Nehezen telnek a napok. Még nem volt olyan, hogy egy nap ne sírtam volna. Kicsivel több mint egy hónapja temettük el anyut, de sokszor még mindig nem hiszem el. M-val ma átmentünk hozzá (a lakásába), megnéztük, mit tudnánk még használni, és olyan furcsa volt: mintha tegnap pakoltuk volna be a lakásba anyu cuccait, most meg pakolunk ki...
Éjszakánként többször megébredek, de már sikerül több órát egyhuzamban végigaludni. Kevesebbet görcsöl a lábam.
Anyu nagyon szeretett énekelni, táncolni, bolondozni. Tudta "remegtetni" a szemét, na, az igazán félelmetes volt, persze ő jókat nevetett rajta.
Mókázos képek.
Unokanővérem lakodalmában ropjuk anyuval.
Itt mellette F., a testvére. Már együtt táncolhatnak odaát...
Koccintások.
Még Hőgyészen, ezer éve.
Mohácson, a költözéskor.
Mohácson, a Miniben.
Mókás házimunka Budapesten, húgoméknál.
És mókás-unokás.
A fájdalom emlék. Élni fogsz, küzdeni, és megtalálod a boldogságod. És az utolsó lélegzetedig emlékezni fogsz a családodra, mert a szeretet soha nem halványul el. A szeretet csillag, amelynek fénye még a halál után is hosszasan ragyog.
Pierce Brown
