azt, hogy ez így rendben van? Miért asszisztálok még mindig ehhez? Miért nem áll másból az életünk, mint munkából, sokszor teljesíthetetlen követelményekkel? Miért kell magán orvosi szektorhoz fordulnunk, ha valami baj van, miközben fizetjük a tb-t? Miért bámulja mindenki a dobozt naphosszat? Miért hiszik azt nagyon sokan, hogy minden rendben van és rendben lesz? Miért álmodoznak rengetegen a "régi" élet visszatéréséről?

Ezer kérdést tudnék még feltenni. És aki nem tudja a fentiekre sem a választ, azt meghagyom a saját kis rózsaszín vattacukor álomfelhőjében. Erőst izibe' olvadóban van az a cukor...