Szombat este

Ez az első éjjel, amikor hazajöttem és nem a húgom, hanem M., az ápoló van anyuval. 

Ez az első olyan búcsú, amikor könnyek, szipogás, sírás nélkül öleltem-pusziltam anyut. 

Legyen neki és mindenkinek könnyű álma. 
 

Szombat délután

 

Gondolkodtam, felhozzam-e a tárolóból anyu fáját. Mert csak holnap kellene díszíteni, nekünk viszont nem biztos,hogy van annyi időnk. Aztán lementem érte. Bevittem anyuhoz a csupasz fát és a díszeket. 

-De csodálatos! De gyönyörű! Te angyal vagy! - kiáltott fel anyu a fájdalomtól végletekig elgyötört, most nagyra nyitott, szép, zöld szemeivel. 

A húgommal és anyuval együtt díszítettük fel a fenyőt, anyunak sikerült az ágyról egy csengettyűt felakasztania. Behoztam anyu kis betlehemét is, azt is csodálattal fogadta. 

Szombat dél

Anyu a nagy asztalt szervezi. Már sétál a szivárvány hídon, de utolsó erejével még szép karácsonyt remél. Ahogy T. doktor mondta neki, amikor két hete, még a konyhában, a tolószékben ülve megkérdezte tőle, mennyi ideje van még. 

Kész a húsleves, megsült a hús, megvan a bor. 

Alig él, minden csontja látszik, a bőre olyan száraz, hogy alig lehet belebökni a tűt. Még nem telt le az idő a következő morfiumig, de belefeszül a fájdalomba, hát beadom neki. A húgom vele van, amíg hatni kezd a bűvös szer, anyu úgy kapaszkodik a testvérembe közben, mintha az élete múlna rajta. Én kimegyek a teraszra és sírok. Kegyetlen érzés látni anyu szenvedését, és hogy a szurin kívül nem segíthetek. 

Karácsony másnapján szoktunk anyuékhoz menni ünnepelni. Addig talán még feldíszíti a verandában a fát,kirakja a betlehemet, mellé állítja a gobdosan összeválogatott,felcimkézett ajándékokat, teríti az asztalt, kihozza az aranyszélű tányérokat, tiszta, puha ronggyal áttörli az ünnepi poharakat, és ha vége az ebédnek, elmosogatott, visszarakott mindent a helyére, akkor megbékélhet végre. 

Szombat reggel

Éjfélig én voltam anyuval, aztán a húgom. Az új nap nulla óra nulla egykor (is) morfiummal kezdődött. Reggel aztán át a 325-ös tapaszon és egy újabb adag morfiumon anyu maga mellé ültetett minket. Karácsonyi ajándékokat szervezett. Összeszámolta, hányan lennénk, ha itt ünnepelnénk. Bor is lenne. Csak akkor sírta el magát, amikor mami ajándékára gondolt. Aztán egyszerre átölelt minket, a húgomat jobbról, engem balról és azt mondta: - Nem tudom, hogy köszönjem meg nektek. És sírt(unk).