Már nem találok szavakat arra, hogy kifejezzem, mennyire szuper napokat töltünk itt együtt. Azért írok párat.
Reggel a panzióban:
A többiek fent, pihegnek, öltöznek, tervezik a napot, én jártam egy kicsit a panzióban.
Hát tényleg nagyon-nagyon gyönyörű, kényelmes, barátságos, otthonos. Szabadon mozoghatunk, éjjel is, nappal is, lent maradhatnak a dolgaink, senki nem nyúl hozzá. BÁRMI kérdésünk-kérésünk van, szólunk Éva néninek és azonnal intézkedik.
Akvárium, játékok a gyerekeknek odakészítve, az udvaron homokozó, labdák, játékok...
R: 2 lenmag kenyér, rántotta 1 tojásból, kolbi, paprika
Éjfélkor vércukrot mértem, de rendben volt, reggel is, indulhatott a nap. Megjött a vendégünk, B., Milu ismerte, Pet most megismerte. Rögtön megtalálták a közös hangot. A Kistó strandra mentünk, lubickolás, vízibiciklizés, állatsimogató ebédig, aztán 2-ig.
Ebéd a Kistó Vendéglőben. A többiek rendeltek, én vittem a kajámat. A cukorbeteg Milu is bevállal néha éttermi étkezést. Két lábon járó szénhidrát táblázat, szemmértékkel leméri az ételt, és eddig mindig oké volt. Most is. Cigánypecsenyét evett, amiről megkaptam a sült szalonnát, B-tól a zöldséget, így megvolt az előételem.
3-tól fél 7-ig barlangtúra, kiépítetlen barlangban, szó szerint sárban kúszva, iszonyat szűk helyeken mászva:
Megérkeztünk pontosan 3-ra a Mecsek Házához. Előre leszerveztem a programot, csak így lehet ide eljutni. A csapatot Bálint vezette, képzett barlangász, aki már várt minket a ház előtt. Első kérdése: ki az inzulinos? Mert hogy emiatt napokig telefonáltam, hogy minden BIZTOSAN rendben legyen. Milánnak 3 óránként van valami a betegsége miatt: vagy szúrás, vagy mérés, vagy étkezés, egy 4.5 órás, nagy részben föld alatti, kemény fizikai kihívást jelentő programon kihívás volt úgy időpontot egyeztetni, hogy ugye a föld alá nem vihettünk semmit.
Kaptunk speciális ruhát. Vinnünk kellett melegítőt, zoknit, erre kaptunk gumicsizmát, overált, a fejünkre kobakot lámpával. Beöltöztünk, de ekkor még nem tudtuk, mi vár ránk pontosan :)
Mindenkit beöltöztettek a szakemberek, aztán nagyon határozott és pontos megnyugtatást kaptunk arról, hogy mindenki meg fogja tudni csinálni, segítenek mindenkinek, és most egy csapat vagyunk. Folyamatos kommunikáció, tudni kell az előttünk és mögöttünk barlangászóról, pontos haladási sorrend készült.
A program egy 5 km-es erdei gyalogtúrával indult, hegymenetben. A barlanghoz ugyanis el kellett jutni. Elöl ment Bálint, hátul Dani biztosított minket a túrán is, ő is barlangász. Meleg volt, plusz ugye be is voltunk öltözve, ehhez még a gyaloglás, hegynek fel, ömlött rólunk az izzadság és el is fáradtunk rendesen. De aztán megpillantottuk a barlang bejáratát: egy kis üreget egy völgy oldalában, hát ott én már nagyon izgultam, mert hogy olyan szűk kis rés volt, hogy hajaj!
A következő három kép nem saját, az internetről van. De itt voltunk, mi is ezt csináltuk.
36 méter mészre mentünk le, csúszva, pontos utasításokat követve, sárban, 10 fokban. Három teremben jártunk, mindenhol mesélt nekünk Bálint a földtörténeti korokról, a kőzetek és rétegek keletkezéséről, mindenhol lehetett kérdezni, szívesen válaszolt.
A kifelé út eleje már jól ment mindenkinek, megszoktuk a körülményeket, simán másztunk át az egyik létráról a másikra. Viszont az utolsó 30 méter kemény erőpróba volt. Sorra szorultunk be egy bizonyos helyen, de Bálint mindenkiért egyesével visszajött és elmondta, hova, hogyan tegyük a lábunkat, hol tudjuk tolni magunkat. Ez emelkedő volt a legszűkebb helyen, és bizony jól jött a fejünkön a kobak (így hívják ezt a fejfedőt), mert komoly sérüléseket szerezhettünk volna.
Elmondhatatlanul nagy élmény volt, még most is nehéz elhinnem, hogy ott voltunk, hogy megcsináltuk. Márpedig ott voltunk, barlangásztunk, küzdöttünk és sikerrel jártunk.
Totál agyagos-sárosan, fáradtan, de büszke mosollyal az arcunkon gyülekeztünk a barlang bejáratánál. Milánnak 10 percet csúszott a mérés és inzulin beadás. A pár korty vizünket nem ittuk meg, hanem megmostuk a kezét, hogy mérhessen, szúrhasson. Az inzus dolgait Dani hozta le a barlangba egy barlangász táskában. Így a biztonság kedvéért minden, az ellátásához szükséges dolog ott volt, még a vacsoráját is vittük, minden eshetőségre. A házhoz visszajutni csak az 5 km újabb megtételével tudtunk. A gyerekek hősiesen meneteltek. A Mecsek Háza melletti forrásban a megmutatott technika szerint ki- és elmostuk a felszerelésünket. Itt Milán szólt, hogy nincs jól. Várható volt a hipoglikémia. Mindent ott hagyva visszavittem a házhoz (közel volt nagyon), mértünk, tényleg hipo. Hipos csomag elő, megette. Ittunk, kicsit pihentünk, megnéztük, kin hány kék folt lett, beszélgettünk, aztán visszasétáltunk a szállásra.
V:
Tusolás, némi kajci, aztán még elmentünk "kocsmázni": beültünk egy tóparti büfé teraszára, megnéztük a mai fényképeket, beszélgettünk, sztorizgattunk, nagyokat nevettünk. Éjjel 11 volt már, amikor ágyba kerültünk.
Mivel Milánnak megint volt egy hipója este, felkeltem mérni éjfélkor, akkor is hipózott. Elláttam, de ilyenkor hajnalban, 3-kor is mérni kell. Úgyhogy újra keltem, de akkor már rendben volt a vércukra.
Indulhat a 3. napunk :)
