Tegnap már tudtam, hogy ma utazom. Egy ember kivételével senkinek nem szóltam róla. Egy: kell nekem is egy kis izgalom. Kettő: a család és a blogolvasók szinte minden lépésemet követték eddig, most szeretnék néha napján egy kis "játékot", egy kis "eltűnést", egy kis titokzatosságot.
Kis szervezést igényelt csak a dolog, de Mr. X. segítségével gyerekjáték volt az egész.
Mivel tudtam, hogy ma utazom, már este elkészítettem a túlélő csomagot. Ugyanis csak a helyszín volt adott. Csak a hajnali mikor, kivel, honnan volt konkrét, ami a terv szerint lazán meg is valósult.
Eljutottam hát a "köztes állomásra", eddig volt meg a terv, innen pedig egy újabb szakasz következett, amolyan önbizalom-fejlesztő, tájékozódási és határozottsági próba: ismeretlen helyen, ismeretlen közegben vad idegen emberekkel kellett kapcsolatot teremtenem, beszélnem ahhoz, hogy folytatódhasson a kaland. Azon kívül, hogy sajnos ismét megtapasztalhattam a hivatalos helyen, lábak az asztalon-rágót csámcsogok-rohadtul unom, hogy itt kell lennem-unott tőszavas útbaigazítást, a továbbiakban csupa segítőkész, kedves, informatív emberrel találkoztam. Megtudtam, hogy lesz még egy köztes állomás és csak azon keresztül jutok majd el a célhoz. Mielőtt izgulni kezdtem volna, kinyitottam a fejemben a térképet: eddig minden jól ment, elértem B-t. Tudom, hogyan jutok el a második fontos pontra. Ott pedig majd újra keresés-kutatás-érdeklődés, és meglesz a végcél.
Járt az agyam, hogy tényleg olyan jó ötlet-e ez az egész, maradhattam volna az albérletben is éppen. De épp tegnap írtam, hogy sosem jártam sehova, csak éltem a kis szürke életemet a megszokottban, a biztonságosban, és hogy én nem ezt szeretném. Hamar meggyőztem magam, hogy igenis, nagyon jó ötlet egyszer "titokban" elmenni teljesen idegen helyre, így van egy kis izgalom is és felfedezhetek olyan dolgokat a világban -és magamban is-, amik eddig ismeretlenek voltak számomra.
Még csak délelőtt kilenc óra volt, és én már száguldottam a végpont felé. Elővettem hát a túlélő csomagot és falatoztam: 2 főtt tojást és a sonkát. Habár nem voltam éhes, jólesett ez az izgalmasra sikeredett reggeli a messzi távolban.
Háromnegyed tízkor megérkeztem a végállomásra. Értesítettem Mr. X-et, aztán vártam. Amíg vártam, sétáltam. Nézelődtem. Tűzött a nap, melegem volt, de most valahogy nem zavart. Kicsit félelmetes, de jó is volt ismeretlen helyen lenni, ismeretlen arcokat látni, és minden nagyon szép, rengeteg a park, sok a virág az utcákon, minden tiszta, gondozott.
Egy kellemes kis parkban pihentem meg kicsit, élveztem, ahogy a nap melegíti a bőrömet. A csini cipőt még idefelé lecseréltem a "turista lábbelire", hiszen nem "korzózni", hanem kirándulni -is- jöttem.
Csak ültem ott, azon morfondíroztam, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy megtehetem, hogy elmegyek egy ilyen "kalandtúrára", hogy milyen mázlim van, hogy rászánhatom az időt, hogy igen is bátor vagyok, erős
vagyok -több szempontból is-, senki nem nyelt le keresztben...
(Gyerekekkel könnyen teremtek kapcsolatot, nem hiába volt tanítóként is kedvencem az elsős-másodikas korosztály, a felnőttekkel nekem ez nem megy olyan egyszerűen.)
Közben Mr. X. is befutott, a kaland így már nem egyedül folytatódott.
Irtó meleg volt és szembe jött egy szökőkút. Mit csináltam volna egy hónappal ezelőtt? Könnyes szemmel, szomorúan álltam volna a kút mellett, nagyokat sóhajtozva siránkoztam volna, hogy kár, hogy kiírták, hogy tilos belemenni, hiszen milyen jó móka volna és különben is olyan
meleg van!
Mit csináltam ma? Levettem a papucsomat, leraktam a táskámat és nagyon óvatosan -mert irtó síkos volt az alja- beleslattyogtam a vízbe és játszottam kicsit a fel-felbukkanó vízsugarakkal. Jól le is locsoltam magam, nagyon kellemes volt.
Negyven évig voltam jó kislány.
Betartottam a szabályokat, jól viselkedtem (oké, kamasz
koromban sok hülyeséget is megcsináltam, de az borzasztó régen volt), udvarias voltam, maximálisan törvénytisztelő... Mit értem el vele? Semmit. Na jó, annyit, hogy tiszta lehetett a lelkiismeretem. Viszont ezzel a tiszta lelkiismerettel ültem a négy fal között, és bárki megkérdezte, mi újság, a válaszom annyi volt: semmi. Mert tényleg nem túl sok minden történt (főleg, amíg egyedül laktam).
Kaptam néhány "lekezelő-dorgáló" pillantást, no de tíz perc múlva már tovább is sétáltunk, és biztos vagyok benne, hogy ennyi idő alatt mindenki, aki látta a "nagy bűnömet", már el is felejtette az egészet.
Innen a séta után autóval folytatódott az út. Parkolóház, kocsiba be, irány tovább!
Utaztunk, beszélgettünk, gyorsan telt az idő.
Mr. X. tartogatott számomra egy meglepetést: elvitt ebédelni.
Nem fogjátok kitalálni, mit rendeltem. Vagy mégis? Hát persze, hogy cigánypecsenyét! Nem viccből mondtam a minap, hogy ezen el tudnék élni. odavagyok érte, jöhetne minden nap, még reggelire is! Nem variáltam a rendeléssel, mert Mr. X. bevállalta a krumplit. Több helyen ettem már ilyet, de még soha, sehol nem kaptam két ekkora hatalmas szelet húst! Habár most sem voltam éhes, nagy volt az öröm, és kétség nem fért hozzá, hogy betermelem mindkét szeletet a két csík sült szalonnával együtt! Szép komótosan be is meg is ettem, és megint csak olyat tettem, amit tudtommal nem illik: kézzel fogtam meg a szalonnát és úgy majszolgattam. Eleve nem tudtam a késsel elnyiszitelni, no meg ez így igazi élvezet - nekem legalábbis. Hogy ki mit gondolt erről, az megint csak nem zavart. Nem disznó voltam, csak kézzel ettem az isteni, sós, sült szalonnát.
(Szegény Mr. X. szinte rosszul volt, ahogy látta, hogy élvezkedem a zsíros cafatokon.)
Innen már hamar hazaértem. Kis beszélgetés, Mr. X. el. Függöny.
Az első inkognitós napom nagyon gyorsan letelt. Majd' 400 km-t utaztam, sok-sok újat láttam, sikerült többször is legyőznöm önmagam, a félelmeimet, Mr. X-szel pedig röpült az idő. Nagyon jól éreztem magam. :-)
Holnap is úton leszek, majdnem ugyanannyit vezetek majd, amennyit ma utaztam. Az nem inkognitós lesz, a barátnőm szülinapi bulijára vagyok hivatalos Szeged mellé. Össze kell majd szednem magam, hogy végig ott legyek agyban az úton, mert manapság még mindig iszonyatosan nehezen koncentrálok. A minap is autóval voltam valahol. Hallottam én, hogy valami prüttyög, de nem foglalkoztam vele. Amikor az albérlet utcájába bekanyarodtam, akkor vettem észre, hogy nem kapcsoltam be a biztonsági övet, azt jelezte az autó, sőt azt is láttam, hogy a világítást sem használtam... Én, a pedáns, aki ilyeneket sosem felejt el... Szóval ma ügyesen, pihentetően kell aludnom, mert holnap hosszú út vár rám. (Semmiféle ételt nem viszek. Tavaly jártam ott utoljára, akkor még alacsony zsírtartalmú étrenden voltam. De bízom az alföldi vendégszeretetben, biztos vagyok benne, hogy lesz marhapörkölt. Vagy cigánypecsenye! :-) )
R: 2 főtt tojás, sonka.
E: cigánypecsenye.
V: 70g mogyoró (tudom, túúúdom!... ;-) )
