... alattvaló. Talán furcsának tűnik majd, amit írok. (Amikor először gondoltam rá, magam is meglepődtem. Aztán rájöttem: mindig is erre vágytam. Még ha nem is pont ebben a formában képzeltem el.)
Általános suli, gimi, főiskola. Simán, mert jó fejem volt, jó tanuló voltam. Munkakezdés rögtön diploma után. Totttálisan lelkesen. A munkának éltem, éjjeleken át készültem, iszonyat odaadóan dolgoztam (és volt is egy osztályom, akikkel még a Rendszeren belül is sikerült a gyerekek-szülők-tanító mágikus háromszögében igazán együtt dolgozni). Már az elején látszott, hogy vannak döccenők. Falak. Pedig az akkori Rendszer a mostani óhához képest kismiska volt.
A blogon is többször írtam: a közoktatás épülete recseg-ropog. Ma már megkockáztatom: életveszélyesen omlik. Akinek lehetősége volt/van rá, menti a menthetőt és menekül.
Többször váltottam másik munkára (voltam felszolgáló, konyhai kisegítő, betegápoló...), mert már nem bírta a gyomrom az iskolarendszert. (Nézd CSAK a tananyag tartalmát, a mennyiségét, az erre fordítható időt. Már ez kiveri a biztosítékot. Te tudod, ki Kulin György?...)
2020. márciusában kezdődött a "semmiből" a pándémia-mizéria, és így a "digitális oktatás", nevezzük rossz viccnek. Jöttek a bejelentések, a veszélyhelyzet, a korlátozások, a maszk ..., amik miatt a legelején megijedtem, aztán elkeseredtem, majd dühös lettem, ma pedig...
... Ma pedig úgy gondolom: erre vártam. Nem a pándémia-mizériára, hanem egy EKKORA, mindent elsöprő, számomra vágyott, mégis elképzelhetetlenül nagy MÁSra, változásra.
(Ez csak az én véleményem. Senkitől nem "várom el", hogy egyetértsen.)
Szülsz egy gyereket, akit beadsz bölcsődébe, óvodába, hogy dolgozni mehess fizetésnek nevezett "alamizsnáért" (minden 3. napot ingyen dolgozod, iszonyatos összegeket vonnak le pl. TB-re, de ha gondod van, max telefonálhatsz az orvosnak és emailben elküldheted a torkod fotóját; amíg van rá keret, mész magán dokihoz...; nézd csak meg a bérjegyzékedet!). Aztán este hulla fáradtan hazaess, ellásd a családot és aludhass, hogy másnap felkelhess beadni a gyereket valahova, hogy te mehess dolgozni... És ez csak egy dolog.
Valahogy nem hiszem, hogy ez így jó.
Az oktatáshoz visszakanyarodva: ha bármi épkézláb ötletem lenne, mi az, amiből meg tudnék élni (visszautalás az előzőkhöz: látod?: teljesen a rendszer részei vagyunk, munka nélkül nincs lakhatás, étel, meleg...), azonnal kiszállnék ebből az egészből. Sőt nem az oktatás maga hibádzik csak -szerintem-, hanem az egész társadalom. És folytathatnám, de nincs értelme.
Szörnyű időket élünk. Szenvedek a nagy rendszertől, szenvedek a közoktatásban. Minden kiskaput kihasználva is szörnyen rossz részt venni a gyerekek alattvalóvá nevelésében, a "betörésükben", az uniformizálásukban. Emellett iszonyú tükörbe néznem, látni magamon a kínlódást, utálni magam azért, mert pénzt fogadok el azért, hogy részt vegyek gyerekek megbetegítésében, miközben saját magam is belebetegszem.
Nem vagyok hű alattvaló.
