2023. december 30., szombat

Szombat, hullámvasút

Ma "kevésbé fájt" a lelkem, előtérben érzem a testem: mindenem, MINDENEM sajog. Mint aki kétszer lefutotta a maratont.

Készítettem egy hozzávetőleges költségvetést, mert az otthonápolás segítőkkel nem kevésbe, hanem egy kisebb vagyonba kerül. Ahogy összeírtam az eddigi kiadásokat, a dec. 18-as hét egyszerűen kiesett. A húgommal messengerezett infókból bogarásztam ki, mikor ki volt nálunk segíteni, de még így sem emlékszem semmire. Ez a hét egyszerűen kitörlődött az agyamból. Van esély rá, hogy azért, mert addig anyu betegségének kezdetétől én voltam az éjszakás (is), és a nemalvás, a nemevés, a hatalmas stressz megtette a dolgát.

Fényév távolságra érzem a napokat egymástól. Nem tudom megmondani, mi történt tegnap vagy két napja, mikor mi volt. Anyu állapota annyira rohamosan romlik a diagnózis közlése óta, annyira nem volt két egyforma nap (de még óra sem igazán), annyira sok a napi információ, újdonság, hogy az áramköreim túlmelegedtek, néha ki-kikapcsol az agyam.

Ma sokat "aludt" anyu. (Nem mindig tudom megállapítani, hogy "csak" a tapasz és a morfium nyomja-e el, elájult-e vagy alszik.) Igazából este lett igazán éber, amikor a hospice nővérrel (emelt morfium után) oldalfekvésből a hátára fordítottuk. MINDEN, a legapróbb mozdulat is fáj anyunak, ha már kiabál, az kegyetlen fájdalom lehet, mert anyut én 49 év alatt nem hallottam fájdalomra panaszkodni sem, jajgatni főleg nem. Kegyetlenül nehezen kommunikál. Napról napra soványabb, nem tudom, mije tűnhet még el, mert a csontjára száradó bőrén kívül én mást nem látok, nem tapintok.

Az állapota? Mint egy csökkenő szinuszgörbe. Tegnapelőtt 10, tegnap 8. Ma 9, holnap 7. Elsején talán 8, majd 6...

Zs., a hospice ápoló szánt ma rám egy kis időt, beszélgettünk. Azt mondta: anyunak biztosan van még valami elrendezni valója önmagával, azért akar még ebben a végletekig elhasznált testben maradni. Hogy a szenvedését anyu maga választotta. És hogy a lélekkel sokkal többet kellene még életünkben foglalkoznunk.

Elgondol(kod)ásra

Ezen érdemes még életünkben elgondolkodni:
(Fordítás, az eredeti a bejegyzés végén.)

Amikor meghalsz, ne aggódj a tested miatt... A rokonaid megtesznek mindent, ami szükséges:
- Leveszik a ruháidat;
- Le fognak mosni;
- Fel fognak öltöztetni;
- Kivisznek a házból és elvisznek az új címedre.
Sokan eljönnek majd a temetésedre, hogy megtiszteljenek téged.
Néhányan még a terveiket is megváltoztatják, és kérik, hogy kirúgják őket, hogy részt vehessenek egy temetésen A ruhádat, amit viseltél, elajándékozzuk, eladjuk, adományozzuk vagy elégetjük. A kulcsaid, az eszközeid, a könyveid, a játékaid, a gyűjteményeid, mindened más emberé lesz...
És győződj meg róla, hogy a világ nem áll meg nélküled és sír utánad. A gazdaság működni fog. Le fognak cserélni a munkahelyeden. Valaki, aki ilyen vagy még jobb képességekkel rendelkezik, átveszi a helyed. A tulajdonaid tovább fognak szállni az örököseidre. Ne kételkedj abban, hogy rólad és az életedben elkövetett tetteidről szó lesz, ítélkeznek és kritizálnak. Akik csak arcról ismertek, azt fogják mondani: "Szegény fickó"!
A jó barátaid órákig, napokig fognak sírni, de aztán újra nevetni fognak. Kedvenceid hozzászoknak az új gazdihoz. Egy darabig a falon lógnak a képeid, aztán bútorra kerülnek, majd valami fiókba. Valaki más ül a kanapédon és nézi a tévét, valaki más ül az asztalodhoz és eszik neki.
A mély fájdalom a házadban egy hétig tart, kettő, egy hónapig, vagy kettőig, egy évig, vagy kettőig.. Aztán csatlakozol az emlékekhez és akkor véget ér a történeted. Emberek között fog véget érni, itt ér véget, ebben a világban fog véget érni, de a történeted egy új valóságban kezdődik... a halál utáni életedben.
Földi az életed,ahol mozgathatnád a tested,ahol értelmet adtál annak,aminek itt volt,az most értelmet veszít és ELTŰNNNNEK:
tested szépsége;
név;
családi név;
az ingatlan;
hitelek;
munkakör;
bankszámla;
jármű;
otthon;
tudományos címek;
a trófeák;
barátok;
férfiak / nők ;
gyermekek;
Család...
Az új életedben csak a LELKEDre lesz szükséged. Az egyetlen tulajdonod, amid lesz, az a LELKED. Ezért próbálj meg teljes életet élni és boldog lenni amíg itt vagy, mert ahogy Assisi Ferenc mondta:

"Innen nem viheted el, amid van. Csak azt viszed el, amit adsz"!

................................................................

When You Die, don't worry about your body... Your relatives will do whatever is necessary:
- They will take off your clothes;
- They will wash you off;
- They will dress you up;
- They will take you out of the house and deliver you to your new address.
Many will come to your funeral to honor you.
Some will even change their plans and ask to be fired to attend a funeral. Your garment that you wore will be either given away, sold, donated, or burned. Your keys, your tools, your books, your games, your collections, your everything will belong to other people...
And be sure that the world will not stop without you and cry for you. The economy will work. You will be replaced at work. Someone with such or even better abilities will take your place. Your possessions will pass on to your heirs. Have no doubt that you and your deeds in your life will be discussed, judged and criticized. People who only knew you by face will say: "Poor guy"!
Your good friends will cry for hours or days but then they will laugh again. Your pets will get used to their new owner. Your photos will hang on the wall for a while, then they will be put on furniture, and then kept in some drawer. Someone else will sit on your couch and watch TV, someone else will sit at your desk and eat at it.
Deep pain in your house will last for a week, two, one month, or two, one year, or two.. Then you will join the memories and then your story will end. Will end among people, will end here, will end in this world, but your story starts in a new reality... in your life after death.
Your life is earthly, where you could move your body, where you gave meaning to the things you had here, they will now loose meaning and DISAPPEAR:
the beauty of your body;
name;
surname;
the property;
credits;
working position;
a bank account;
vehicle;
home;
academic titles;
the trophies;
friends;
men / women ;
children;
Family...
In your new life, you will only need your SOUL. The only property you will have is your SOUL. Therefore, try to live life to the fullest and be happy while you are here because as Francis of Assisi said:
"You can't take what you have from here. You only take what you give"!