Haladok...

A felső kép két hete készült a tanáriban az asztalomról. Mivel két suli között ingázom, amikor itt kijövök óráról és mennem kell a másik iskolába, csak ledobom a cuccomat az asztalra és kilövöm magam. Ez odáig fajult, hogy már semmit nem találtam meg, csak gyűltek és gyűltek a kupacok. Aznap volt időpontom a kardiológushoz, és akkor döntöttem el, hogy nem halogatom tovább a szortírozást-rendrakást: minden nap minimum 20 percet erre fogok szánni. Beszereztem négy jól "pakolható" mappát, a rendrekás közben rögtön ebbe teszem a dolgokat osztályonként. Nem maximalistáskodom, nem a tanév alatti időrendi sorba kerülnek be, de még így is gyorsabban meg fogom találni, mint eddig, amikor csak raktam mind a négy évfolyam kellékeit egymásra egy (két-három...) kupacba. Sok munka vár még rám, de azért sem halogatom tanév végére, mert ugye tavaly sem "értem meg" a tanév végét, hiszen június 14-én az Urológiai Klinikán kötöttem ki totál a semmiből... És nem tartok meg mindent, van, amit továbbadok kollégá(k)nak, van, ami gondolkodás nélkül a kukába kerül.

Igyekszem a "megszokásaim", a "véleményem", a "gondolkodásmódom" területén is szelektálni, elhatárolódni attól, ami nem az én felelősségem. (Nagyon nehéz.)

De tudom: menni fog. Onnan tudom, hogy a ruhásszekrényemet kezdtem először szanálni sok hónappal ezelőtt, és a kezdéskor csak kinyitottam és nem tudtam még nekiállni sem- hetekig. Aztán egyszer csak elkezdtem. Ami nem jó rám, ami egy éve nem volt rajtam, annak mennie kell. Egyetlen farmer maradt, ami jó rám, azóta is abban járok. Először "félelmetes" volt, ma pedig hatalmas könnyebbség: nem kell gondolkodnom azon, mit vegyek fel. Sosem hittem volna, mennyivel egyszerűbb így az öltözködés (mennyi időt, energiát spórolhatok azzal, hogy nem kell válogatnom, próbálnom reggelente).

Holnapra két programajánlatom is volt: kollégákkal mehetnék moziba Mohácson, és a húgom is meghívott hétvégére. A húgomat választottam, Budapestre utazom, vasárnap jövök haza.

Péntek, szombat

Csütörtökön már voltam dolgozni egy rövidített napon, pénteken is mentem. Egy kolléganőmnek köszönhetően újra rövidített lett a napom, reggel szólt, hogy megcsinálja helyettem a napközit. B-on volt 2 órám, aztán át Sze-be, ott egy német óra a most összevont (32 fős) első osztállyal, a másik csapat német tanítójával és két grazi, a gyakorlatukat itt töltő nagyon kedves főiskolással, az udvaron.

Kora délután otthon voltam. Ettem egy kis húslevest, ledőltem. És egy nagyot aludtam. Nem is tudtam, hogy ennyire fáradt vagyok, nagyon hálás voltam Zs-nak, hogy bevállalta helyettem a napit.

Estére M. meghívott a Trabert Hofba vacsorázni. Napközben még agyaltam azon, hogy le kellene mondani, mert egész héten diétáztam, nem tudtam, hogy fogja bírni a gyomrom a "normális" ételt, aztán úgy döntöttem: wc ott is van, útközben is meg lehet állni, ha gond lenne. De jól tettem, mert isteni volt a kaja (is) és nem volt tőle szerencsére semmi bajom.

.................

Szombaton viszonylag korán ébredtem. Reggeli.

Bolt. Pakolászás. Dél felé éhes lettem, de nem volt itthon főtt étel. Egész héten húslevest ettem csak, főtt krumplit és háztartási kekszet a hasmenés-mizéria miatt. De mit egyek? Tészta. Igen, az jó. De milyen? Krumplis! Oké, de még sosem csináltam (mindig volt egy anyum meg egy mamim, aki megfőzte...). Hát csak állj neki, milliószor láttad, hogy csinálják! Azon kívül, hogy sótlan, finom lett. :)

Napközben készült néhány étel még, mert holnap vendégeim lesznek (M. dolgozik ma is, holnap is). Unokanővéremék jönnek, nagyon örülök, mert még nem voltak nálunk.

A képen a szalvétát leszámítva minden anyutól és mamitól van. Volt egy kis pityergés, amíg elővettem ezeket, mert nagyon hiányoznak, és mert ők gyakorlott vendégfogadók voltak. De én nem ők vagyok, és hálás vagyok, hogy voltak nekem és oly sok mindent megtanítottak és elleshettem tőlük.

Hétfőtől Nagypéntekig

 

Húsvét projekt. Az előkészületeket már hétfőn elkezdtem.

Munka után gyors kilövés, időpont B-nél. Aki nemcsak lábápoló, hanem pszichológus, coach, életmód-tanácsadó (...). Nagyon jókat beszélgettünk és rávilágított arra: már a lábfejemen is látszik a mozgásszegény életmód, az elhanyagoltság. A körmeim nem normálisan, hanem egyenesen a körömágyba nőnek, nem  beszakadva volt a körmöm, a rossz irányba növéstől fáj. Szerinte ez ortopédiai probléma és azért is van, mert nem használom a lábamat...

Kedden Sz-on megcsináltuk a tojás-nyomatot, nagyon nagy sikere volt. Szerdán B-on is sor került rá, szintén nagy sikerrel. X: "Hazavihetem az alapot meg a temperát? Mert én még szeretnék ilyet készíteni, és elmondom otthon, hogy ezt Öntől tanultam!".

Nagycsütörtök (már szabin): német nevén Gründonnerstag, avagy együnk valami zöldet.

(A grün szóhoz egyébként nincs köze, hanem a grein-greinenhez.) Az étket M. készített, hála érte!

Ebéd után punyi.

Délután mozi. Gyilkos randi. Egynek érdemes megnézni, tele van csavarral.

Nagypéntek. A legszigorúbb böjti (húsmentes) nap. (Ezt is mamakától tanultam, aki egy éve még köztünk volt...) 9-ig aludtam. Mini reggeli, aztán főzés. Zöldség krémleves, sült hal, krumplipüré, saláta.

És sütöttem M-nak muffint.

Ebéd után mini punyi.

Uzsonna. (Édes fonott kalács vajjal, házi szeder lekvárral, tejeskávé.)

Befejeztem délután a balkonládákat.

Anyu orgonája virágzik, illatozik, bokrosodik, csoda szép (ha levirágzott, felét átültetem a húgomnak). Mellette már 3 rózsám van, azok is szépen cseperednek. (Nőnapi ajándékok a b-i önkormányzattól.)

Folyik a küzdelem a "kiütéseimmel". A szteroidos kenőcs ideig-óráig működött. A full természetes krém is. A szódabikarbónás lemosás is. Most eg méhpempős természetes krémmel próbálkozom. (Már van időpontom szemészetre és bőrgyógyászhoz is, nem tudom, mennyire bírom május közepéig...)

Hétfőn és kedden a 25-27 fok kikészített. Erre még néhány hőhullám... Ájulásig melegem volt, szétizzadtam magam. Jesszus, mi lesz nyáron??

M. január 20-án a táppénzes papírjáért ment, amikor elcsúszott (akkor esett az ónos eső) és eltörte a bokáját. Azóta ma kezdett dolgozni. Én nagyon szeretek egyedül lenni, imádom a csöndet, de ma úgy nem igazán tudtam hova tenni, hogy egyedül vagyok itthon délutántól. Érdekes.

Itt a húsvét, a Nagyhét, és megint csak a hőgyészi Nagy Asztal jár a fejemben, hogy tavaly volt az első húsvét anyu nélkül, hogy tavaly ilyenkor mami még élt... Nagyon szoros kapcsolatban éltem anyuval és mamival, konkrétan az életem nagyon meghatározó elemei voltak, azzal, hogy elmentek, két nagy rész is kitépődött az életemből, és ezt nem könnyű elfogadni. A suliban tanítom az anyák napi német dalt, nagyon nehéz. A szövegében van, hogy "was wär ich ohne dich" (mi lennék nélküled), amit úgy szoktam magamban énekelni, hogy "was bin ich ohne dich" (mi vagyok nélküled)... Hát erre keresem a választ egy éve, 3 hónapja és 12 napja.

Emlékek és jelen

Egy éve még dolgoztam, mellette már anyunál laktam, kegyetlenül gyorsan romlott az állapota. Egy éve is azt mondtam, amit pár napja megint: kidobom a telefonomat, mert folyamatosan foglalkoztat: prüttyen az email, csippan a Messenger üzenet, jelez a naptár (...). Minden percben van valami, nincs nyugság.

Egy éve estére megint helyzet volt, hatott a vérhigító, túlságosan is.

Ekkorra már konkrétan rájöttem, hogy anyut nem a rák viszi el, hanem vagy belehal a fájdalomba, vagy éhen hal, megfullad, valamelyik gyógyszer mellékhatása tesz oda. És ma már néhány dolgot másképp csinálnék, csak akkor, ott, hiába tudtam, hogy anyu meghal, méghozzá nagyon hamar, még nem tudtam, milyen az, ha a haldoklónak már BÁRMIT szabad. Anyu kért pálinkát. És mit mond a "józan ész"?: bődületes mennyiségű fájdalomcsillapítót kap, más gyógyszert is, nem szabad. Pedig de. Ma már adnék neki.

Két éve még anyuval voltam a hőgyészi háznál és maminál az otthonban...

A menopauza tegnap kihagyott egy napot. Nem voltak hőhullámaim, konkrétan olyan volt a hőháztartásom, mint régen. Azaz majd' megfagytam egész nap, a majdnem 25 fokos lakásban is... Most azt mondom: örülök, hogy mára visszatértek a hőhullámok, mert így kevésbé fáztam a hideg helyeken, és most is egy szál pántos kis trikóban leledzem. :)

Vannak kemény helyzetek, pillanatok. Ma német népismereten a kicsikkel régi karácsonyfa díszt, pattogatott kukorica füzért fűztünk. Én mamikámtól tanultam, milyenek voltak a régi karácsonyok, mit ettek, volt-e karácsonyfa és milyen, hogy teltek az ünnepek. Hosszú évtizedekig jártunk a karácsonyi éjféli misére, ami a gyerekkoromban még tényleg éjfélkor volt. És akkor még voltak igazi telek hóval, kemény mínuszokkal és vastag jégtakaróval, akkor még nem volt fűtés a templomokban, de ezek ellenére mindig menni kellett a szentmisére. Mindig rengetegen voltak, sokszor a bejáratnál álltuk végig. Ma, ezen a néoismeret órán ott volt velem mami. Sokszor ott van, ámulattal nézi a gyerekeket, amikor a régi dolgokról beszélgetünk. Néha rámjön a sírás, de nem engedek szabad utat a könnyeimnek, a gyerekek nem tehetnek róla, hogy ilyenkor nagyon nehéz a szívem. Mami ott van, összekulcsolja az álla előtt a két kezét, boldogan mosolyog és halkan súgja: "Timcsikém".

November 5.

Tíz órám volt 6 óra alatt és egy felügyeleti órám. Ötször írtam ma fel a táblára a mai dátumot. Tudtam, hogy valami köthető hozzá, de nem jöttem rá, hogy mi.  

Kegyetlen napom volt ma (is). Ami az ok.tatásban zajlik, az a már rendesen a béka feneke állapot. Ma rájöttem arra is, hogy konkrétan az sem baj, ha a gyerekeknek nincs megtartva az órájuk, csak ne legyenek felügyelet nélkül, mert az adminisztrációnak meg kell lennie. Többek között. A húgom felmondott kb. egy hónapja a munkahelyén (leginkább egy fő okból), idén nálunk ugyanez a helyzet alakult ki (az ok) és nem tudom, meddig vagyok képes magamat háttérbe helyezni és megbetegíteni (tönkremenni, rámenni), nyelni, tűrni, megalázkodni, hagyni magam semmibe venni, eltaposni, megrágni és kiköpni (...). Nálam is nagyon érik a Tschüss, auf Wiedersehen! (ugyanabból az okból, mint a húgomnál).

Volt Babarcról egy plusz utam Szajkra (csak azért, mert ... és nem fejezem be, autokrata világunkban én csak egy aprócska porszem vagyok, akivel azt csinálnak, amit akarnak). Aztán haza.

Itthon tettem-vettem. (Olyannyira fáradt vagyok testileg-lelkileg, hogy arra nincs szó.)

Beírtam a határidőnaplómba, hogy csüt.ön helyettesítés délután Szajkon, hétfőn este Márton nap Babrcon, csüt.ön Babrcon este ovis szülői, szombati munkanapok dec. 7. és 14. (A dec. 24-et miért is kell ledolgozni? Pölö...)

Aztán leültem netezni kicsit. Meg szoktam nézni a FB emlékeket mostanában, és akkor jöttek a fotók két évvel ezelőtt november ötödikéről. Igen: anyu akkor költözött Mohácsra... El is sírtam magam.

Felpakolás Hőgyészen.

(Itt még vannak az üres hőgyészi házról fotók. :( )

Felpakolás Mohácson.

Hoztad a dolgaid-kincseid nagyon kis részét. Amiről azt gondoltad, elfér az új helyen.

Este koccintás. Anyu, Húgom, párja, én.

Vacsora.

Annyira örültél a meseszép konyhabútorodnak és a fantasztikus sütődnek. Mindig ilyenre vágytál.

A csodaszép éjjeli lámpád fénye a hőn szeretett, vadi új ágyadnál, amin rá egy évre már szörnyen szenvedtél...

Tavaly ezen a napon is kemény reggeled volt. És kemény napod, tudom, mert láttam rajtad, de te sosem panaszkodtál...

És holnap lesz R. temetése... :(

Igen, igaz: nagy mértékben a múltban élek mostanában. Van a jelenben néhány nagyon kedves pillanat. Az agyam felfogja, de még mindig nem tudok örülni, a szívem "befagyott".

Reggeli a (szajki) tanáriban: (akciós) lazacos pur kenyér, paprika, tea.

E-tól kaptam egy nagy ölelés kíséretében. Az őszi szünetben készítette nekem.

Az elsős M. hajtogatta nekem.

A másodikos M-tól. "Mert te vagy a legjobb."

Alkotgatunk rajz órákon.

És német népismereten is.

Előkészítettem a ruhámat holnapra. Fekete minden. Rajz óráról indulok majd Szajkról Tamásiba, a temetésre... :(

Hétfő, kedd, szerda

A hétvégi buli tényleg nagyon jól sikerült, mindenki jól érezte magát. Én borzalmasan elfáradtam, hétfőn ezután dolgozni menni nem volt egyszerű fizikai teljesítmény (bele kell ugye számolni azt is, hogy borzalmasan rosszul alszom...).

Az tényleg ajándék volt a köbön, hogy hétvégén nem kellett mosni, főzni, takarítani, még reggelit is kaptunk, csak oda kellett menni a "terülj-terülj" pulthoz és választani.

A kegyetlen, sok héten át tartó hőség után borzalmasan hirtelen ősz lett, hideg, eső. A terasz ilyenkor is gyönyörű.

Hétfőn megérkezett Sz-ra a pedasszisztens, kedden B-ra is, és áldom a sorsot, hogy így van, mert az óraközi ügyeletet nem nekem kell csinálnom, a heti 3 lyukas órámon tudok készülni, nem kell osztály(ok)ra felügyelnem. Hatttalmas könnyebbség.

Kedden fél héttől 4-ig suli, aztán itthon folytattam soká-estig...

Hétfőn volt egy online segítő beszélgetésem. Főként anyu és mami halála, és a rám gyakorolt hatása miatt szerveztem meg. Úgy, hogy nem igazán hittem benne (csak tudtam, hogy akarom, mert kell), már maga a beszélgetés alatt jobban lettem. Azóta két nap telt el, és gyász szempontjából tényleg jobban vagyok.

De még szét vagyok esve, nem kicsit.

Ma reggel érdekes tapasztalásom volt. Beültem reggel az autóba és olyan fura érzés volt. Elindultam. Az autópályafelhajtó után pedig határozottan jött belülről a kérdés: mit keresek én hajnalban az úton? Miért megyek és hova és miért? Tényleg ez a normális? Dolgozni menni hajnalban, borzasztóan kemény napot letolni, lenyomni a gyerekek torkán, ami elő van írva? Ez lenne az élet? Idegen volt az autóm a rengeteg elektronikával meg kütyüvel (mi az, hogy uniós előírás új autókban ennyi szükségtelen, idegesítő, csipogó, villogó car?), a sok-sok beton, a szabályok, a korai időpont, a borzasztóan nagy forgalom (mások is, mindenki dolgozni megy, hallgatják az agyradír rádiókat, letolják a munkaidőt és ez az életük?). A suliban -tudom: sokaknak nem tetszik- igyekszem a gyerekeket a szemem előtt tartani, nem egyszerű: licézni az elvárt és az élhető között...

Rengeteg a túlóra, és jövő héten is ez lesz. (Aki nem hisz nekem, csináljon velem végig egy hetet -sztem egy naptól is hátast dobna, sőt egy órától is összevontan-.)

Igyekszem lavírozni a munka és a magánélet között. Egyelőre a munka győz. De már van mindkét suliban pedasszisztens, sokat segítenek, tényleg. Már most könnyebb, mint az első két héten.

Meg kell szerveznem a "virtuális valóság"-beli életem, ha maradni szeretnék ezen kapszula mellett. De egyre inkább gondolkodom a másik színű kapszula lenyelésén...

.....

Cuki:

X.Y. Sz-on:

"Juhu, itt a Timi néni! 

Alig várom, hogy jöjjön B. néni és Timi néni, tök jó tanárok vagytok!"

Hétfő és cukik

Hétvégén sokat gondolkodtam sok mindenről. Aztán ma sikerült kicsit beszélgetnem É-vel, aki tavaly is sokat segített. Ez a pár perc alatt jelentősen megnyugodtam és tudtam a gondolkodásom egy-két berozsdásodott fogaskerekén kicsit mozdítani. Így a nap hátralévő része már nem telt annyira feszülten, görcsösen, jobban tudtam magamra és a gyerekekre is koncentrálni. Este pedig végre eljutottam pedikűrre (júniusban kaptam az időpontot). A 'minden változik'-ban benne van az is, hogy elmúltam ötven. Ezelőtt elég volt évente egyszer mennem lábápolóhoz, most már volt tavasz végén -életemben először- tyúkszemem, és fél év múlva kell felkeresnem, ha addig nincs panasz. De még így is hálát adok a lábaimért: elvisznek bárhova, a bőrömet a napi krémezéssel karban tudom tartani, a lábkörmeimmel eddig semmi gond nem volt, most kezdenek vastagodni, de tényleg egy szavam sem lehet a lábfejemre.

A gyerekek mindkét iskolában cukik. Ahányan vannak, annyifélék. Egyikük érdekesebb, mint a másik. Mindannyian kis egyéniségek. És -komolyan mondom- minden nap tanulok tőlük. Nekem fontos, hogy hogy érzik magukat a suliban, a tanórán, így néha megkérem őket óra végén, hogy rajzolják le szmájlival. Eddig csak ilyen táblaképeket láttam (és egyszer volt két egyenes szájú is):

Ja, cukik:

Múlt héten -az ősz a téma olvasáson- megkérdeztem a gyerekeket, hogy milyen évszak van. 12-ből 12 gyerek rávágta: nyár. (És igazuk volt.)

.....

Ma meglát az egyik fiú gyerkőc (a kék krisna-völgyi nacimban voltam), erősen csóválja a fejét:

- Ez a gyatya nagyon csúnya. Timi néni, ez nagyon nem áll jól neked, csúnya.

😆