2014. március 19., szerda

A juharszirup kúra (2014) 5. reggele


1. nap itt
2. nap itt
3. nap itt
A 4. nap reggele itt
A kúra (2014) teljes tervezett menete itt.

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Ha valaki már megcsinálta a juharszirup kúrát, vagy végigvitt egy bármilyen nagyon kötött étrendet, az tudja, hogy van itt agymunka rendesen. Mert az ember kiszakad a megszokott közegéből, a szervezetét egy totálisan nem hétköznapi üzemmódba álltja, és bárhogy csűrjük-csavarjuk, ez bizony odatesz rendesen. Viszont az is igaz, hogy -legalábbis nálam, ennek a kúrának- tudom: maximálisan megéri.

Furcsa -de jó- nem főzni, a boltban csak narancsot és citromot vásárolni. Furcsa nem enni, hogy pár napig nincs olyan, hogy "ebéd után" vagy majd "vacsora előtt".

Tegnap pakoltam a speizban, a kint vett mandulát, mákot, kesudiót tettem be a kis dobozkákba, amikor is a mandulánál megindult a nyálelválasztásom. Aztán megszagoltam. És nagy kedvem lett volna enni egy marékkal. Nem is értettem magam, mert hiszen juharszirup kúra van, és tudom, hogy péntekig még nem fogok enni. Aztán párszor kinyitottam a hűtőszekrényt is. Estére aztán kiderült, mi volt ez: meglátogatott a télapó. A kúra mellé még ez is. Oké, tényleg nem vettem számításba, hogy erre a hétre fog esni. Aztán pár napja már érezgettem a bal arcüregemet. Ez nálam annak a jele, hogy virágoznak a fák, bokrok, és mivel ezer dologra vagyok allergiás, el kell kezdenem szedni a gyógyszert és az orrspray-t használnom. Nem tragédia, tavasszal és ősszel van egy ilyen időszak. Simán túlélhető, csak figyelnem kell magamra, a testem jelez. Mire alvásra került volna a sor, lemerült az akksim, elkezdett korogni a gyomrom, közben tompán sajogtak a madárfészkeim és úgy bedugultak a légzőnyílásaim, hogy még nyitott szájon át is alig kaptam levegőt. Próbáltam olvasni, de nem tudtam követni Bolkonszkijék történetét, inkább lassan, de biztosan elaludtam. Reggel 5-kor ébredtem madárfészek csicsergésre és oxigén után áhítozva. Hulla fáradtan.

Megmértem magam.

Mérleg:
1. nap: 59.1 kg
2. nap: 59.1 kg
3. nap: 58.6 kg
4. nap: 58.2 kg
5. nap: 58.5 kg

Ugye sokat olvasni a menstruáció alatti vízvisszatartásról, hát itt egy ékes bizonyíték: a kúra alatt ma 0.3 kg-mal többet mutat a mérleg, mint tegnap reggel. Megjegyzés: tízezer dologtól függ az ember adott pillanatban mért testtömege, ezért sem a kilók fogyatkozását kell figyelni, ha valaki fogyni szeretne, hanem a tükröt és a centiket!

Letoltam a sós vizet... A mensi miatt amúgy is akkora a hasam, mint egy hőlégballon, alig fért bele a liter víz.

Amíg bírom, megpróbálom fájdalomcsillapító nélkül. És halasztom még egy napot az allergiagyógyszert és az orrbagoárt is. Nem kellene a kúra kellős közepén mérgeznem magam ;)

Készül a kúraital, aztán indulhat a nap.

Jusziku, avagy JUharSZIrupKÚra 2013 itt
Juharszirup kúra 2013: amiért anno belevágtam itt
A juharszirupos méregtelenítés hét alapelve itt
A méregtelenítés befejezése, visszaépítő étrend itt
A juharszirup kúra teljes menete itt
Visszaépítő étrend itt
2013:
1 . nap itt
2 . nap itt
3 . nap itt
4 . nap itt
5 . nap itt
6 . nap itt
7 . nap itt
8 . nap itt
9. nap itt
10. nap itt

2014. március 18., kedd

Juharszirup kúra 2014 / 4. nap



1. nap itt
2. nap itt
3. nap itt
A 4. nap reggele itt
A kúra (2014) teljes tervezett menete itt.

Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Reggel, jobban mondva délelőtt, lenyomtam a liter meleg, sós vizet. Borzalmas volt, akárcsak tavaly, idén is egyben, egyszerre kellett lehúzom, mert kortyolgatva gyötrelem lenne, hiszen olyan sós ;-)
Majd elkészült a kúraital (1 dl juharszirup, 1 dl méz, 2 citrom leve, 2 narancs leve, cayenne bors.


A sós víz hamar megtette a hatását, órákig mást sem csináltam, mint a mosdóba rohangáltam. De ez ilyenkor teljesen normális. Amikor egy időre kiürültem, elkezdtem kortyolni a -mennyei finom- kúraitalt, minden pohár itókához adtam még egy löket borsot, nagyon finom, élénkít, frissít.
A délelőtt folyamán elfogyott a kúraital fele és 1.5 liter ásványvíz. 


Volt edzés is. A kúra miatt nem terveztem semmi extrán megerőltetőt,  viszont szeretném minden nap kicsit megmozgatni magam.


Edzés tehát:



1. 30 perc futás: 2p futás-2p gyaloglás váltakoztatásával.



2. súllyal

- kitörés
- bicepsz
- fellépés padra
- sétáló kitörés
(mindegyikből 6 db, 11 kör)


Még mindig délelőtt volt, amikor a belezetem már csendben volt, így elindulhattam a városba a dolgomra. Ehhez fel kellett öltöznöm. 19 fok, csodás napsütés, jöjjenek a lengébb ruhák! De ehhez át kellett kicsit rendeznem a szekrényt. Megvolt, aztán bármit felvettem, minden nagy volt rám. Például ez a kis felső is.



Jó pár centivel bővebb már a kelleténél... 


Rászántam hát az időt és minden ruhámat felpróbáltam. Nem ártana egy kis frissítés... De ez nem panasz, csupán ténymegállapítás.

Mostam napközben, kiteregettem, listát írtam a héten rám váró dolgokról (jó hosszú lett), elintéztem pár sms-t, telefont, időpontot egyeztettem, voltam a városban is hat helyen (odafigyelve, hogy mindig legyen mosdó a közelben). Végre két hét után vezettem. Úgy szaladt velem a kis paripám, mint egy pegazus.

Este 6-ig elfogyott még 1 liter kúraital, még 1.5 liter ásványvíz és 2 dl mira víz.

A nyelvem még sárga, az arcomon megjelent néhány pattanás, de semmi más mellékhatást nem érzékelek. Ma nem sokat pihentem, holnap már erre is figyelek majd.

A nap folyamán elfogyasztott folyadék:

- 2 l kúraital
- fél l ltea (salaktalanító)
- 3 l víz
- fél l narancslé (ezt kevertem az utolsó liter vízzel)
- 2 dl mira víz.

Még 3 ilyen nap, aztán jön a visszaépítő étrend.
Hajrá! :)

Jusziku, avagy JUharSZIrupKÚra 2013 itt
Juharszirup kúra 2013: amiért anno belevágtam itt
A juharszirupos méregtelenítés hét alapelve itt
A méregtelenítés befejezése, visszaépítő étrend itt
A juharszirup kúra teljes menete itt
Visszaépítő étrend itt
2013:
1 . nap itt
2 . nap itt
3 . nap itt
4 . nap itt
5 . nap itt
6 . nap itt
7 . nap itt
8 . nap itt
9. nap itt
10. nap itt

A juharszirup kúra (2014) 4. reggele


A kúra alatt az első itthoni reggel.
Már a 4. nap.
Az első két, előkészítő nap után tegnap volt az első tiszta kúraitalos nap. Igaz, hogy pont aznap utaztam haza Ausztriából, de ez nem jelentette azt, hogy ne lehetne megoldani a dolgot.

1. nap itt
2. nap itt
3. nap itt

Az emésztésem magától, szépen, a szokásos rendben működik. Sőt tegnap turbózott is egyet: éjjel fél 11-kor beindult... Így nagyon későn aludtam el és reggel fél 5-kor már fent voltam. Érdekes módon nem ólmos fáradtsággal ébredtem -mint amúgy általában szoktam. A fejem fáj csak tompán, és világos sárga a nyelvem, de nagyon jól érzem magam.

Most jön az adag sós víz (habár tényleg nincs emésztési problémám, azért rásegítek kicsit a szervezet tehermentesítésre), aztán indulhat a nap.

Mérleg:
1. nap: 59.1 kg
2. nap: 59.1 kg
3. nap: 58.6 kg
4. nap: 58.2 kg

A kúra (2014) teljes tervezett menete itt.

Facebook oldal: Boszorkánykonyha 

Jusziku, avagy JUharSZIrupKÚra 2013 itt
Juharszirup kúra 2013: amiért anno belevágtam itt
A juharszirupos méregtelenítés hét alapelve itt
A méregtelenítés befejezése, visszaépítő étrend itt
A juharszirup kúra teljes menete itt
Visszaépítő étrend itt
2013:
1 . nap itt
2 . nap itt
3 . nap itt
4 . nap itt
5 . nap itt
6 . nap itt
7 . nap itt
8 . nap itt
9. nap itt
10. nap itt


2014. március 17., hétfő

21. heti menüterv (2014/ 12.hét)


A kúra teljes tervezett mente itt

Juharszirup kúra
Visszaépítő étrend
3.
(hazaút)
(03.17-)
4-7.
8.
9.
10.
banán
szirup
narancslé
zöldséglé
zöldséglé
alma
banán
zöldségleves pürésítve,
1 narancs
brokkoli krémleves
szirup
zöldségleves leve
1 banán
alma, sajt
1 narancs
marék mag, 1 narancs, sajt
zöldségleves pürésítve
zöldséges csirke
zöldséges tojáspita
saláta
mákos részta


141. nap / Juharszirup kúra / 3. nap


1. nap itt
2. nap itt
A kúra menete (2014) itt



Már tegnap este összekészítettem a csomagomat, és -habár az eddigi legkönnyebb kinti két hetem volt- nagyon örültem, hogy mehetek végre haza. A stájerek is megmondták: "Dahoam is dahoam".

Nagyon jól aludtam, nagyon jól ébredtem :) Elkészítettem a kúraitalt, bepakoltam a mára tervezett két banánt és egy almát, elvégeztem az utolsó simításokat a kis lakosztályban, hogy minden csillogó-villogó tiszta és friss legyen, és kezdődhetett a nap. Ma reggel hálát adtam a könnyű két hétért, a jó időért, az egészségemért (...) és azért, hogy időben jönnek értem és hogy gyorsan hazaérünk.


A busz fél 11-kor jött. Meglepődtem: másik busz, másik sofőr. Eddig mindig L-val jöttem-mentem, de hát mindig minden változik és ez rendjén is van így.

Juharszirup kúra és hosszú utazás? Nem éppen összeillő páros. De szerény véleményem szerint ebben sincs lehetetlen. Ez a nap még az előkészítéshez tartozott volna, ezért jött velem a két banán és az alma. De mivel nem voltam éhes, halogattam a gyümölcsevést, míg végül hazaértünk. A gyümit megkapta K., így ma már megvolt az első totálisan tiszta kúra nap. Pici trükköt alkalmaztam a kúraitallal kapcsolatban. A szirupot, a mézet, a két narancs és a két citrom levét egy 0.75 literes flakonba öntöttem, erre jött annyi mentes víz, amivel megtelt a flaska. A maradék vizet másik flakonban vittem magammal. Arra apelláltam, hogy útközben a -meglehetősen töményre, édesre sikerült- italt szürcsölöm majd, ha pedig hazaértem, pótolom a vizet (és a többi napi folyadékot). Félő volt, hogy menni fog a hasam, de szerencsére nem volt gond. Azzal a tervvel viszont igen, hogy én majd a szirupos márcot magában képes leszek szopogatni. Aaaanyira édes volt, hogy kénytelen voltam hozzá vizet is inni. Így viszont tárgyaltam a sofőrrel a hólyagürítés ügyében. Sikeresen. Végül a 0.75 liter szirupos víz (inkább vizes szirup) fogyott el az úton és majdnem 1 liter víz.

Dunaújváros után már éreztem, hogy nagyon jólesne könnyíteni magamon, de még nem volt vészes a helyzet. Megbeszéltem hát magammal, hogy kibírom hazáig. Nagyon jó tempóban haladtunk, most gyakorlatilag száguldottunk hazafelé, így nem aggódtam. Dunaföldvár előtt megint jelzett a hólyagom. De arra gondoltam, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van és hogy minden úgy van jól, ahogy van. Amikor elmerültem ezekben a gondolatokban, egy pihenőhely táblájánál a sofőr megkérdezte, megálljon-e. Persze, hogy igent mondtam. És tényleg minden úgy volt jó, ahogy történt.

Iszonyat jó időt futottunk, fél 5-kor már a lakásban voltam, ahol ez a "hazaérkezős csokor" várt:


Először jöttem az "új helyre" kintről haza, és érdekes módon egyáltalán nem volt furcsa :-)

Ugye mondanom sem kell, hogy azonnal nekiestem az ásványvizes palacknak, le is csúszott rövid időn belül 1.5 liter. És azóta fél liter, kevés (frissen facsart) narancs levével. Elalvás előtt pedig jön egy bögre "Guten Abend" tea. Tényleg ez a neve, szeretem, nagyon finom.

A közérzetem teljesen rendben.
Barna mackó reggel természetes módon bújt ki a barlangjából ;-)
A gyomrom csak délelőtt korgott kicsit, de egy korty szirup után csendben maradt. :-)
És meg kell mondanom: nagyon jól érzem magam. Ugyanaz az érzés, mint a tavalyi kúra alatt. Valamiféle szabadság, nyugalom, belső béke, felszabadultság terjeng legbelül. Isteni érzés!

Megvolt hát a kúra 3. napja.
Még 7 nap.
És őszintén megmondom: nem várom a végét!



Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Jusziku, avagy JUharSZIrupKÚra 2013 itt
Juharszirup kúra 2013: amiért anno belevágtam itt
A juharszirupos méregtelenítés hét alapelve itt
A méregtelenítés befejezése, visszaépítő étrend itt
A juharszirup kúra teljes menete itt
Visszaépítő étrend itt
2013:
1 . nap itt
2 . nap itt
3 . nap itt
4 . nap itt
5 . nap itt
6 . nap itt
7 . nap itt
8 . nap itt
9. nap itt
10. nap itt

Motiváció




2014. március 16., vasárnap

140. nap (Ausztria) / Juharszirup kúra 2014 / 2. nap


1. nap itt
A kúra menete itt

Ma reggel is a kúraital készítésével indult a nap.



Délelőtt:
- 1 liter kúraital
- fél liter tea.

Ebéd:
- smoothie: 1 alma, 1 banán, 1 narancs pürésítve, fahéjjal megszórva.




Mivel ma alig lehetett látni a napot és tegnap óta viharos szél fúj, megint csak nem sikerült napoznom.

Uzsonna1:
- 2.5 dl céklalé.

Uzsonna2:
- 1 alma.

Viszont volt kemény fél óra séta. Csodásak voltak a fények, érdekes a légkör, és habár viharos szél tombolt, legalább sütött a nap.






















Vacsora:
- saláta (kínai kel, vöröshagyma, paprika, paradicsom, oliva bogyó, tökmagolaj).


Facebook oldal: Boszorkánykonyha

Jusziku, avagy JUharSZIrupKÚra 2013 itt
Juharszirup kúra 2013: amiért anno belevágtam itt
A juharszirupos méregtelenítés hét alapelve itt
A méregtelenítés befejezése, visszaépítő étrend itt
A juharszirup kúra teljes menete itt
Visszaépítő étrend itt
2013:
1 . nap itt
2 . nap itt
3 . nap itt
4 . nap itt
5 . nap itt
6 . nap itt
7 . nap itt
8 . nap itt
9. nap itt
10. nap itt

Motiváció



itt

Hogy miért éri meg belőni egy (például liszt-, cukormentes) elfogadható, végigehető, nem éhezős étrendet?
Hogy miért éri meg nem melléenni?
Hogy miért éri meg kitartani?
Hogy miért éri meg hetente minimum 3-4-szer mozogni valamit?
Hogy miért éri meg eleget pihenni?
Hogy miért nem kell mindezt túlgörcsölni?
Mert ha mindez megvan, és a célod a fogyás, akkor esélyed sincs arra, hogy elrontsd. 

Tudom, hogy sokan minden év január elején elhatározzák, hogy hú, na akkor én majd most, idén... Aztán tavaszra már lelohad a motiváció, elfogy a lendület.

Ha Te nem hiszel az álmaidban, akkor más hogyan hihetne?
Ha Te nem bízol magadban, hogy bízhatnának Benned mások?
Ha Te nem teszel magadért, szerinted fog bárki is tenni Érted?

Mindig lesznek lehúzók, beszólogatók, megjegyzések, rosszallások, túlságosan féltők, irigyek, negatívok (...), de őket jobb, ha most azonnal kizárod a fejedből. Ugyanúgy, mint a saját kifogásaidat. Hiszen senki másnak nem kell bizonyítanod, megfelelned, csakis saját magadnak.

Hogy miért éri meg megalkotni egy okos étrendet, nem melléenni, kitartani, mozogni, pihenni, nem agonizálni? Mert ha így teszel, szó szerint napról napra közelebb kerülsz a célodhoz.


Eddigi alakulás (kg-ban) 2014-ben.