A reggeleim mindig kómásan telnek. Vészhelyzeteket kivéve kell jó negyed-fél óra, amire tudom, hol vagyok, ki vagyok, merre kell mennem. Tegnap odakészítettem magamnak reggelre egy bögre kávét (szeretem hidegen is, másnaposan is, két naposan is). Fel is emeltem, aztán kicsúszott a kezemből és durr!, már meg is volt a reggeli program. (Mondjam el, hogy fogalmam sincs, miért, de tegnap este 10 perccel korábbra állítottam az ébresztőt?)
Még pár dolog leesett, és mire mindenért lehajoltam, bemásztam, egészen fitt lettem. (Ez persze nem igaz, de jól hangzik.)
Kinéztem a teraszon: köd. Nem kicsi. Sebaj, menni kell, ügyeletes vagyok. Ez már az a köd volt, hogy "fogalmam nincs, hol vagyok", de kipécéztem egy teherautót és biztonságos távolságból rátapadtam. Csisszre, hét nulla nullakor értem a suliba.
A tegnapi egész napos (durva) fejfájás után ma az álmossággal és a szédüléssel küzdöttem. Rengeteg (!) a munka, a rohanás, ma órát is kellett cserélnem (köszi itt is, B.!), hogy visszaérjek B-ra az általam szervezett német foglalkozásra, de nem ragozom: feszített a tempó.
(Kivételes újra elolvastam, amit eddig írtam. Megállapíthatom: szépeket írok a semmiről. Más részről: blogolok, írok, amit szeretek csinálni.)
Anyu halála előtt szempillaspirált használtam és szemöldökceruzát. Amikor meghalt, botrányosan néztem ki. Nem túlzok: éveket öregedtem. Meg persze a rengeteg stressz, nemalvás, nemevés is megtette a hatását. Teljesen véletlenül akadtam egyszer a FB-on egy olyan sminkelős videóra, ahol azt mutatták, hogy már egy nagyon icipici "smink" is segíthet egy üdébb kinézetért. Színezett hidratáló, kis pirosító, még kb 2 dolog. Nem gondolkodtam: bementem a DM-be és megvettem. Nem volt egy vagyon. Elkezdtem használni. (Még párszor meg kellett nézzem a videót, mert -akkor- 49 éves létemre még nem használtam BB krémet sem.) Amikor sikerül jól "sminkolni" (az egész 3-5 perc), sokan megjegyzik, milyen jól áll. Ezek szerint megéri azt a reggeli 3-5 percet.
B-on egy olyan mini kereszteződésben kell kihajtanom a bolt előtt az útra, ahonnan nem látni, ha jobbról jön valami. Mindig megállok (pedig stop tábla sincs), aztán nagy gázzal kikanyarodok. Ma volt egy megérzésem: várj egy kicsit! Aztán gyorsabban kanyarodtam, mint szoktam. Mert éreztem, hogy amint belenézek a visszapillantó tükörbe, látni fogok egy autót. Ott is volt a "seggemben".
(Ha életem során többször hallgattam volna a megérzéseimre, nem így nézne ki az életem. De nehéz hallgatni rájuk akkor, amikor sokszor "nem jót" érzek meg előre.)
Jaj, írhatnék még, annyi minden történt ma is, a héten is kint is, bent is, de hallgatok a józan eszemre és elteszem magam holnapra.
