2013. március 23., szombat

Ötzi sztori 9

Ugye itt kint hegyek között élek, ahol vannak tehenek is.
 

itt
 
Habár még nem találkoztam vele, de előfordulhat, hogy létezik ilyesmi is:


itt

 
Na ja, a Milka tehén. És akkor ugye a Milka csoki...
 
 
 
 
Ma az itteni Lidl-ben hatalmas csoki akció volt. E. már a jó pár napja megérkezett reklámújságból kinézte magának a hihhhetetlen ajánlatot, és naponta többször elmondta, hogy nem szabad elfelejteni, hogy szombaton reggel rögtön el kell mennünk a Lidl-be, mert nagyon olcsó lesz a Milka. Én persze elfelejtettem, de a fürdés után E. emlékeztetett rá, hogy most már nincs idő semmire, gyorsan öltözni kell, megyünk az akciós csokiért! Lóhalálában öltöztettem E.-et, közben bekaptam a reggelimet, és azt a tempót látnotok kellett volna, amivel E. nekiiramodott a kis tolós kocsijával, és olyan fesztül célba vette a boltot, mint Schumi anno a világelsőséget. Ki is hagyta az alsóbb sebességeket, rögtön full gázt nyomott, csak úgy loholtam utána hol a járdán, hol a bicikli úton. Hát még amikor beértünk a boltba! Megállt a bejáratnál egy pillanatra, egy őrült vizsla pillantásával felmérte a terepet és -hirtelen tökéletes éleslátással- kinézte a pocon a hatalmas narancssárga "akció" felratot, majd odavágtatott, én a nyomában. Fujtatva konstatálta, hogy üresek a dobozok. De ő nem az a típus, aki hamar feldja! Épp arra kanyarodott egy bolti dogozó, E. elkapta, gyorsan informálódott: igen, ott hátul még van a csokiból. Na, E. vérszemet kapva veszettül száguldani kezdett a kis kocsijával, alig győztem rohanni utána és visszatolni a dobozokat a zöldséges pultra, amit a nagy hévben le-leborogatott... De végre odaértünk a maradék akciós csokikhoz. Nyugság itt sem volt: E. óriási elánnal lökte arrébb az ott tolongókat, és kapta ki a kezükből a joghurtos Milkát, mert neki olyan -is- kellett. A röhögéstől már könnyes volt a szemem, arrébb álltam hát, hogy tisztes távolból követhessem az eseményeket. Jó pár percbe tellett, de E-nek sikerült 12 tábla csokit összeválogatnia. Olyan boldog volt, mint egy gyerek. És hogy mindez nem került 6 ajróba sem!!!

 
Hazafelé már a megszokott volt a tempó. És E. végig azon morgolódott, hogy hogy lehetnek ilyen emberek, akik egy hülye csokoládé miatt képesek külön elmenni a boltba, és ott így "összekapni". Őszintén: én sem értem :)
 
Ötzi sztori 1 itt, 2 itt, 3 itt, 4 itt, 5 itt, 6 itt, 7 itt, 8 itt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése