Igyekszem kitartani. Igyekszem megőrizni az ép eszemet, de nem tudom, meddig sikerül. Nem tudom, miért én kaptam ezt a feladatot, miért ezt kaptam, de biztos vagyok benne, hogy tévedés történt. Nem írom le részletesen a mai napot sem (és még nincs vége), de sokszor és egyre inkább az az érzésem, hogy a Jóisten rám pályázik. Vagy talán az egésznek az a lényege, hogy felfogjam végre, hogy van olyan helyzet, amikor, ha megfeszülök, akkor sem tudok segíteni? És hogy mindebbe nem érdemes beleőrülni?
