Harom eve kezdtem a betegapolast Ausztriaban. Az elso helyemen sokaig voltam, E. olyan volt mar, mint egy pot nagymama. Jol kijottunk, ismertuk egymast, mint a sajat tenyerunket. Nagyon sokat tanultam tole. O mondogatta nekem, hogy "Du darfst nicht alles so tragisch nehmen", azaz hogy ne fogjak fel mindent tragikusan. Azota gyakorlom ezt, nagyon sokszor eszembe jut E. ezen bolcselete.
Vannak dolgok, amiket nem tudok nem "tragikusan" felfogni, peldaul ha fenyegetnek, kest fognak ram, kovetnek. Szerintem ezek felelmetes dolgok. De itt volt peldaul a tegnapi nap, a neni total bolond volt -szegeny-, minden idegszalammal probaltam elviselni az ordibalasat, a hangerot, amivel uvoltott megallas nelkul, reggeltol estig. Mikozben tudtam, hogy elmulik. De kozben mar elkepzeltem, milyen lesz, ha ezt meg egy hetig ki kell birnom. Ugy, hogy tudom, hogy nincs ket egyforma nap, a feny mellett mindig van arnyek is, a Hold utan feljon a Nap. Es ma nyugi volt. Szoval legkozelebb tudatosan igyekszem nem belelovalni magam a sajat, kitalalt jovokepembe, hanem jobb lesz, ha hagyom tortenni az itteni dolgokat, hiszen minden elmulik egyszer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése