Én, aki pár éve még 2000 km-eket futottam, edzőterembe jártam, a műtét évében a folyamatos fájdalomtól már sokszor magamat ellátni sem tudtam, a műtét óta pedig légzőgyakorlatokon kívül semmit nem mozgok. A szombati osztálytalálkozóra való túra után vasárnap reggel:
... és ollyan izomlázzal ébredtem, hogy hinnye!
(Kegyetlen mennyiségű a stressz minden nap. Így 50 felé úgy érzem, a régebbi sport nem feszültséglevezetés, hanem újabb stresszforrás lenne. Vannak jó gyakorlataim (Antistressz Krisztával), amiket csinálhatnék, azt hiszem, még nem fáj eléggé, hogy csak ritkán veszem elő (a légzőgyakorlatokat kivéve, az mindennapos).
Hétfőn kaptam:
Kegyetlen csatákat vívok magammal a munka miatt. Nem részletezem, de ha azt csinálom, amit elvárnak, a gyerekek szenvednek, ezt meg képtelen vagyok nézni és részt venni benne. Ha úgy csinálom, ahogy jobb, az iszonyatos plusz munka, abban én megyek tönkre (és még a gyerekeknek sem az, ami lehetne- egy másik univerzumban...).
Múlt héten kértem és kaptam tanácsot. Segít.
Mégis szörnyű nézni, hogy a gyerekek oreot, csokis kekszet, nutellás kenyeret, cukrot, kroaszant (...) hoznak reggelire, tízóraira, ebédre (!)..., és tényleg nem megyek bele a továbbiakba, a kezelhetetlen, elhanyagolt sorsokba...
Ma (is) sokáig dolgoztam. Hazafelé tervben volt a csomagom felvétele, két bolt, egyebek. De szörnyen fáradt voltam. És délután (még a suliban) elkezdett szorítani a mellkasom. Hazafelé leparkoltam, felvettem a csomagot, és döntöttem: a bolt nem fontos (és megnéztem a pénztárcámat: tankolnom kell, aztán ennyi a fizunak, a következőre meg még két hetet kell várni...). A többi dolog sem fontosabb, mint hogy most hazamenjek és pihenjek.
Kénytelen vagyok magamat előtérbe helyezni, mert nem vagyok Teréz anya, ha elfelejtem, hogy létezem, és minden és mindenki fontosabb, annak kemény következményei vannak, sajnos érzem. (Lehet, hogy rosszul gondolkodom, nem tudom. De érzem a fejfájást, a mellkasszorítást, az össze-vissza evést, a folyamatos napközbeni vizelet-visszatartást, az ohne pihenést (...) )
De igyekszem...
Energiaitalt még nem isznak a kis tanítványaid? Csak mert én ezt látom, pedig nem vagyok pedagógus, csak boltban, utcán látom. És elszörnyűlködöm, mert utána meg viszik a nevelési tanácsadóba, pszichológushoz meg tudomisén hova.... Mert túl van pörögve, kezelhetetlen, stb.....
VálaszTörlésMás: minap kissé ordibálós vitába keveredtem a munkatársammal aki ecsetelte hogy van egy ismerőse aki 608 ezer nettót keres havonta (tanársegédként), és amúgy is ott a nyári-téli- stb.... szünetek. Meg hogy az órára nem is kell készülni hiszen minden évben ugyanazt kell tanítani pl a harmadik osztálynak, meg amúgy is megtanulták már a főiskolán.... stb stb..... Amúgy egy b
begyöpösödött náci az illető.
Ezeket a sulis írásaidat elszomorodva olvasom, borzasztó lehet ez az egész helyzet. :( Amit én tapasztaltam meg a saját unokáimnál is, könnyebb a szülőnek pénzt nyomni a gyerek kezébe, hogy vegyen a bótba valamit magának, mint tápláló reggelit vagy uzsonnát készíteni neki. Amikor itt alszanak nálam, akkor szendviccsel, gyümölccsel mennek a suliba. Ja, és ezek a gyerekek NEM reggeliznek, ez valami elképesztő számomra. Itt nálam muszáj enni még ha csak pár falatot is suliba indulás előtt, addig nem mennek ki a lakásból.
VálaszTörlés