Élj...

 "Azt üzenem, hogy élj a világ ellen, és légy bolond! Derűs, bátor, bolond, mert mi élünk a valóságban - az okosok, a józanok, a szorongók, a reménytelenek és hitetlenek élnek a rossz varázslatban.

Szeretni azt jelenti, hogy levetjük a Gonosz Varázsló igézetét.

Te Magad légy Varázsló!

S ahogy piciny korodban megtanítottad magadat járni, most tanítsd meg magad szeretni. És próbáld meg a lényedet, ebben a sötét világban, szabaddá, fényessé és sugárzóvá tenni.

Magától nem lesz az. Senkié.

Azzá leszel, akivé teszed magad.

S ha kihűlt körülötted a világ, és jéggé fagyott az élet, fűts be önmagadban, mint egy tüzes kis jancsi-kályhába, és áraszd a meleget! Meglátod, mennyien jövünk majd köréd. Mert mindannyian fázunk.

És félünk. És odagyűlünk,ahol meleg van még."

(Müller Péter: Örömkönyv)

forrás

Határhúzás

A négy keresztes vizelet SBO-diagnózis óta ma voltam először dolgozni. Kemény nap volt, órák majdnem délután 3-ig. (Ha nincs alapanyag, sütési lehetőség, akkor is készítettünk mézeskalácsot: papírból...)

A napra egy volt jellemző: határhúzás.

Az antibiotikum durván megvisel. Erős hányinger, gyomorfájás egész nap. Ma este kellett meginnom a második -utolsó- tasakkal, hát azóta a probléma hatványozódott... Nem gond, elmúlik...

 

Vasárnap- vagyis nem, kedd...

A legújabb betegség-sztori miatt totál meg vagyok keveredve a napokkal... 

A háziorvos által felírt antibiotikum (urya.lor) jó cucc lehet (nem, most nem akarok a mellékhatásokba belegondolni), mert ma legalább 50%-kal jobban vagyok, nincs látható vér a vizeletben, így este már nem fáj-éget a vizelés, nem kell 10-15 percenként mosdóba rohangálnom. Így holnap megyek dolgozni.

Tudtam ténykedni is (wc a közelben, ez azért fontos), gyors bolt (itt van mellettünk), ebéd főzés, muffin sütés (ezek is megvoltak egy óra alatt). És zokni stoppolás. Túúúdom: egy másik bolygóról jöttem, de én még mindig nem szívesen dobok ki olyasmit, ami javítható. Az egyik legkedvencebb meleg zoknimat lyukasztotta ki a múltkor a lábkörmöm. Hát most fogtam mami "nekerbl"-jét (Nähkörbchen, varrókosár svábul), belőle a stoppolófát, tűt, cérnát, és stoppoltam. Sosem tanultam, csak mamitól láttam ezerszer, ahogy csinálja. Rengetegszer ültem mellette és néztem, ahogy varr, fércel, stoppol, és egyszerűen "ellestem".

A kanül helyét lefotóztam ma is, hát nem adja vissza, milyen ronda, azt végképp nem, mennyire fáj 🙈

De javul, mert ma már jobban be tudom hajlítani a karomat (kinyújtani még nem megy teljesen). Kenegetem körömvirág és gyermekláncfű krémmel (a múltkori, kőzúzásos kanülhely-gyulladásnál is sokat segített).

Ma M. elvitt Bólyba a Breitihoz sütizni délután. Akkor láttam a kamiont az útépítésnél az árokban. A kamionost utánam hozták be vasárnap éjjel a sürgőre. És ma is eszembe jutott, mennyire zavart, hogy a sofőrt úgy hallgatták ki a rendőrök, hogy egy beteg hölgy és én is a kórteremben voltunk, de ami még rosszabb, hogy még el sem látták (orvos látta, de pl. ki volt akadva a válla, amit nem tettek helyre, mert folyt a kihallgatás -minden személyes adatát -is- hallottam...-).

(Nekem a szörnyen negatív sürgős élményem segített abban, hogy ha már egyszer suliban, gyerekekkel dolgozom, akkor csináljam rendesen, ne érezzék, ha a bugyrom tele, ha fáradt vagyok (...), így ma este készültem nekik játékos-mozgásos-versenyes kis feladatokkal holnapra.)

Szerda, csüt., péntek és vasárnap még munka, hosszú (nagyon hosszú) napokkal, aztán szabdság(on).

Húgomék holnap költöznek, nagyon izgi, a szünetben mindenképp szeretnék hozzájuk elmenni. Nem is emlékszem, mikor találkoztunk utoljára... 

És a temetőbe is szeretnék eljutni. 

Még mindig erősen él bennem anyu két évvel ezelőtti szenvedése. Szinte napra pontosan tudom, mi történt. Néha elkap esténként a sírás, amit normálisnak tartok, hiszen meghalt egy szerettem, az anyukám, akit nagyon szerettem. És amúgy is minden érzelmi dolgot felfokozottan élek meg. Nekem természetesnek tűnik, hogy néha még -főleg így, az ünnepek közeledtével- vannak nehéz pillanataim.

Juj, annyi mindenről tudnék még írni, de holnap munka, mennem kell lassan aludni.

Vasárnap-sürgősségi

M-nak igaza volt: megmondták az urológián a nyáron, hogy bármi gond a kiválasztó-rendszerrel, akkor azonnal orvos. Én vártam volna reggelig, ő nem, így sürgősségi (idén harmadszor). Gyorsan bekerültem, egyedül voltam, aztán érkezett egy karambolos kamionos és egy hölgy, aki elég rosszul festett, így én vérvétel, EKG, vérnyomásmérés és vizeletminta adás ücsörögtem a folyosón.

Egészen addig, amikor -másodszor- éreztem, hogy ott ültömben elájulok. Épp jött arra az orvos, szóltam neki, egy nővérrel bekísértek egy ágyhoz.

Hajnali 1 körül értünk haza. "Húgyúti gyulladás nem meghatározott helyen". A CRP-m 1, a fehérvérsejtszám nem kicsit magas, a vizeletben a genny 4 keresztes. Írtak fel antibiotikumot (amit kiváltani nem tudtam, mert nincs ügyeletes gyógyszertár, csak Pécsett...), sok folyadék, tilos a vizelet-visszatartás, jelentkezzek a háziorvosnál.

És most nem tudok ódákat zengeni az SBO-ról. Sőt. Aki azt mondja, minden rendben ebben az országban és az eü is oké, azt komolyan beviszem csak az sbo wc-jébe, és ha nem hányja el magát, vagy/és van nála wc papír, kéztörlő (...), akkor beviszem a "rendelőbe" is...

Az már mellékes, hogy a vérvétel úgy sikerült, hogy a hely inkább hasonított disznóvágásra (tényleg nem túlzok, most mosom a véres ruhámat), és a kanül behelyezést is úgy elszúrták, hogy alig tudom használni a jobb karomat, kezd lilulni és amorfra dagadt...

Tényleg nem ragozom, nagyon, nagyon, nagyon elszomorít ez az egész... :(

Jártam ma a háziorvosnál is, aki egy másik antibiotikumot írt fel, táppénzre vett, csütörtökön kell délután egy kontroll vizelet mintát vinnem. Ha iszom eleget és nem tartom vissza a vizeletemet, ha jön az inger, akkor megpróbálhatok dolgozni is. Egyelőre még -bár a tegnapinál egy fokkal jobb a helyzet, sokszor 10-15 percenként pisilek, holnap vszínű, hogy még itthon maradok.

Mindenesetre nem gondoltam olna, hogy még így év végén belefér egy betegség, viszont megvan a CRP érték (Gabi javasolta a vérvételt, ha jól emlékszem). :)

 

Vasárnap-ugye nem?!

Reggel bolt, majd ebéd, 3-tól adventi vásár B-on. Ittam ott is eleget, mosdóban is voltam. Ez volt az első alkalom, hogy nem fáztam, pedig nagyon hideg volt (1 fok körül), csak este fél 7 tájban kezdtem érezni, hogy fáznak a lábujjaim. Hazaértünk, azóta folyamatos vizelési inger, fájó-véres vizelet, derékfájás, hidegrázás... Lehet, hogy megint vesekő? Vagy felfáztam? (Idén már volt hólyaghurutom.) Vettem egy meleg fürdőt, két pisilés között feltettem a vizet, főztem kamilla teát. Ha reggelig nem lesz jobb, muszáj lesz orvoshoz mennem...

 

Péntek

5.20. Csörög a vekker. A fél lakótelep felébred rá, olyan hangos, így amint meghallom, lenyomom. És felülök az ágyban: mókuskerék. Reggeli rutin, le a parkolóba, be a kocsiba. Hívom a b-i kolléganőmet, hogy indulok (amikor B-on kezdek, elmegyek érte). Útépítés. Végigverekszem magam rajta. Munka... Előre tudom, hogy ez lesz:

Egyszer, több éve, valaki azt írta egy bejegyzés után megjegyzésben, hogy túlzottan erősen élem meg a dolgokat. Ez jutott ma eszembe munkába vezetés közben. Hogy a melóban is ezt teszem. Maximálisan igyekszem segíteni a gyerekeknek és nem ártani nekik még olyan áron is, hogy jómagam sérülök. És nem jó ez, hogy túlzottan a gyerekek szívével dobog a sajátom. Persze lehet és kell őket szeretni, de nem tudom megváltani a világot.

Ma is kaptam (a sok ölelés, mesélés, beszélgetés mellett):

És igyekszem úgy tanítani, hogy legyen benne öröm, játék, mozgás. Például az elsőben a Teddy. Ha elmondtuk vele a mondókánkat és elénekeltük a teddy-s dalocskát, valaki mindig megkapja és azon az órán vele lehet, ülhet a padján (...). Ma H. kapta és hatalmas öröm volt látni, ahogy -miközben maximálisan részt vett az órán- a párnájából pólyát varázsolt a Teddy-nek, dajkálta, mint egy babát, simogatta, és még a szokásosnál is nagyobb mosoly ült az arcán és jobban csillogott a szeme.

A folyamatos fegyelmezés viszont felőröl. Hogy szó szerint nem biztos, hogy garantálni tudom a gyerekek testi épségét, annyira durvák, annyira carnak a többiekre, sokan rám is, csak ők vannak, az egó, én, én, én...

Ma is hosszú nap volt (7-től 15.20-ig) és még vasárnap is munka...

Suli után hazaértem, felszaladtam mosdóba, szaladás vissza a parkolóba (egy hazahozott szendvicset majszolva, mert nem volt időm megenni...), be a kocsiba, irány a város. Aztán vagy 6 körrel felcuccolás (6x 70 lépcső le, aztán fel, cuccal), érzem is rendesen...

Hamarosan alvás, alig tudom nyitva tartani a szemeimet.

Szerda, csüt.

Tegnap kaptam:

Ma kaptam:

És kaptam még egy banánt is egy kis elsőstől. Nem tudtam meggyőzni, hogy tartsa/egye meg:

- Nem, nem, ez a tiéd! NEKED hoztam!

Ma újra fogorvos volt. Még mindig az ominózus szemfogam, de még mindig gyulladt, kaptam újabb gyógyszeres tömést és ideiglenes fedőtömést. (Következő időpont január.)

A fogorvos előtt a váróban akartam inni az automatából vizet, sikerült a forró vizes pöcköt megnyomnom, és jól leforráztam a jobb kézfejemet. (Zs., az asszisztens a beavatkozás alatt adott nekem a hűtőből tégelyeket, hogy hűthessem az égést.)

Két napja bevertem a térdem az egyik osztályban a tanári asztalba, sötét lila foltom lett. (Mindentől egyébként ez van, ha megütöm magam.

Tegnap annyira fájt a csípőm, hogy szó szerint alig tudtam menni...

Irdatlanul fáradt vagyok. Jövő hét az idei naptári év utolsó tanítási hete, de nagggyon zsúfolt lesz. Tele helyettesítéssel, karácsonyi műsor próbával, adventi vásárral (vasárnap)..., és nem folytatom. Két éve ilyenkor anyu már morfiumot kapott és tudtuk, hogy nagyon közel a vég. Volt, hogy nem tudott jönni az ápoló, a kollégáim szó nélkül megcsinálták helyettem a napot. Később pedig megengedték, hogy az utolsó hetet ne dolgozzam le, megcsinálták azt is helyettem. Most az egyik kollégám édesanyját műtik, egyértelmű, hogy maradok helyette, ha kell.

(Nagyon várom a szabit, millió dolog lenne itthon, de elsősorban aludni, pihenni szeretnék...)

Kedd

Már a hét első munkanapja is húzós, a végére kipurcanok. És még visszavan négy nap (jobb esetben, a köv. 2 hétben 6 napos lesz a munkahét...). Ma csak kedd, és alig tudom tartani magam.

Kezd félelmetessé válni a fáradtságom. Hetek óta így megy: hazaérek a munkából, aludnom kell. Ma 5 óra (ebből 2 összevont, így összesen 7 készülés szempontjából), 6. órában helyettesítés B-on. Aztán Mohácson bevásárlás a sulinak 2 boltban. Haza. A parkolóból hívtam M-t, jött, mentünk Jyskbe és tankolni. 5-re haza, alvás... este 8-ig. Most megírom a blogot, aztán alvás. Sz-ben sok kolléga beteg és rengeteg gyerek, ott is helyettesítés. Ma már fáj a torkom és köhögök... 

Akkora köd van reggelente, hogy a múltkor elvétettem a körforgalomban a kihajtót és Bátaszék felé mentem..., ma pedig a szememet kinéztem, hogy a sávot tudjam tartani (egy csíkos köd volt...), mivel Sz-ben kezdtem ma, 20 km...

Nézzük a pozitívumokat? Most nem, muszáj aludni mennem...

Kora reggeli sztori

Van kétfajta tinktúránk, egyforma pipettás üvegben. Az egyiket (az enyémet) direkt az én polcomra tettem, hogy ne keverjük össze. Ma reggel fogom a fogolajamat, ráteszem a fogkefére, dörzsölök, fura íze van, súrolok, ez tényleg furcsa. Nézem az üvegcsét. Hát sikerült az aranyér tinktúrát a fogaimra kennem. Mi történt? Segget csináltam a számból...

Derült égből dedikálás

Szálloda. Reggeli. A kávégépnél állok, csöpög a nedű a csészébe. Közben körbefuttatom a szemem a termen. A sarokban egy férfi ül, ismerősnek tűnik. Ránézek a kávéra, még várnom kell. Újra a férfira vetődik a tekintetem: Buda László. Á, az nem lehet! A harmadik pillantásra már majdnem teljesen biztos vagyok benne, hogy ő az. Kiszaladok és egy ott dolgozótól megkérdezem. Nem adhat ki személyes információt, de a mosolyából tudom a választ. Melyik könyv van nálam? Buda László: Mit üzen a tested. Izgatottan robogok fel a szobába érte, majd Lászlóhoz lépek és dedikáltatom. Még pár szót váltunk is. Például arról, hogy járok szomatordrámára (ami az ő módszere) Zs-hoz, aki nála tanult. És hogy hálás vagyok a módszerért, mert működik.

Ha erre a sztorira gondolok, most is mosolygok.

Ezt a könyvet a múltkori siófoki kiruccanáson vettem. Azon a könyvutalványon, amit a b-i kollégainőimtől kaptam az 50. születésnapomra.

Csütörtöktől vasárnapig

A suliban munka ezerrel. Igyekszem a saját és a gyerekek dolgát is megkönnyíteni. (Majd, ha valakinek nem tetszik, szól.) Német népismereten már téli ünnepkör.

Adventi hangulat a suliban. (És kis adventi összejövetel minden gyertyagyújtáskor.)

Péntek

Péntekre nagyon kipurcantam. M-val megbeszéltük: ha sikerül a közelben szállást találnia, elmegyünk kicsit hétvégézni. Talált, mentünk.

Freikávé. (Koffmentes Cannes-i fagylaltkávét ittam.)

Adventi vásár, séta, nézelődés, forralt bor. Előtte egy kis "kényszervásárlás", ugyanis M. otthon felejtette a sapkáját, és pedig a meleg kardigánomat, mivel rendesen hideg volt, muszáj volt vennünk... Vicc: másnapra totál enyhe lett az idő :D)

Soook-sok Timi a liftben. :D

Vacsora.

Akkora adagot adtak, hogy a következő napra már csak fél porciót kértünk.

Szombat

Reggeli. Sztori. (Ezt megírom majd külön.)

Piac. Séta.

Freikávé. Vagyis nekem limonádé.

Pihi. G-nak wellness is. (Nekem még a keddi lábujj köröm kivágás sebes.) Nekem hajmosás.

Vacsora.

Koncert a szálló előtti téren.

Nyugi sziget.

Vasárnap

Reggeli.

Csomagolás, hazaút. (Szerencsére Baja nincs messze.)

Kincsekkel tértünk haza.

Itthon felcuccoláskor lépcsőházi kupaktanácsba csöppentem. Kiderült, hogy amíg elvoltunk, az alsó szomszédunk elköltözött, az új lakó beköltözött, a negyediken M-nak az éjjel combnyaktörése lett, volt tűzoltó, mentő, minden. 

Délután 3. Legszívesebben ledőlnék, már levágtam a teraszon az elvirágzott terézkéket, a szúnyog virágok nagyobb meló, de azt is meg kell csinálni; fázunk, fűtésként sütöttem M-nak muffint; és még kell egy cikket írnom (a szokásos havi "beszámoló" a tankerületi újságba). Holnaptól meló. (Még 2 roppant tömény hét a szabadságig.)

Szerda

Későn keltem... Azért nem késtem el. (Bár aki jár az útépítés nyomvonalán, tudja, hogy gyakran a 40 km/óra egy szuper fénysebesség...)

Már hétfőn kipurcanok, sok órám van, 7-től 05.20-ig nagyon elfáradok. Kedden csak 5 órám van (ebből 2 összevont), viszont szinte minden kedden értekezlet vagy/és továbbképzés, mint most is (plusz most kedden még egy bemutató órám is volt). A szerda megint nagyon hosszú és tömény, 9 óra (3 összevont). Hazaértem és le kellett dőljek. Este fél 7-ig aludtam... Aztán (ásítozva) visszapakolás a fürdőszobába, takarítás.

Ma nagyon furcsa, de jó érzés volt, amikor B-ról átértem Sz-be, és a kollégák úgy fogadtak, hogy hallom, milyen szuper órát tartottál, mennyire le tudod nyugtatni a gyerekeket (...), én is szeretnék menni hozzád órát nézni és tanulni... Nekem az 1. és 2. osztály a kedvenc korosztályom. Velük tudom megtalálni a hangot, velük tudok megtanulni együtt gondolkodni, dolgozni. Elsős bemutató órám volt tegnap, amire nem készültem, mert csak meg szerettem volna mutatni, mennyit értünk el másfél hónap alatt, milyen ügyesek (mert tényleg nagyon ügyesek!), hogyan szoktunk dolgozni, gyakorolni, milyen sok német mondókát, versikét, dalocskát) tudnak. Ők egy kemény csapat, és volt, hogy októberben sírva vezettem haza, annyira nem bírtam velük. Aztán kialakítottuk a szabályainkat, és most már legtöbbször tudunk együtt gondolkodni, játszani, tanulni. Viszont a nagyobbakkal nehezebb nekem. Van egy negyedikes csapat, akikkel egyszerűen más bolygón élünk. Ma különösen "zizik" voltak, és félretettem a tananyagot, beszélgettünk. Kiderült, hogy mik állnak a háttérben. Az egyikük elmondta: arra ébredt, hogy a szülei ordítoznak egymással. Borzalmas a mai okt.a.tási rend.szer. Napi minimum egy óra kellene beszélgetésre, szociális fejlesztésre. De inkább 2-3-4. Mert ebben a világban (is) élni kellene elsősorban, nem "tanulni" (főleg nem totál felesleges dolgokat). Segíteni a mai gyerekeknek eligazodni önmagukban. (és ezt most nem tudom tovább kibontani, szörnyen fáradt vaygok.)

Tegnap B., a pedikűrös javasolta a talpbetétet. Ma M. hozott is. (Szegényt nem engedi még dolgozni az üzemorvos, végig kell csinálnia a rehabot a törött kisujjával. Tegnap bedurrant a válla is, hát jó lenne, ha vége lenne ennek a fájdalmi-orvosi sorozatnak, idén nagyon ránk jár a rúd...) "Lúdtalpam" van kicsi korom óta, és így 50 felett ez már komoly gondokat okoz. 

A foga(i)m sajog(nak), már nem is foglalkozom vele, járok fogorvoshoz, majd alakul...

Az energiahiányom sokszor volt már kemény, manapság egyszerűen félelmetes. Tudom, most azt mondod, csináltassak labort. Én pedig azt mondom: tudom, min/miken kellene változtatnom ahhoz, hpgy ez javuljon. És itt ülök és nem teszem meg... Ilyenkor mindig eszembe jut hospce Zs., aki azt mondta: mindenki maga választja a szenvedését... És eszembe jut R. Zs. is, akinél azt tanultam: felnőttként tudok segíteni a kis Timinek... De nem teszem... :(

A húgom roppant nehéz helyzetben van. Tudom, érzem, hoyg a vége jó lesz, most mégsem tudok segíteni neki, pedig elkelne neki a segítség. 

Közelednek az ünnepek, bizonyos tanórákon is foglalkozunk ezzel, de bennem semmi ünnepi hangulat, semmi "várás", "készülődés". 

És most jobban teszem, ha megyek aludni. (A délutáni alvás miatt van sztem, hogy sokáig fent vagyok. Aztán reggel győzök lelket verni magamba...)

Hétfő, kedd

Hétfő

Csak tegnap volt, de a hétfőm mindig annyira hosszú és tömény, hogy alig tudok visszaemlékezni, mi minden történt. A fotózott dolgok a galériában segítenek.

Kaptam:

Reggel 7-től 15.20-ig munka. Bolt. Haza. Főzés.

A tusolóban a szilikonnak még holnap délutánig száradnia kell...

Kedd

Kaptam:

Ma Sz-ben kezdtem. A 3. órám az elsőben németen bemutató óra, igazgató, ig. helyettes és alsós németes kolléga nézte meg, hogyan tanítok. Ez az a gyerekcsapat, akikkel kegyetlenül kemény volt október közepén a kezdés. Azóta elértem, hogy a csapat egy része már szereti a német órát, a másik része, akik eddig csak ordítottak, veszekedtek, káromkodtak, piszkálták-verték-harapták a társaikat, ettek, mászkáltak, kimentek (...), is bevonható több órarészbe. És tényleg ügyesek és sok mindent tudnak. (Nálam főleg elsőben nincs 45 perc ülés, én nem bírok annyit ülni, jövünk, megyünk, jelmezek vannak mondóka eljátszáshoz, más versikét elmutogatunk, miközben mondjuk (van hangerőgyakorlatos is...), felállunk, leülünk, pörgünk-forgunk, macival dalolunk, színezünk (... ... ...), ők még kis ovisok. De a nagyobbakkal is van mozgás. Nem tartanám büszkeségnek, ha 100%-ban fegyelmezetten ülnének a gyerekek az órámon és végrehajtanák az utasításokat. (Ezért néhány pedagógus biztosan "meglincselne".) Írtam már: Ron Clark (és Sommerhill, Gordon, Waldorf...) nagy hatással volt rám, és látom a szemléletváltásom után a gyerekeken a hatást és érzem magamon. Épp az alsós németes kollégám mondta ma a bemutató óra után, hogy mennyire nyugodt vagyok a gyerekekkel és órán (pedig elszállt az internet, volt, aki jött, hogy kössem be a cipőjét, volt gyerek "rosszalkodás", de intéztem...). Valahogy azt érzem, hogy a tanító feladata az, hogy segítsen a gyereknek. Ha emellett még tanul is valamit (főleg elsőben németből), az már egy másodlagos siker. (Na nem ilyen sarkított ez, de késő van, nem tudok már gondolkodni, fogalmazni.)

Sz-ből rohanás át B-ra. Ott az órák után bekaptam két falat ebédet, rohanás vissza Sz-be, ott értekezlet, közvetlenül utána (újabb) továbbképzés. Ami jó volt, de olyan fáradt voltam, hogy az első felén még bóbiskoltam is. Az eleje roppantul nem érdekelt, akkor eszembe jutott, mennyire szenvedhetnek azok a gyerekek, akiket nem érdekel az adott tantárgy vagy témakör, de kötelezően ott kell ülniük... Aztán felébredtem és jó és hasznos volt a téma, jó az előadó, de egyszerűen nem bírtam már ülni. Nem gondolkodtam, felálltam, nyújtóztam, hajlítottam, csavartam. Már nem érdekel, ki mit gondol. Mosdóba is kimentem (megittam egy üveg vizet addig). 

Továbbképzés után bolt, 5-re értem haza.

A tusoló-szilikon megszáradt, így végre november 17. óta először itthon tusolhattam! :)

Nagyon gyors evés, mert 6-ra időpontot kaptam (tegnap!!) B-től pedikűrre. Nem szépítkezős, hanem életbe-, avagy húsbavágó volt. A nagy lábujjaim körmei idén elkezdtek nem egyenesen előre, hanem a húsba nőni... Most már annyira fájt, hogy sokszor menni alig tudtam, muszáj volt B-hez elmennem (a múltkor is gyönyörűen megcsinálta és adott tippeket), nem szeretnék a sebészetre menni vele...

Fél 7 után végre itthon. 

Készítettem még egy olvasást segítő feladatlapot a b-i 2.-osoknak, aztán néztem ki a fejemből. Próbáltam lazításnak egy filmet nézni, de arra sincs már energiám...

Aludás. Holnap megint hosszú és tömény nap...

 

Csütörtöktől vasárnapig

Két éve ezen a napon (is) sűrű volt a program. És akkor még nem tudtuk anyu végső diagnózisát, csak tapasztaltuk, hogy gyorsan halad az útján a túloldal felé. 

(Gazdag vagy, ha egészséges vagy. Minden más luxus.)

Tavaly ezen a napon munkanap volt, ahogy visszaolvastam, most is írhatnám, a munka nem lett kevesebb (sőt!), a tempó nem lassult (sőt!), de maradj nyugodt, kiegyensúlyozott, táplálkozz értelmesen, légy egészséges... :(

Szerdai az utolsó blog. Mert egyszerűen nincs rá energiám. Fotókat is ritkán készítek. Pedig régen nagyon szerettem fotózni. 

Konkrétan nehezemre esik felidézni a hetet csütörtöktől. Csüt.ön elkezdtem délután a tanáriban pakolni-szanálni B-on. Mivel heti 3-szor ott kezdek és onnan rohanok át Sz-be, csak ledobom a cuccomat az asztalra és bevágódok az autóba, kétszer ugyan B-on végzek, de akkor már nincs energiám pakolni, minden csak gyűlt és már akkora volt a kupac, hogy semmit nem találtam meg. (Így maradhatott a múltkor ott a telefonom a kupacban.) Most már kénytelen vagyok magam rászánni, mert botrányos a rendetlenség. Sok időm nem volt, mert időpontra mentem fogorvoshoz. Még mindig a bal szemfogam, a gyökértöméscserés sztori. Újta tömés ki, újra tisztítás, újra átmosás, újra új tömés be, dec. 11-én folyt. köv.

Egyik nap aszaltunk (banán, narancs, dísz citrom keresztanyumtól, alma). Karácsonyvárásként.

Pénteken B-on kezdtem, onnan át Sz-ra, majd vissza B-ra: tanári cuccomat pakolni, órákra készülni. Haladtam is. Nem annyit, mint szerettem volna, de azért megveregettem a vállam: nincsenek fölösleges kupacok, megtaláltam csomó mindent, amit a héten kerestem. (Ezen a héten is bőven túlléptem a 40 óra munkát.)

Pénteken végzett a tusolóval a kőműves, dekorbeton (mikrocement) burkolatot kapott az anno nem csempézett falrész és a tálca is abból készült. Ezt több rétegben kell felhordani és mindegyiknek megvan a száradási ideje, ezért tartott két hétig. A vizesek hétfőn tudnak jönni. Remélem, amire holnap hazaérek a munkából, visszapakolhatunk és kitakaríthatunk. 

Szombaton M. ötletére elmentünk egy gyors temető-látogatásra Tamásiba, Hőgyészre, és ott keresztanyumhoz. Isteni ebéddel várt, és ha már ott van működő fürdőszoba, le is tusoltunk. :)

Ma van M. születésnapja, a szülei hívtak meg minket ebédre. Minden isteni volt (zellerkrémleves, rántott hús, krumplipüré, franciasaláta, gyümölcstorta).

Az idei Advent is minimalista itthon, a fejemben a Karácsony is így terveződik.

A vasárnapot az ebéden kívül konkrétan átaludtam... De friss és üde mégsem vagyok... Holnaptól újabb húzós munkahét, úgyhogy hamarosan megyek is aludni. :)

 

Kedd, szerda

Húzósak a mnkanapok, tömények. Ha nem kellene fegyelmezni, minden federleicht, azaz pihekönnyű lenne...

Kedd. Munka után időpontra bank. Nem írom le a sztorit, szégyelheti magát az ügyintéző... Aztán haza, gyors evés. Utána mentem egy volt kis b-i tanítványomhoz, akik Mohácsra költöztek, a közelünkbe. Az anyukája csupa természetes alapanyagból készít mindenfélét (fogkrém, sampon...), tőle szoktam rendelni. L. csodás kislány, amikor odaértem, csak ölelt, ölelt vagy tíz percig. Nagyon hiányzik nekem is, a suliból is. Odafelé át kellett mennem a parkon, az jutott eszembe: "Mindig a sárga úton".

Aztán még bolt, M. főzött vacsorát, alvás.

Ma (szerda) hosszú munkanap (7-től 14.40-ig bőven elég). Haza, ebéd (M. még táppénzen van, hozott nekem TOJÁSLEVEST :) a Menüpontból). És eddig bírtam, le kellett feküdnöm, annyira fáradt voltam. Bóbicáltam is majdnem 2 órát... Aztán munka... Német adventi történeteket fordítok magyarra, mert én vagyok idén is az adventi-gyertyagyújtás-suliprogram-felelős. Meg feladatlapokat gyártottam. (Közben lazításként beáztattam a lábaimat és levágtam a körmömet. A jobb nagy lábujjamon már annyira belenőtt a húsba a köröm, hogy alig tudok járni...) Este 3/4 9, most már tényleg elég...